Pride-botrány Nagyváradon: „Intézményesített homofóbiát” kiállt az ACCEPT, a polgármester elutasítja a vádakat

Visszafogott eseménynek indult a Nagyvárad Pride, de botrányba fulladt, miután a szervezők az ACCEPT Egyesülettel közösen homofóbiával vádolták meg a nagyváradi önkormányzatot; alkotmányos jogaik megsértésének tartják, hogy nem szervezhettek büszkeségnapi rendezvényt nyilvános parkban. A polgármesteri hivatal elutasítja a vádakat, az ACCEPT viszont tüntetést szervez szombatra.

„Kétség sem fér hozzá, hogy intézményesített homofóbiáról és transzfóbiáról van szó” – fogalmaz Teodora Ion-Rotaru Roseti, az ACCEPT Egyesület társelnöke abban a pénteken kiadott közleményben, amelyben a Nagyvárad Prideot szervező Ark Oradea civil szervezettel közösen „nekiesnek” a nagyváradi önkormányzatnak, amiért az nem engedélyezte, hogy vasárnap egy parkban tartsanak rendezvényt.

Mint beszámoltunk róla, idén a nagyváradi vár egyik épületében zajlik a Pride – csütörtök délután kezdődött –, ez a második alkalom, hogy a homoszexuálisok, transzneműek, biszexuálisok és queerek közössége a Sebes-Körös-parti városban is tart büszkeségnapi rendezvénysorozatot.

Most kiderült: vasárnap 10 és 23 óra között a várkertben szervezték volna meg a Pride Parkot, ahová a LGBTQ+ közösség mintegy 500 tagját, szimpatizánsait, barátait, támogatóit várták különféle műhelymunkára és filmvetítésekre. Az erre vonatkozó kérelmet július 25-án iktatták a polgármesteri hivatalnál, de augusztus másodikán értesítették őket, hogy nem lehetséges, mert az önkormányzat már jóváhagyott ugyanarra a helyszínre egy másik rendezvényt. Azt a baptista és a pünkösdista közösség szervezi. „Az esemény azonban nem tűnik valósnak” – vélik a Pride szervezői, akik felrótták a polgármesteri hivatalnak, hogy a nyilvános gyülekezésre vonatkozó törvény alapján elutasított kérelmük elbírálásakor nem lehettek jelen, mint ahogyan alternatív közteret sem ajánlottak fel a számukra.

Illusztráció: ACCEPT/Facebook

Az elutasítás nyomán egy újabb kérelmet nyújtottak be, hogy a város másik hat parkja egyikében tarthassák meg vasárnapi rendezvényeiket, de ugyanezen indokok alapján sehová sem kaptak engedélyt.

Iulian Dițiu, az Ark elnöke a közleményben azt írta, hogy többször is telefonon keresték a hivatalt, de nem kaptak információt más eseményről, csak az utolsó pillanatban. „Úgy véljük, hogy ezeket a párhuzamos eseményeket szándékosan szervezték, a nagyváradi polgármesteri hivatal cinkosságával, hogy korlátozzák közösségünk szólás- és gyülekezési szabadságát” – fogalmazott. Hozzátette, hogy ők mindenben nyitottak az együttműködésre, de Florin Birta polgármester rendelkezései szerint a városban egyetlen közterület sincs, ahol az LGBTQ+ közösség nyilvánosan találkozhatna.

Diszkriminációt kiállt az ACCEPT

Az ACCEPT társelnöke szerint a helyi hatóságok diszrkiminatívak és korlátozzák közösségük alkotmányos jogait. „Ez a második év, amikor a hatóságok jóváhagyásával próbálják lezárni az egész közterületet. Különféle trükköket használva, vallásszabadságra hivatkozva megsértik a közgyűlésekre és a diszrminációmentességre vonatkozó jogszabályokat” – mondta, utalva arra, hogy tavaly a Bunyitai-ligetben található MA hub közösségi kertben gyűltek volna össze, de végül egy klubba kellett költözniük.

Teodora Ion-Rotaru Roseti szerint Florin Birta polgármester intézkedései nem képviselik az általa és pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által hirdetett liberális értékeket, ilyen viselkedésre az AUR-tól számítottak volna. „Szégyen, PNL!” – üzente.

Meglátásuk szerint már most is nagyon kevés biztonságos tér van a melegközösség számára, és elfogadhatatlannak tartják, hogy a nagyváradi hatóságok ilyen „antidemokratikus taktikát” alkalmazznak az amúgy is perifériára szorult közösség jogainak korlátozására. „A szólás- és gyülekezési szabadság minden román állampolgár alapvető joga, beleértve az LGBTQ+ közösség tajgait is” – szögezték le.

Önkormányzat: a vádak megalapozatlanok

A nagyváradi polgármesteri hivatal megalapozatlannak tartja és elutasítja a vádakat. Leszögezték: a kérelmek iktatási dátumai is alátámasztják, hogy a várkertet már korábban lefoglalták egy másik esemény rendezésére, és ugyanez a helyzet állt fenn a második kérelem elbírálásakor is. Leszögezték ugyanakkor azt is, hogy nem a közintézmény feladata alternatív helyszínt javasolni, az pusztán a beérkezett igénylések alapján kiadja a jóváhagyást.

„A Nagyváradi Polgármesteri Hivatallal szemben felhozott vádak teljesen alaptalanok a városunk multikulturális szellemisége és a helyi önkormányzat évek során tanúsított nyitottsága szempontjából is. Nagyvárad ismert kulturális sokszínűségéről és minden közösség iránti tiszteletéről. A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal mindig is nyitott és átlátható volt a különféle szervezetekkel és egyesületekkel való együttműködése során, amennyiben kérelmeik megfelelnek a jogi és adminisztratív kereteknek” – fogalmaz az önkormányzat.

Tüntetés a polgármesteri hivatal előtt

Az ACCEPT szerint viszont Florin Birta polgármester „megsérti a liberális értékeket és korlátozza a nagyváradi LGBTQ+ közösség jogait”, és mint ahogyan írták: Nagyvárad az első olyan város Romániában, amely követi Lengyelország példáját és megpróbál „LBGTQ-mentes” lenni. Közösségi oldalukon úgy fogalmaznak, hogy a polgármesteri hivatal „megtiltotta” a közösségüknek, hogy nyilvános területen gyülekezzen, „cenzúrázza” minden próbálkozásukat, hogy láthatóvá váljanak. Számukra ez elfogadhatatlan, ezért szombaton 11.00 és 11:30 óra között tiltakozást szerveznek a polgármesteri hivatal elé.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?