Óvodai zaklatás: kizárás a játékból, címkézés és csúfolódás
Tízből nyolc óvodapedagógus szembesül a gyerekek közötti zaklatással, és tízből hatan úgy vélik, a csúfolódás és az agresszió jelentős problémát jelent az óvodai programon kívül is – derül ki a Mentsétek meg a Gyermekeket szervezet adataiból.
A Legyünk barátok – zaklatás nélkül program keretében készítettek egy felmérést 608 szakember – óvodapedagógusok tanácsadók és igazgatók – körében a gyerekek közötti zaklatásról.

„A válaszadók 72%-a több tényezőt is felelőssé tesz a zaklatásért, ami jól mutatja a jelenség összetettségét: a szülőket 75%-ban említették, a gyerekcsoportot 50%-ban, a zaklató viselkedést kezdeményező gyerekeket 48%-ban, az óvoda személyzetét 42%-ban, az intézmény vezetését pedig 12%-ban” – idézi a szervezet hétfői közleményét a News.ro.
A dokumentum szerint a „A gyerekek utánozzák, amit a felnőttektől látnak” tudatosságnövelő kampány a szülők és az óvodapedagógusok döntő szerepére, valamint együttműködésük fontosságára hívja fel a figyelmet a gyerekek viselkedésének és attitűdjének formálása érdekében, hogy pozitív oktatási környezet alakuljon ki és megelőzzék az erőszakot és zaklatást az óvodákban.
Kapcsolódó
„A gyerekeknek pozitív mintákra van szükségük ahhoz, hogy tolerancián, gondoskodáson, bátorságon és tiszteleten alapuló kapcsolatokat alakítsanak ki. A kampány üzenete – »Vigyázz, milyen példát mutatsz a gyermekednek!« – arra ösztönzi a szülőket és pedagógusokat, hogy mindennap olyan viselkedéseket és attitűdöket mutassanak, amelyeket a gyerekekben is szeretnének látni. Az új kampánynak erős digitális komponense van: a safimprieteni.ro platformon a szülők és pedagógusok gyakorlati példákat és oktatóvideókat találnak, amelyek bemutatják, hogyan lehet egyszerű gesztusokkal már kisgyermekkorban értékeket átadni, hogy a gyerekek önállóak, empatikusak, magabiztosak legyenek és pozitív kapcsolatokat alakítsanak ki másokkal” – tette hozzá a szervezet.
A kampány online zajlik 2025 szeptemberétől novemberig. A szervezet hangsúlyozza, hogy az óvodai zaklatás megnyilvánulhat a játékokból és tevékenységekből való kizárásban, a csoportba való be nem fogadásban, címkézésben és csúfolódásban.
CSAK SAJÁT