FRISSÍTVE – Nyugdíjak újraszámolása: Hargita megyében a nyugdíjasok 83 százalékának emelkedik a járandósága

A nyugdíjasok közel 83 százalékának emelkedik a nyugdíja Hargita megyében az újraszámolások nyomán. Közel 30 ezer nyugdíj 1 és 500 lej közötti összeggel emelkedik a megyében, de van 3 000 lej fölötti emelés is. A nyugdíjpénztár vezetője csütörtöki sajtótájékoztatón ismertette a számokat. Míg országos szinten az átlagos emelés 622 lej, a megyében szinte ugyanennyi: 621,4 lej. Vezsenyi Melinda ügyvezető igazgató kiemelte, amennyiben valaki kisebb összegről kapott határozatot, a számára előnyösebbet folyosítják továbbra is, senki sem kap kevesebb pénzt. FRISSÍTÉS: Fejér Zsuzsanna igazgatóhelyettes elmondta, a megyében körülbelül 12 ezer nyugdíj nem emelkedik, az érintett nyugdíjasok ez esetben az augusztusban folyósított nyugdíj összegét kapják továbbra is. Azt is felsorolta, mire nem jár stabilitási pont.

Míg országos szinten 3,8 millió nyugdíjas kap nagyobb nyugdíjat az újraszámolások után, ebből Hargita megyében 59 138-an, azaz a nyugdíjasok 82,95 százalékát érinti emelés. Országosan 622 lej az emelkedés, a megyében majdnem ennyi, 621,41 lej, sorolta csütörtöki sajtótájékoztatóján Vezsenyi Melinda ügyvezető igazgató, a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár vezetője.

Illusztráció | Fotó forrása: Román Posta

Elmondta, 29 320 nyugdíj emelkedik 1 és 500 lej közötti összeggel, több mint 17 627 nyugdíj 501 és 1000 lej közötti összeggel lesz magasabb. 11 317 nyugdíjas 1001 és 2000 lej közötti emelést kap. 834 idős 2 001 és 3 000 lej között kap pluszban, és 40 nyugdíjat 3 000 lej fölötti összeggel emeltek meg, ismertette Vezsenyi. Kiemelte: egyetlen nyugdíj sem csökken, amennyiben kisebb összegről kap az idős értesítést, akkor marad a korábban fizetett, előnyösebb összeg.

Hogyan számolnak?

A nyugdíjpénztár ügyvezetője elmondta, folyamatosan az újraszámolás módjával kapcsolatban kapnak kérdéseket, ezért elmagyarázta, az újraszámolás úgy történik, hogy az illető összegyűjtött nyugdíjpontjait beszorozzák a referenciapont értékével (81 lej). A nyugdíjpontok száma a ledolgozott évek pontszámából és a stabilitási pontok hozzáadásából állnak össze. A stabilitási pontok, a járulékfizetési időszak (25 év) felett teljesítőknek járó többletpontok, és hangsúlyozta: azokat érinti, akiknek a járulékfizetési időszaka meghaladja a 25 évet.

Mire nem jár stabilitási pont?

Fejér Zsuzsanna,  igazgatóhelyettes elmondta, a megyében körülbelül 12 ezer nyugdíj nem emelkedik, az érintett nyugdíjasok ez esetben az augusztusban folyósított nyugdíj összegét kapják továbbra is. Azt is felsorolta, mire nem jár stabilitási pont: azokra az időszakokra, amelyek során a nyugdíjas az állami rendszerből származó nyugdíjat halmozta egyéb jövedelemmel, azaz nem jár például a nyugdíjazást követően ledolgozott időszakokra vagy azokra a periódusokra, amelyek során harmadfokú rokkantsági nyugdíjban részesült és bérből származó jövedelme is volt az illetőnek.

Nem jár stabilitási pont a nem járulékalapú időszakokra, például abban az esetben, ha többlet szolgálati időt kapott pótlékként az egyes vagy a kettes munkacsoportban végzett munkáért. Hasonlóképpen nem jár stabilitási pont a 2001 áprilisa előtti olyan időszakokra, amikor munkanélküli segélyt kapott az illető, nem jár a 2008-as és 2010-es kormányrendeletek szerinti kényszerszabadságok időszakára, sorolta Fejér Zsuzsanna.

Ezenkívül, szintén nem kell számítani stabilitási pontokra a járulékfizetési periódusokhoz hasonló – de nem járulékköteles – időszakok után: betegnyugdíj, katonai szolgálat, nappali tagozatos egyetemi tanulmányok, a 2006. január 1. előtti szociális segélyezési időszakra, a 2001. április 1. és a 2006. január 1. közötti betegszabadságok idejére, 2005. január 1. utáni munkabaleset és szakmai ártalom miatti átmeneti munkaképtelenségi időszakok után, valamint a 2006. január 1. utáni gyermeknevelési szabadságokra. „Mindezen időszakok nem számítanak bele a stabilitási pontok odaítéléséhez meghatározott szolgálati időbe”, emelte kis Fejér Zsuzsanna.  

Figyelembe veszik a katonai szolgálatot, csak másképp

A sajtótájékoztatón kérdésre kifejtette, továbbra is figyelembe veszik a katonai szolgálatot a nyugdíj újraszámolásakor, azonban nem adnak rá stabilitási pontot, hanem a teljes járulékfizetési időszakba kerül bele. Fejér Zsuzsanna kiemelte, ugyanez a helyzet az egyes csoportoknak járó pótlékokkal is: „a törvény szerint az egyes munkacsoportnak megfelelő munkakörülmények között ledolgozott egy évre hat hónap szolgálati idő jár pótlékként, a kettes munkacsoportban ledolgozott egy évre 3 hónap szolgálati időt számolnak pluszba”.  

Nem csökken akkor sem, ha 500 lej áll a papíron

Fejér Zsuzsanna hangsúlyozta, minden szociális segélyben részesülő nyugdíjas továbbra is a garantált minimális nyugdíjat, az 1 281 lejt kapja, függetlenül az újraszámolás utáni összegtől. Ha a kiszámolt összeg kisebb a garantált minimálnyugdíjnál, a különbséget az állami költségvetésből fedezik, mondta az igazgatóhelyettes. „Akik megkapták a határozatot, és abban az f) pontnál kisebb összeg szerepel, mint 1 281 lej, például 500 lej, akkor is, továbbra is 1 281 lejt fog kapni a nyugdíjas egészen 2024 végéig, majd évente emelkedik az összeg” – hangsúlyozta az igazgatóhelyettes.

Miért lehet alacsonyabb?

Azt is kifejtette, hogy történhet meg, hogy az újraszámolás után kisebb nyugdíj jön ki. „A különbség az új számolási képletből adódik, amely a hozzájárulás éveit jutalmazza 25 éven túl. Ez előnytelen helyzetbe hozza például a bányászat volt alkalmazottjait, a mozdonyvezetőket, de a fogyatékkal élők is, akik állapotuk miatt hamarabb mehettek nyugdíjba vagy a nemlátók szintén ebbe a kategóriába kerülnek, miután speciális körülmények között mehettek nyugdíjba” – mondta el Fejér Zsuzsanna.

Mint mondta, korábban a nyugdíj összegének meghatározásához használt számítási algoritmus – leegyszerűsítve – úgy működött az éves pontok összegét elosztották a teljes járulékfizetési időszakkal, amely társadalmi-szakmai kategóriánként eltérő volt, amelyhez – adott esetben – hozzáadták a korrekciós indexet, az eredményt pedig megszorozták egy nyugdíjpont értékével, így kapták meg a nyugdíj összegét. Például a bányászok esetében a teljes járulékfizetési időszak, – amivel elosztották a pontok összértékét – húsz év, míg a könnyűiparban dolgozó férfiaké 35 év. „Eszerint például egy bányász, akinek 20 év szolgálati ideje van, összegyűjtött 40,555 pontot, amit ha elosztanak hússzal, kijön egy átlag 2,02777. Ez az átlagpont megszorozva a jelenlegi nyugdíjpont-értékkel, a 2 032 lejjel,  4 120 lejt eredményes. Ennyi jelenleg a nyugdíja összege a példában szereplő bányásznak” – fejtette ki.

Fejér Zsuzsanna azt is elmagyarázta, miért nem igaz a riogatás, hogy például a bányászok nyugdíja nem fog emelkedni évekig. A példában szereplő bányász nyugdíjának új összegét „úgy számoljuk ki, hogy az összegyűjtött 40,555 pontjából indulunk ki, megszorozzuk a referenciapont-értékkel, és 3 285 lej az eredmény. Mivel ez egy kisebb összeg, egészen addig kapja az előnyösebb, korábbi összeget, míg emelkedik a referenciapont értéke, ami 2025-től esedékes az éves inflációs ráta szerint” – magyarázta a nem egyszerű számolási módot az igazgatóhelyettes. Elmondta, az elemzése szerint a példaként hozott bányász nyugdíja akkor fog emelkedni, amikor a referenciapont értéke eléri a 102 lejt. „Mert ha 40,555-öt beszorozzuk 102-vel, akkor az összeg 4 137 lej, ami magasabb a korábbi nyugdíjnál. Tehát nem igazak a pletykák, hogy a bányászok nyugdíja nem fog emelkedni” – mutatott rá.

Változások: emelkedik a kísérők nyugdíja

A sajtótájékoztatón arról is beszámoltak, hogy az egyes fokozatú rokkantsái kategóriába tartozó nyugdíjasokat érinti más változás is: akik kísérőre kapnak támogatást, azok számára ez 224 lejjel emelkedik, azaz 1 850 lejre. Az összeget a nyugdíjjal együtt folyósítják, mondta Fejér Zsuzsanna. Mint mondta, az országban mintegy 45 ezer egyes fokozatú rokkantsági kategóriába tartozó nyugdíjas van jelenleg a nyilvántartásban, ebből 280 Hargita megyében, és 118 kapja az említett támogatást.

Ha kérdésed van a nyugdíjak újraszámolásával kapcsolatban, tedd fel pénteken 13 órától, amikor a nyugdíjak újraszámolásáról Csép Éva Andrea képviselővel beszélgetünk. A beszélgetést a Maszol Facebook-oldalán követheted. Csatlakozz, hogy ne maradj le!

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?