Nyugdíjak bankkártyára – Spórolna az állam

Jelenleg 2,6 millió nyugdíjas kapja a nyugdíját bankkártyára, míg 2,3 milliónak továbbra is a posta kézbesíti a havi juttatást. A bankkártyára történő utalás a kormány szerint az állami kiadások csökkentésének egyik módja.

Petre Florin Manole szerdán este a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, szeretné, ha minél több idős ember választaná a nyugdíj bankkártyára történő átvételét.

A munkaügyi miniszter hangsúlyozta, hogy senkit sem fognak kötelezni arra, hogy kizárólag kártyán keresztül kapja meg a nyugdíját, de szeretné előmozdítani „ennek a természetes folyamatnak a felgyorsítását”. Hozzátette: ez az állam kiadásainak csökkentését is szolgálná.
Kevesebbe kerülne az államnak a banki átutalás | Fotó: AdobeStock
„Először is, mindenkit szeretnék megnyugtatni: senkit sem fogunk kötelezni, tiszteletben tartjuk mindenki választási szabadságát. Másodsorban pedig természetes folyamatnak tekinthető, hogy egyre több nyugdíjas – ha összehasonlítjuk az 5, 10 vagy 15 évvel ezelőtti adatokkal – ezt a módszert választja a jogos járandóság átvételére. Természetes, hogy feltételezzük, ez a folyamat a jövőben is folytatódik” – mondta Petre Florin Manole arra a kérdésre, hogyan győzné meg a nyugdíjasokat, hogy banki átutalással kapják a nyugdíjat, csökkentve ezzel a Román Postának kifizetett kézbesítési költségeket.

„Amit szeretnék elérni, az ennek a természetes folyamatnak a felgyorsítása” – folytatta a miniszter.

„Ehhez figyelembe kell vennünk az infrastruktúrát, a pénzügyi oktatási programokhoz való hozzáférést – ahogy azt sok bank már biztosítja. Hasznos lenne például a CEC Bank üzeneteinek bevonása, amely egy bizonyos társadalmi rétegben nagyon nagy hitelességgel bír. Miért ne használnánk ki ezt a lehetőséget?” – tette hozzá.

A PSD minisztere arra is felhívta a figyelmet, hogy a fiatalabb generáció kellene ösztönözze szüleit a nyugdíj kártyára történő átvételére – ahogyan ő maga is teszi a saját szüleivel. „Arra biztatom azokat, akiknek vidéken élő nyugdíjas szüleik vannak, hogy bátorítsák őket. Én is, ha segíteni akarok a szüleimnek, sokkal könnyebb egy banki átutalással, mint 150 kilométert utazni. Az úti költség magasabb lenne” – magyarázta Manole.

A miniszter hozzátette: jelenleg „valamivel több mint a nyugdíjasok fele kapja bankkártyán keresztül a pénzét, és kevesebben készpénzben. Ez 2,6 millió a 2,3 millióhoz képest. A banki tranzakciók költsége jelenleg valamivel több mint havi 6 millió lej. Azok esetében viszont, akik a postán keresztül kapják a készpénzt, a költségek meghaladják a 60 millió lejt. Ez hatszoros különbség. Valószínűleg az év végére ez 10-szeresre emelkedik” – hangsúlyozta.

Meglátása szerint, ezzel lehetne csökkenteni az állami kiadásokat. „Íme, létezik egy olyan módszer az állami kiadások csökkentésére, amely nem érinti közvetlenül a nyugdíjasokat, nem érinti az üzleti környezetet, és nem érinti a nyugdíjfolyósító hivatal dolgozóit sem. Egyszerűen arról van szó, hogy egy kicsit hatékonyabbak legyünk, és kövessük az európai trendet. Ami nagyon fontos lesz, az elsősorban egy nyilvános kommunikációs kampány, a bankszektorral, az aktív lakossággal, valamint a médiával együttműködve – a médiával, amely nem terjeszt tévhiteket vagy félelmeket a bankkártyákról és azok állítólagos káros hatásairól. Erre kell koncentrálnunk” – zárta gondolatait a szociáldemokrata politikus.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?