Permakultúrás kert készül gyerekeknek Nyujtódon

Pályázati úton nyert összegből, valamint a kézdivásárhelyi önkormányzat jelentős hozzájárulásából permakultúrás veteményes, valamint zöldövezet készül a nyújtódi Jakabos Ödön iskola körül. A beruházás elsősorban didaktikai célt szolgál.

A Turóczi Mózes vezetősége több alkalommal pályázott a Mol Románia és a Polgár-Társ Alapítvány kiírásainál, eddig több zöldövezetre kaptak anyagi támogatást, így egyre szebb lett az iskola környéke. Idén egy rendhagyó projektbe vágtak bele: az intézmény alárendeltségébe tartozó, nemrég felújított nyújtódi Jakabos Ödön iskola környékét alakítják át részben a megnyert negyvenezer lejből, és a céhes város városházájának tekintélyes, mintegy 160 ezer lejes hozzájárulásából. Voloncs Mária igazgatónő elmondta: permakultúrás veteményeskertet is kialakítanak. A szerző felvétele

„Egy érdekes, a múltba visszanyúló kezdeményezésről van szó, az ötletelés során nagy segítséget nyújtott az is, hogy a fiam agrármérnök. Úgy ültetjük majd ki a növényeket, hogy azok egymást védjék a károkozók ellen, így nem használunk majd sem növényvédő- sem rovarirtó szereket. Gyakorlatilag úgy lesznek itt termesztve a növények, ahogy az a nagyanyáink idejében szokásos volt” – magyarázta az intézményvezető.

A Maszolnak elmondta: ezek mellett minden fából készül, így a veteményest határoló cölöpsor, illetve a sétálóösvények is. Nem csak veteményes fog készülni, hanem egyúttal új zöldövezet készül az iskola első és hátsó udvarán is, madáretetőket is kihelyeznek a kerti bútorok mellett, illetve olyan bokrokat és cserjéket ültetnek, amelyek szintén táplálékot szolgáltatnak a madaraknak. Voloncs Mária kifejtette, az 5-8 osztályos diákok a növényeket korábban elültették, kipalántálásuk a kert elkészülte után történik meg. A kisebb diákok csak nézték nagyobb társaik munkáját, de korban oda cseperedve ők fogják átvenni a stafétát.

Kapcsolódók

Kimaradt?