Sorjáznak a javaslatok a közoktatási törvény tervezetének vitáján- Beleszólhatnak a diákok a tanórákon kívüli oktatási tevékenységekbe

A közoktatási törvény tervezetének pénteki vitáján a képviselőház tanügyi bizottsága elfogadott egy sor módosító javaslatot. Többek között azt is, amely szerint a tanórákon kívüli oktatási tevékenységek körét a diákokkal folytatott konzultációt követően, az igényeiket figyelembe véve kell kialakítaniuk az iskoláknak.

Illusztráció: Pexels

Egy másik elfogadott javaslat szerint – amelyet a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nyújtott be – a sajátos nevelési igényű gyerekek nevelését biztosító előkészítő osztályokba azokat a gyerekeket lehet beíratni, akik a beiratkozás évének augusztus 31-éig betöltik a 8. életévüket. A szülők vagy gyámok írásban kérhetik sajátos nevelési igényű, 6-8 éves gyerekük felvételét a nem rendhagyó előkészítő osztályokba is.

A bizottság azt a módosító javaslatot is elfogadta, amely kimondja, hogy a bölcsődék és az óvodák a közoktatási rendszerhez tartoznak, és a 3 hónapos és 3 éves kor közötti, illetve az óvodáskorú gyermekek számára integrált nevelési szolgáltatásokat biztosítanak, valamint éves kiértékelőt készítenek fizikai fejlődésükről, a kognitív és szocio-emocionális készségeik alakulásáról.

A technológiai vagy szakosztályokban a gyakorlati képzés megszervezhető az oktatási intézményben vagy vállalatoknál, közintézményekben, sportintézményekben, amelyekkel az iskolának szerződése van, de akár külföldi szervezeteknél is az európai uniós programok keretében – írja elő egy másik elfogadott javaslat.

Részmunkaidőben dolgozhatnának a 16 évet betöltött diákok

Azt a javaslatot is elfogadták, hogy a vállalatok a hatályos törvény rendelkezéseivel összhangban részmunkaidőben foglalkoztathatják a 16. életévüket betöltött tanulókat, akik számára az így végzett munka a szakiskolában kötelező gyakorlati képzéssel egyenértékű. Ezt az indítványt a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyújtotta be a közoktatási törvény tervezetéhez.

Illusztráció: Pexels

Egy másik PSD-javaslat szerint a diákok gyakorlati oktatását biztosító vállalatok ösztöndíjat nyújthatnak a tanulóknak, de a képzéssel járó költségekhez is hozzájárulhatnak.

Egy másik elfogadott javaslat értelmében a helyi közigazgatási intézmények is finanszírozhatják a duális képzést, hozzájárulhatnak a beruházások, a szakmai képzések költségeihez, ösztöndíjat nyújthatnak.

A képviselőház tanügyi szakbizottsága csütörtökön kezdte el a közoktatási törvény tervezetének cikkelyenkénti vitáját.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?