Nyugdíjba vonul a kolozsvári bíró, aki sorozatban nyerte a pereket a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ellen
Jóváhagyta a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege a Kolozs megyei törvényszék bírája, Cristi Danileţ nyugdíjazását – közölte szerdán a testület.
Cristi Danileţ pénteken jelentette be a Facebook-oldalán, hogy az igazságszolgáltatásban ledolgozott 25 év után nyugdíjba vonul. Közölte: továbbra is jelen lesz a közéletben, hogy „dicsérje, ami jól működik, és bírálja, ami rosszul működik a jog és igazságügy területén”. Hozzátette azt is, hogy a továbbiakban is szerepet vállal a jogászképzésben, de szeretne a családjával is több időt tölteni.A 48 éves Cristi Danileţ 2011 és 2017 között a CSM tagja, majd a Kolozs megyei törvényszék bírája volt. Állásából 2021 decemberében felfüggesztették többek között a TikTok-oldalán közölt két videó miatt, illetve azért, mert tagja volt kormánykritikus civil szervezeteknek.
Cristi Danileţ beperelte a CSM-t és mindegyik perét jogerősen megnyerte. Tavaly áprilisban újra elfoglalhatta állását a törvényszéken, és visszamenőleg megkapta a fizetését.
CSAK SAJÁT