Sízés a Sebes-Körös lapályán – oktatópályát építenek az egykori várad-velencei temető helyén

A 10 méter magasról lejtő oktatópályát speciális műanyaggal vonják be, s minden évszakban használható lesz.

Mesterséges dombon kialakított síoktató pályát létesítenek Nagyváradon, az egykori velencei református temető helyén. Az egykori temetőt 1953-ban bezárták, az ott nyugvók zömét rég exhumálták. A várad-velencei vasútállomás közelében található, a szintén használaton kívüli zsidó temetővel határos, 1,07 hektáros telek évtizedek óta üresen áll. A református egyházközség tavaly adta hosszú távra bérbe a területet egy magyarországi vállalkozónak.

„A fogyatkozó gyülekezet egyre nehezebben tudja eltartani az egyházat, gondoltuk, hasznosítsuk a tulajdonunkban levő ingatlanokat” – nyilatkozta Farkas Antal, az időközben nyugdíjba vonult várad-velencei lelkész.Télen-nyáron használhatók a műanyag borítású pályák | Fotó: Wikipedia

Az oktatópálya egy sportkomplexum része lesz, melyben helyet kap 4 mini futballpálya és egy sportpub is – árulta el a beruházó, Kárász András. „Erdélyben nemigen vannak hasonló objektumok. Azért esett a választásom Nagyváradra , mivel gyönyörű város, melyben népes magyar közösség él” – nyilatkozta a magyarországi vállalkozó.

A kb. 50 méteres pályát egy 10 méter magas mesterséges dombon fogják kialakítani. Erre geotextilt és egy speciális, úgynevezett négyévszakos, a kánikulának és a hidegnek egyaránt ellenálló műanyag réteget húznak. A felvonóval is ellátott pálya egész évben használható lesz. Főleg gyerekeknek szánják, akik ott sajátíthatják majd el a sízés alapjait. Az oktatópálya a helyszínen bérelhető, normál sílécekkel használható. Az üzemeltető a sífelszerelésen kívül az oktatókat is biztosítani fogja.

Másfél millió eurós beruházás

A beruházás tervezett értéke 1,5 millió euró, amit részben magyar kormányzati támogatásból fedeznek. A beruházás az engedélyeztetés végső fázisában van. „Remélem, hogy május közepén elkezdhetjük a munkálatokat. A létesítményt augusztusban, de legkésőbb szeptemberben szeretnénk megnyitni” – nyilatkozta a Maszolnak Kárász András.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A vállalkozó nagy potenciált lát Erdélyben. Elmondása szerint meglepődve tapasztalta, hogy bár Debrecen és Nagyvárad között légvonalban csak 60 km a távolság, utóbbiban az emberek sokkal többet mozognak, sportolnak. Amennyiben a váradi oktató sípálya népszerűnek bizonyul, más erdélyi városokban is alakítanának ki hasonlókat.

Erdélyben jelenleg egyetlen ilyen létesítmény van. Ezt Csíksomlyón hozta létre az olimpiákon legsikeresebb, magyar színekben indult alpesi sízőnek számító Miklós Edit. Magyarországon népszerűek a mesterséges oktatópályák, csak Budapesten 13 működik.

Kapcsolódók

Kimaradt?