Részvételi költségvetés: hat pályázatra lehet voksolni Kézdivásárhelyen

Zajlik a közönségszavazás, hat pályázatot fogadott el a kézdivásárhelyi önkormányzat a Részvételi Költségvetés 2023-2024-es kiírására. A beérkező projektek játszótér kialakításától bronzmakett készítéséig terjednek.

A céhes város önkormányzatának egyik legsikeresebb kezdeményezése, ami a magánszemélyeket és a civil szervezeteket egyaránt mozgósítja immár harmadik éve, a Részvételi Költségvetés, amely Szilveszter Szabolcs alpolgármester kezdeményezésére indult útjára. A kiírás értelmében a helyi költségvetésben minden évben százezer lejt különítenek el különféle, a közt szolgáló elképzelések gyakorlatba ültetésére, így eddig már hat projekt valósult meg, készült okospad, játszótér és elhanyagolt zöldövezetet is sikerült élhetővé tenni az idei kiírás során.

Idén már hat kezdeményezés szállt versenybe a közönségszavazatokért, amit ITT  lehet leadni 2024. január 10-ig.

Az egyik projekt a Helyezzünk el intelligens szemeteseket az egész városban nevet viseli, a kezdeményezők 29.959 lejre becsülik a gyakorlatba ültetését.

Fotók: /bp.kezdi.ro

„Ezek a szemetesek nagyobbak, mint a jelenleg meglévők, amelyek kicsik, és nem fér bele a szemét, a szél mindenhová elfújja” – írják a leírásban, amely mellé kukatípusokat is csatoltak különböző gyártóktól.

A második projekt értéke 40.433 lej, a pályázatot a Férfiak Klubja nyújtotta be.

„A Háromszéki Férfiak Klubja közös projektjének célja az asztali tenisz asztalok beszerzése és felállítása a játszótereken. Ezek a beton ping-pong asztalok egyszerű, de időtálló eszközök, amelyek minden korosztály számára hasznosak és élvezetesek. Az asztalok elhelyezése lehetővé teszi, hogy a fiatalok és felnőttek egyaránt egészségesen mozogjanak a szabad levegőn. A Háromszéki Férfiak Klubja a projektet társfinanszírozással és közösségi munkával valósítja meg. Kérünk támogatást három asztal beszerzéséhez, amelyeket a Molnár Józsiás, a Stadion utcai és az Új utcai játszótér mellé helyezünk el” – fogalmaznak a beadványukban.

A Rotary Klub egy ötvenezer lej értékű projekttel rukkolt elő, ebből az összegből és a hozzájárulásukból készülne el Kézdivásárhely történelmi központjának bronzba öntött mása.

A projekt címe: Tapintható láthatatlan - Kézdivásárhely udvarterei bronzba öntve. „A kézdivásárhelyi Rotary Club szeretne egy, a város udvartereit bemutató alkotást elkészíttetni, amelyik jelenleg a bronzöntés előkészítése szakaszában van a kolozsvári Tapio öntőde műhelyében. A város központját (és egy pár jeles épületet ezen kívül) megjelenítő bronzmakett gondos adatgyűjtő és előkészítő munkát igényelt. 2022 év folyamán Kovács Áron építész (Maketo Kft.) elkészítette a 150 x 120 cm méretű gipszmodellt, melynek a majdani bronzmakett a pontos mása lesz. A maketten ötven épületnek a homlokzata, valamint hat fontosabb épület részleteiben ki van dolgozva ami egy nagyon aprólékos és kimerítő munkának az eredménye. A feliratok három nyelven kerülnének a makettre: magyar, román és angol, valamint Visual Braille technikával a látás sérültek számára. Az ily módon elkészített bronzmakettet egy faragott kőszikla talapzatra helyezve képzeltük el kiállítani a felújuló Székely Katonanevelde előtti téren a 2024-es év folyamán” – írják a pályázatukban.

Van egy 42.308 lej értékű pályázat is, ami buszmegállók létesítését tűzte ki célul.

„Elképzeléseink szerint a Gyárak utcájában négy darab buszmegálló utasváró modul helyezhető közterületen elkülönített területeken a következőképpen: Brassó irányban az újonnan épülő bölcsőde, illetve a Lidl áruház valamint Bákó irányban a volt Csavargyár parkolójánál, illetve az Smode épület. A modulok egyenként 3 x 1,5 méteres méretekkel rendelkeznek, anyagukat tekintve időtálló, könnyen karbantartható, amely 3 oldalirányból, illetve fentről kap polikarbonát borítást, valamint ülőalkalmatosság és szemeteskukával lesznek ellátva” – magyarázzák.

Egy másik projekt kezdeményezői hirdetőtáblákat szerelnének fel 13.092 lej értékben.

„Ki szeretnénk helyezni a város területén három nagyobb hirdetőtáblát. Az egyiket a Molnár Józsiás parkban közel a nemrég felújított játszótérhez, a másikat a Millenium Parkban, a harmadik pedig a Gyárak utcájában a most épülő Bölcsőde és a Gábor Áron Oktatási Intézmény környékére” – írják, azzal indokolva a kezdeményezést, hogy Kézdivásárhelyen kevés az a hely, ahol a különböző nonprofit szervezetek, sportklubok, diákszövetségek, ifjúsági tömörülések kihelyezhetik könnyedén egy-egy általuk szervezet eseménynek a plakátját.

Egy, a Molnár Józsiás parkban elhelyezett okospad beszerzését 27 ezer lejre becsülik a hatodik pályázat beadói. „Az okos pad segítségével a park látogatói modern és interaktív élményben részesülnek, miközben a város vezetése és a helyi szolgáltatók hatékonyan kezelhetik a városi infrastruktúrát és nyomon követhetik a park használatát. Az okos pad telepítésével növelni a parkba látogatók elégedettségét és kényelmét” – indokolják a döntésüket.

A részvételi költségvetés eredményhirdetésére a közönségszavazás lejártával, 2024. január 10-e után kerül sor, 12-én már meg is kezdődhet a nyertes projektek gyakorlatba ültetése. Jelen írás szerkesztésekor a bronzmakett, a játszótér és a buszmegálló projekt szerepel az első három helyen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?