Folytatódik a nyugdíjak újraszámítása
Folytatódik a nyugdíjak újraszámolása, a mostani szakaszban beszámítanak olyan jövedelmeket is, amelyek nem voltak állandóak.
Petre-Florin Manole munkaügyi miniszter az Antena 3 tévécsatornának beszélt csütörtökön arról, hogy a legfontosabb, hogy az újraszámolás nyomán senkinek sem csökkent a nyugdíja, sokaknak viszont 200-2000 lejjel nőtt. Most egy úgynevezett „kis újraszámolás” van folyamatban, amikor is beszámítanak olyan jövedelmeket is, amelyeket korábban nem. „Sokak számára ez plusz éveket jelenthet. Senki sem veszít és egészen biztosan lesznek kisebb-nagyobb emelések ezáltal” – mondta a tévécsatornának a tárcavezető.
Manole beszélt a kormány megszorító intézkedéseiről is. Elmondása szerint nem szívesen fogadták el, hogy a 3 ezer lej feletti nyugdíjak után egészségügyi járulékot kelljen fizetni. Ők – mármint a Szociáldemokrata Párt (PSD) – csak a 4 ezer lej feletti nyugdíjakra rótták volna ki ezt a terhet, de mint fogalmazott, nincsenek egyedül a koalícióban. Megjegyezte, hogy az adófizetés alól közel hárommillió nyugdíjas mentesül, ha viszont a 4 ezres határt fogadták volna el, akkor az további mintegy 800 ezer nyugdíjast jelentett volna.
CSAK SAJÁT