Nyugdíjak újraszámolása: sorban állnak a panaszosok a nyugdíjpénztáraknál

Naponta több száz nyugdíj-újraszámolási határozat felülvizsgálatára nyújtanak be kérést országszerte, és van, ahol már kora reggel sorban állnak a felháborodott nyugdíjasok, akik múlt héten kapták kézhez a határozataikat.

Kevesebb mint egy hét van hátra, amíg a postások kézbesítik a nyugdíjak újraszámolásáról szóló határozatokat, csakhogy sok kedvezményezett felháborodott a múlt héten kapott határozatokban szereplő új összegek miatt. Bukarestben sokan már kora reggel sorban áll a nyugdíjpénztár előtt, hogy számon kérjék a számítások módját, számol be a Digi24. Mint írják, több órás várakozás után gyakran még mindig elégedetlenül mennek haza, nyugtával a kezükben arról, hogy a panaszukat rögzítették.

Sorok a nyugdíjpénztáraknál | Fotók: képernyőmentés
„Reggel 5-kor itt voltam. 39 évet dolgoztam, és nem adtak semmi pluszot a nyugdíjamhoz. Megkaptam az újraszámolást, és 44 pont helyett csak 36-ot kaptam” –panaszolta egyik nyugdíjas. „Ugyanannyi a nyugdíjam. Egy lejt sem tettek hozzá. Jöttem, hogy kérjek magyarázatot” – mondja egy másik. „A 38 év szolgálati időből a pótjárulékokat levágták, így maradt 20 évem” – számol be helyzetéről egy szintén sorban álló nyugdíjas.

„Az újraszámolás után felment, de nem annyival, amennyivel kellett volna. Lecsíptek belőle. Öt év járulékfizetést nem számítottak be” – panaszkodik ez másik sorban álló. Volt, aki egyszerűen azért ment oda, mert – bár konkrét hibát nem lát –, emelést várt volna, ami nem történt meg, vagy túl kevésnek találja, amennyivel növekedett a nyugdíja.

Eközben a munkaügyi minisztérium újabb levelet készül kiküldeni, amelyben minden nyugdíjast igyekeznek megnyugtatni, hogy jövedelmük nem csökken, írja a Digi24.

Ha kérdésed van a nyugdíjak újraszámolásával kapcsolatban, tedd fel pénteken 13 órától, amikor a nyugdíjak újraszámolásáról Csép Éva Andrea képviselővel beszélgetünk. A beszélgetést a Maszol Facebook-oldalán követheted. Csatlakozz, hogy ne maradj le!

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?