Nyugdíjak újraszámolása: több megyében leállították a kézbesítést hibás számítások gyanúja miatt

A postásoknak több megyében is le kellett állniuk a nyugdíj-újraszámolási határozatok kézbesítésével, mivel felmerült a gyanú, hogy azok hibásak. A legtöbb ilyen eset Fehér megyében volt. Más megyékben több tucat vagy több száz határozat kézbesítését állítottak le a megyei nyugdíjpénztárak – mondta Valentin Ștefan, a Román Posta főigazgatója. Fehér megyében az is előfordult, hogy visszakérte a postás a korábban átadott határozatokat. Egy idős úr arról számolt be, csak pár napig örülhetett a mintegy 800 lejes emelésének, aztán viszakérte a postás a határozatát.

Fehér megyében mintegy 5000 olyan határozat volt, amelyet a postások a nyugdíjpénztár kérésére nem kézbesítettek a nyugdíjasoknak, számol be a Digi24. „Ez kivétel, nem ez a jellemző. Az ilyen eljárás, amikor az ügyfél kéri, hogy bizonyos küldeményeket ne kézbesítsünk, normális, számítottunk rá. A rendeletünkben lehetővé tettük ezt” – mondta Valentin Ștefan, a Román Posta főigazgatója. A legtöbb megyében „tucatnyi, legfeljebb 100-200 ilyen, a terjesztés leállítására vonatkozó döntésről van szó. Nem ez a jellemző" – mondta. „4,6 millió határozat kiosztásának határidején belül vagyunk még. A hét végéig még mindig nem mondhatjuk, hogy valóban problémák vannak”  – mondta a főigazgató. Hozzátette, hogy körülbelül 3 millió újraszámolási határozatot már kiosztottak.

Eddig 3 millió határozatot kézbesítettek a posta főigazgatója szerint | Fotó forrása: Román Posta/Facebook

A Román Posta vezetője magyarázatot adott a Fehér megyei helyzetre is, ahol a postások visszavették a nyugdíjasoktól a téves újraszámítási határozatokat. „Ez kivételes eset, és teljes mértékben a mi hibánk” – mondta, hozzátéve, hogy az a két postás, aki ezt tette támogatni akarta az időseket, hogy ne nekik kelljen befáradniuk a nyugdíjpénztárhoz a határozatokkal. Ez hiba volt részünkről, beszéltünk a kollégákkal országszerte, hogy ezt ne tegyék” – mondta Valentin Ștefan. Kijelentései annak kapcsán hangzottak el, hogy Fehér megyében több, az idősek nyugdíjának újraszámításáról szóló határozat kiosztását is leállították, mivel felmerült a gyanú, hogy azok hibásak.

Fotó: a Román Posta Facebook-oldala

Arról is beszámolnak, hogy egy férfi elmondta, hogy a kapott határozatot visszavették tőle: „múlt héten kaptam meg a határozatot, de egy idő után a postásnő átjött, és megkért, hogy adjam vissza a határozatot. Nem részletezte, csak annyit mondott, hogy hibák vannak a számításban. Volt egy hosszú listája azoknak az embereknek a nevével, akiknek a határozatait vissza kellett vennie. Az én nyugdíjam 700-800 lejjel lett több, a 2000 fölötti összegről 3000 fölé ment. Több mint 35 évet dolgoztam, talán többet is, sok szolgálati időm van. Néhány napig örültem, aztán visszavették” – mondta a ziarulunirea.ro-nak az idős férfi.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?