banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Pataki Csaba: az RMDSZ kikerült a kormányból, de a fejlesztések nem állnak le

A kormányzás eszköz volt, nem cél. Az RMDSZ által elindított fejlesztési programok nagy többsége ugyan lezárult, a szerződéseket aláírták, a támogatások pedig továbbra is folytatódnak – fogalmazták meg a Szatmár Megyei RMDSZ vezetői illetve a bukaresti tisztségviselők a találkozón, amelyen a megye RMDSZ-es polgármestereit és a szövetséges politikai alakulatok képviselőit nyugtatták meg a jövőt illetően.

Fotó: A szerző felvétele

„Azzal, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása véget ért, a mi munkánk nem áll meg. A Szövetség, a Német Demokrata Fórum, illetve az MPP Szatmár megyei polgármestereivel, alpolgármestereivel találkoztunk ma, akikkel az előttünk álló időszak nehézségeiről egyeztettünk. Egy dolog biztos: mi folytatjuk a szavazóink által ránk bízott munkát és együtt fejlesztjük tovább Szatmár megyét” – nyilatkozta a találkozót követően Pataki Csaba, a Szatmár Megyei RMDSZ elnöke.

„Az RMDSZ olyan eredményeket és megvalósításokat hagy maga után a kormányban, melyre joggal lehetünk büszkék. Csak a Cseke Attila vezette fejlesztési minisztériumnak köszönhetően 1,2 milliárd lejnyi támogatás érkezett Szatmár megyébe az Anghel Saligny programon keresztül. Ezek a fejlesztések nem állnak le” – fűzte hozzá.

A polgármester-találkozón, részt vett Turos Lóránd szenátor, Magyar Lóránd és Nagy Szabolcs képviselők, valamint Altfatter Tamás alprefektus, akik az RMDSZ kormányban való távozása kapcsán kiemelték: a szövetség a majd két hónapig tartó tárgyalások során rugalmas volt, hiszen fontosnak tartotta a közös kormányzást a partnereivel, a magyar közösség képviseletét kormányzati szinten. Ám hiába voltak készek a kompromisszumra, a végén mindhárom tárcát elvették volna tőlük. Ez vállalhatatlan volt, hiszen az RMDSZ jól végezte a munkáját.

A találkozón Nagy Szabolcs képviselő, a Szatmár Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke hangsúlyozta: az előttünk álló évben négy fontos választás fog lezajlani Romániában. Az RMDSZ feladata most az is, hogy megerősítse helyi szervezeteit, és természetesen a továbbiakban is teljes erőbedobással folytassa munkáját nemcsak Bukarestben, de minden olyan településen, ahol magyar emberek élnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?