Magyarkecel községben a mindössze 30 százaléknyi magyar közösség az összefogás erejével ravatalozót épített, amit a hétvégén adtak át.

Az eseményen jelen volt Kádár György Tamás, a zilahi egyházmegye esperese, aki igehirdetésében kiemelte: „hálaadó istentiszteletre gyűltünk össze, hogy együtt örüljünk azokkal, akik elérték ezt a sikert. Egy ilyen kis közösség nagy megvalósításnak örvendhet. Nemcsak örülni jöttünk, hanem hozzátok csatlakozva hálát is adni, hogy elmondhassuk: mindeddig megsegített minket az Isten”. Váradi Károly helyi lelkipásztor a jelenlévőkhöz szólva elmondta, hálaadás ez nap, mert Isten megsegítette a gyülekezetet, kitartást adott, és megszólította mindnyájukat, amikor úgy döntöttek, hogy legyen egy ház, egy hajlék, amely nemcsak a könnyek háza, hanem egy olyan hely is, ahol tisztességgel, becsülettel megsiratják és utolsó útjára kísérik szeretteiket. „Nem volt könnyű, mert kevesen vagyunk, de most megszépül minden. Elfelejtjük a nehéz pillanatokat, hogy mennyi minden kellet ahhoz, hogy ma itt hálát adjunk” – mondta, hozzátéve, ez a hely a hit és a reménység jelképe, ugyanis a halál nem pont, hanem vessző, ezért azt kívánta, hogy a ravatalozó ne a könnyek, hanem a reménység és a hit háza legyen.

A település szülöttje és lakosa, Seres Dénes parlamenti képviselő beszédében megfogalmazta: a mindennapi életben sokszor elhangzik a „hála Istennek”, ha a mezőn dolgozunk, ha házat építünk, és ilyenkor is, amikor egy szép ravatalozót mondhat magáénak a helyi gyülekezet, amit kemény munkával, összefogással, elszántsággal értek el. A magyarkeceliek már többször bizonyították összefogásukat és kitartásukat: öt éve parókiát avattak, most ravatalozót építettek, és ahogy egykoron a templomépítők, így ők sem csak a jelenre gondoltak, hanem a jövőre is, amikor ilyen maradandót alkottak. „A mindennapjaink nagyon sok örömmel járnak: ilyen a születés, ilyen amikor először óvodába megy a gyermek, majd amikor befejezi azt, ezt követi az iskolakezdés, a konfirmálás, ballagás, esküvő, ezek mind-mind örömre adnak alkalmat, de az ember életében van egy pillanat, amikor búcsúzik. Ennek is meg kell legyen a méltó helye” – mondta, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az összefogás erejével mindent meg lehet oldani, csak ne hagyják el egymás kezét. Azt kívánta, hogy ritkán használják ezt a házat, inkább a kultúrotthonban gyűljön össze a helyi kis közösség.

Váradi Károly lelkész a Maszolnak elmondta, a mindössze 340 fős gyülekezet egy nagy befektetést valósított meg, melynek értéke a 300 ezer lejt is meghaladja. „Ide kellett a jóhiszemű ember és az adakozókészség is. Ebben benne van az özvegyasszony két fillérje és a nagyvállalkozók adománya is. Külön köszönöm az érdekszervezetnek, ami mellénk állt és segített bennünket. A mai nap áldásról és hálaadásról kell beszélnünk. Áldás, mert a jó Isten áldása, ha egy kicsi közösség össze tud fogni, ha egyet tud akarni, és ha egy irányba indul. Ez azt jelenti, hogyha összefogunk, akkor mindenre képesek vagyunk. De ugyanúgy hálaadás is, hiszen a jó Isten állt mindenek mögött, és az ő dicsőségét kell elsősorban szolgálja ez az épület. Nekünk, halandó embereknek ez azt hirdeti, hogy reménység van az örök élet felett, és itt felfelé is tudunk tekinteni, a jó Isten ígéretére” – zárta a lelkész.