Pénteken kezdődik a Frogstock – Ismét motorostalálkozó lesz Kézdivásárhelyen

Romániában az elsők között Kézdivásárhelyen szerveztek motorostalálkozót, és a hagyományossá vált rendezvény pénteken startol el a fortyogófürdői komplexum kertjében. A kétnapos, sorban a 23. rendezvény egyik fénypontját a motorosok tiszteletköre képezi a város utcáin.

Pénteken kezdődik Kézdivásárhely egyik legnagyobb nyári eseménye: a motorostalálkozó, amely idén is sokszínű programmal, élőzenével és jó hangulattal várja az érdeklődőket. A rendezvény helyszíne a város határában található komplexum, ahol már péntek délután gyülekeznek a motorosok, hogy együtt töltsenek egy emlékezetes hétvégét.A motorosok minden évben felvonulnak a város utcáin | A szerző archív felvétele

A komplexum kertjében felállított színpadon péntek este fellép Adelina Riff, a Pittyes 2es és Gyufa, valamint a Frații Jdieri – ők gondoskodnak arról, hogy már az első este zene és ritmus töltse be a teret.

Szombaton déltől indul a szokásos motoros felvonulás, amelynek során a résztvevők végig gurulnak Kézdivásárhely utcáin, ez a momentum az előző években is látványosra sikeredett. A körút után a rendezvény központjába visszatérőket meleg babgulyás várja – a szervezők idén is igyekeztek a motoros közösség gyomrának kedvében járni. A délután további részében mókás vetélkedők teszik próbára a résztvevőket, és aki szeretne egyet hűsölni, azt is megteheti: a szebb időket látott komplexum medencéit kifejezetten erre az alkalomra töltötték fel vízzel.

A szombati zárónapon a Rust Project és a Black River Blues Band lép színpadra, így a program stílusosan, zenei aláfestéssel búcsúzik a résztvevőktől.

Hatalmas fákat csavart ki a vihar a komplexum kertjében is | A szerző felvétele

A rendezvény előkészületeit azonban nemcsak az izgalom, hanem az elemek ereje is befolyásolta. A szervezők már korábban kitisztították a komplexum kertjét a gaztól, ám csütörtökön újabb feladat várt rájuk: a városon átvonuló vihar több fát gyökerestől csavart ki, másokat megcsonkított, hatalmas ágakat törve le.

Kiss Levente (motoros körökben: Béka) szervező a közösségi oldalán tett közzé felhívást, szerencsére számos önkéntes akadt, akik a vihar okozta nyomok eltűntetésében segédkeztek. A károk elhárítása során fűrészt és izomerőt is be kellett vetniük, hogy a vendégeket ismét rendezett környezet fogadhassa. A vihar néhány hűtőt sem kímélt – fa zuhant rájuk.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?