Jó hangulatban zajlik a kézdivásárhelyi motorostalálkozó

Péntek este rockbulival kezdődött a Free Frog’s Riders által szervezett motorostalálkozó Kézdivásárhelyen. Szombaton délben lezajlott a találkozó leglátványosabb része, a felvonulás is.

A motorosok ezúttal is az ország minden tájáról érkeztek Románia egyik legrégebbi, sorban a 22. motorostalálkozójára, melyet Kiss Levente – vagy ahogy motoroskörökben ismerik: Béka – szervez minden évben a baráti körének segítségével. Az első motorosok már csütörtök este megérkeztek a fortyogófürdői komplexum kertjébe, ahol erre az alkalomra a két medencét is feltöltötték vízzel. A kánikula miatt ez a rendezvény egyik fő attrakciója: rengetegen hűsölnek a medencékben annak ellenére, hogy a víz meglehetősen meleg.

A szerző felvételei

Pénteken a jelenlévőket a Sanctuar és a The Crazy Plumbers zenekarok hangolták a szombati napra, amely szokás szerint a déli felvonulással kezdődött. A motorosok a Fortyogófürdőről indulva érintették a Bem József utcát, a főtéren azonban csak átvonultak, lévén, hogy épp a szokásos kirakodóvásár is zajlott. A központból a Petőfi és Csernátoni utcák érintésével az 1 december 1918 és Gyárak utcáján tartottak vissza a találkozó helyszínére. A felvonuláson baleset nem történt, előtte azonban igen: egyelőre nem tudni, hogy milyen körülmények között, de összeütközött egy motoros és egy személygépkocsi. A találkozó helyszínén a szervezők gulyással várták a motorosokat, az óriási üstből porciózott ételért hosszú sorban álltak az emberek.

Kiss Levente a Maszol érdeklődésére elmondta: a felvonuláson becslése szerint hétszáznál több különböző kétkerekű vonult fel, de sokan a meleg miatt nem ültek nyeregbe, inkább az árnyékban hűsöltek. A tiszteletkör során bőven volt mit nézni, hiszen két-, három- és négykerekűek egyaránt felvonultak, a menetben még elektromos rollert is kiszúrtunk a méltóságteljes chopperek, a sport- és túramotorok sokaságában.

A nap hátralévő részében különböző mókás vetélkedőkkel készülnek a szervezők, azok között roncsderbi is lesz. Este a közönséget a Zoo (Scorpions tribute együttes) és a Masterpiece (Metallica tribute együttes) fogja szórakoztatni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?