Október közepéig lehet jelentkezni az Erdélyi Politikai Iskolába

Az Erdélyi Politikai Iskola képzéssorozat hatodik évfolyama indul októberben, amelyre olyan 18-36 év közötti erdélyi magyar fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a politika iránt és hosszú távon saját közösségük alakítói, véleményformálói kívánnak lenni – tájékoztat a Mathias Corvinus Collegium (MCC) közleménye.

A Mathias Corvinus Collegium a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) partnerségben szervezett ingyenes képzésére október 15-ig lehet jelentkezni.

A hathónapos, négy hétvégét felölelő személyes alkalmakból, valamint e-learning-tananyagok feldolgozásából és beadandók készítéséből álló képzés során a résztvevők az elméleti tudásuk bővítése mellett gyakorlati tapasztalatokra is szert tehetnek. Az erdélyi magyar fiatalok számára kivételes lehetőségeket nyújt a kurzus, hiszen kötetlen formában beszélgethetnek magyar és külföldi politikai döntéshozókkal, valamint olyan támogató közösség részévé válnak, ahol a résztvevők a képzés elvégzése után is számíthatnak egymásra.

Képek forrása: MCC

A magyar és angol nyelven zajló képzés tematikája négy pillérre épül: különböző készségfejlesztő tréningekre; politikai menedzsmentre (pártok működtetése, kommunikációs rendszerek és kampányok, közvélemény-kutatási módszertan, általános menedzsment, közkapcsolati és közösségi gazdálkodási kérdések megvitatása); hazai és külföldi gyakorló politikusokkal, szakértőkkel folytatott háttérbeszélgetésekre, valamint az e-learning alapú oktatásra.

Az Erdélyi Politikai Iskola képzéssorozat vendégelőadói között minden évben elismert erdélyi és külföldi szakértők, politikusok szerepelnek. Előadást tartott már többek között Novák Katalin köztársasági elnök; Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, RMDSZ-elnök; David Venter, Nelson Mandela volt kommunikációs főtanácsadója; Malcolm Gillies, a London Metropolitan Egyetem egykori rektora; Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter; Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója; Dr. Fürjes Balázs, a miniszterelnökség miniszterhelyettese, Frank Füredi, a University of Kent szociológus professzora vagy Richard Hamilton, a Department for Business, Energy and Industrial Strategy stratégiai igazgatója.

Az érdeklődők 2022. október 15-én éjfélig adhatják le jelentkezésüket. Az Erdélyi Politikai Iskoláról és a jelentkezés feltételeiről bővebb információ a képzés honlapján olvasható.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?