Sepsiszentgyörgy: vádat emelnek a halálos közúti balesetben résztvevő részeg rendőr ellen

A sepsiszentgyörgyi ügyészség gyanúsítottként kezeli azt a rendőrt, aki túlélte a város Csíkszereda felőli kijáratánál december 2-án történt halálos balesetet, és kiderült róla, hogy részegen vezette autóját.

Ionel Pădurariu, a sepsiszentgyörgyi ügyészség szóvivője úgy nyilatkozott: az ügyben nyomozóknak egyelőre nem sikerült kihallgatniuk a gyanúsítottat, mivel – bár elhagyta a kórházat – ágyhoz kötött és egészségügyi állapota még nem ad lehetőséget a kihallgatásra.

A halálos balesetben résztvevő rendőrt gyanúsítottként emberölés, súlyos testi sértés és ittas vezetés gyanújával vizsgálják, ugyanis – mint arról beszámoltunk – a balesetet követő vérvételek alapján megállapították, hogy közel 2 ezrelékes volt a véralkoholszintje.

A háromszéki közvéleményt kiemelten foglalkoztatja a baleset utóélete. A szerencsétlenségben ugyanis életét veszítette egy 28 éves fiatalember, és túlélte a 40 éves háromszéki rendőr. A baleset után hozzávetőleg egy órával vett vérmintájában 1,89 ezrelékes alkoholtartalom volt, míg egy újabb óra elteltével vett második vérmintában 1,5 ezrelék alkoholtartalmat mutattak ki.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?