Rekordrészvétel az RMDSZ felkészítőjén
Minden eddiginél többen, összesen 555 pedagógus vett részt idén a Communitas Alapítvány, az RMDSZ, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem közös pedagógusi versenyvizsga-felkészítőjén. A harmadik alkalommal megszervezett program nyolc szakterületen segítette a vizsgára készülőket, első ízben óvodapedagógusokat és informatikatanárokat is.
„A magyar nyelvű oktatás megerősítéséhez elengedhetetlen, hogy a pedagógusok is megkapják a szükséges szakmai támogatást. Ezzel a programmal abban segítünk, hogy rendszerezni tudják a tananyagot, jobban átlássák a vizsgakövetelményeket, és felkészültebben álljanak a versenyvizsga elé. Az idei, a tavalyinál több mint kétszer nagyobb részvétel azt mutatja, hogy erre komoly igény van” – fogalmazott Mihályfalvi Katalin, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke a Maszolhoz eljutatott közleményben.
.jpg)
Az online felkészítőkön tapasztalt oktatók vezették végig a résztvevőket a vizsgához szükséges témakörökön. A közös munka mellett tananyagok, prezentációk és szakirodalmi források is segítették az egyéni felkészülést.
A projektben résztvevő, vizsgaeredményeikről visszajelző pedagógusok közel háromnegyede legalább 7-es jegyet ért el, ami közel 19 százalékponttal meghaladja az országos arányt. Mihályfalvi Katalin gratulált a pedagógusoknak, és örül, hogy a képzés valódi segítséget jelentetett. „Folytatni szeretnénk a programot, és a résztvevők igényeihez mérten tovább fejleszteni a képzést. A célunk, hogy minél több magyar pedagógus kapjon kézzelfogható segítséget a sikeres vizsgázáshoz” – tette hozzá az ügyvezető alelnök.
CSAK SAJÁT