Sokba kerül a húsvéti ünnepi étek

Fotó: Pexels

Drágult a bárányhús az ünnepek előtt. A zöldségek ára is emelkedik, az első romániai paradicsom májusban jelenik meg a piacokon, és 30 százalékkal lesz drágább, mint az importált.

Az ország piacain, ahol már megjelent a bárányhús, egy kilogrammért akár 45 lejt is elkérnek – derül ki a Bugetul.ro elemzéséből. A romániai szupermarketekben azonban eltérőek az árak.
A Carrefourban 48,90 lejért árulnak egy kilogramm bárányhúst, míg más piacokon 39,99 és 41 lej között van a bárány kilogrammonkénti ára a Romániai Fogyasztóvédelmi Egyesület szerint.
Az OLX platformon 40 és 50 lej között kínálják a bárányhús kilogrammját.
De nemcsak a bárány drágult, a zöldségek ára is megkétszereződött. A tavaszi zöldségek, az úgynevezett primőrök idén tavasszal drágábbak lesznek. Ezt a gazdák mondják, akik szerint az év eleji szeszélyes időjárás felborította a számításaikat.
Elmondásuk szerint, az első hazai paradicsom májusban érkezhet a piacokra, de legalább 30 százalékkal drágább lesz, mint a külföldről behozott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?