Nordis-botrány: a gyanúsítottak előre tudtak arról, hogy a DIICOT házkutatásra készül náluk
A nyomozás bizalmas információihoz hozzájutva Laura Vicol tudott arról, hogy a lakásán házkutatást fog tartani a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) – derül ki a volt parlamenti képviselő előzetes letartóztatásának ítélőtáblai indoklásából.
A Nordis-ügy gyanúsítottjai elleni kényszerintézkedéseket elrendelő bírónő megállapította, hogy a politikus elrejtette a mobiltelefonját a nyomozók elől. Vicol a házkutatást megelőző napon, február 2-án 23 órakor kikapcsolta a telefonját, és másnap az ügyészség székhelyén egy másik készüléket adott át az ügyészeknek – olvasható az indoklásban az Agerpres szerint.
Ugyanakkor a bírónő szerint a volt képviselő már néhány nappal a házkutatás előtt tudott arról, hogy az ügyészek meg fognak jelenni a lakásán. Ez a lehallgatott telefonbeszélgetéseiből derült ki. Vicol január 31-én ezt mondta a férjéről, Vladimir Ciorbă üzletemberről egy bizonyos Dan Morarunak telefonon: „Minden reggel 6-kor ébredünk, amióta értesítettek minket arról, hogy érte jön a DIICOT”.
A bírónő ennek alapján megállapította: Laura Vicol a jelek szerint hozzá tud férni olyan bizalmas információkhoz, amelyek veszélyeztethetik a folyamatban lévő büntetőeljárást, és tekintettel arra, hogy a bizonyítéknak minősülő telefonkészüléke elrejtésével is gyanúsítják, indokolt az előzetes letartóztatása.
A bukaresti ítélőtábla múlt szerdán harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Nordis-ügyben gyanúsított Laura Vicol volt szociáldemokrata párti képviselőt és a férjét, Vladimir Ciorbát, a Nordis csoport többségi tulajdonosát. Vizsgálati fogságba kerül a vállalat másik főrészvényese, Gheorghe Emanuel Poştoacă, valamint Cristian Nicolae Poştoacă (részvényes és a Nordis csoport több cégének igazgatója) és Florin Poştoacă is. A gyanúsítottak fellebbezését szerdán tárgyalja a legfelsőbb bíróság.
CSAK SAJÁT