Nincs esély a mezőgazdasági miniszter brüsszeli követelésének teljesítésére

Az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosának lemondását fogja kérni kedden Florin Barbu, az agártárca vezetője - amennyiben betartja hétfőn tett ígéretét. Ez az első eset, amikor egy bukaresti kománytag egy uniós biztos távozását sürgeti. 

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter a marosvásárhelyi gazdálkodókkal folytatott hétfői megbeszélésen bejelentette, hogy Janusz Wojciechowski mezőgazdasági biztos lemondását fogja kérni az európai uniós tagállamok agrárminisztereit tömörítő mezőgazdasági és halászati tanács keddi ülésén, amiért „semmibe vette 15 tagállam szavazatát". Az Agerpres hírügynökség által idézett Florin Barbu elmondta: Románia - másik 14 tagállam, köztük Németország és Franciaország mellett - megszavazta az új Közös Agrárpolitika (KAP) vetésváltásra és a biológiai sokféleség megőrzésére (egyebek mellett az ugaroltatásra) vonatkozó előírásai alóli mentesség meghosszabbítását, de az uniós biztos ezt nem vette figyelembe. Arra ugyanakkor semmi esély nincs, hogy az uniós biztos román nyomásra lemondjon. 

Tavaly a tagállamok kérésére az Európai Bizottság (EB) a bizonytalan globális élelmiszer-ellátási helyzet miatt átmeneti mentességet tett lehetővé a gazdálkodók számára a támogatási jogcímekhez kapcsolódó, kötelezően betartandó vetésváltási és parlagkialakítási szabályok alól, annak érdekében, hogy a rendelkezésükre álló szántóterületüket minél nagyobb mértékben használhassák termelésre. Idén azonban január elsejétől életbe lépett a földterület jó mezőgazdasági és környezeti állapotára vonatkozó szabványának (GAEC) ezt szabályozó 7. és 8. melléklete - emlékeztetett beszámolójában az MTI.

Florin Barbu brüsszeli lépése inkább saját imázsát hivatott javítani Fotó: Florin Barbu Facebook oldala

Az új szabályrendszer előírásai szerint két egymást követő évben nem vethető azonos növénykultúra az adott parcellán, de ha a két főnövény között másodvetést alkalmaznak, a vetésváltás teljesül. A másik lényeges előíráscsoport meghatározza a nem termő területek és tájképi elemek minimális arányát a szántóterületeken. Ezenfelül tartalmazza még a védett tájképi elemek megőrzését, illetve költési és fiókanevelési időszakban megtiltja a sövények és fák kivágását is. Az előírás szerint a parlagon hagyott terület legrövidebb pihentetési időtartama január 1-jétől augusztus 31-ig tart, ez idő alatt gondoskodni kell a talaj növényborítottságáról vagy a tarlómaradványok általi takarásáról - olvasható a NAK közleményében.

A vetésváltási és parlagkialakítási szabályok alóli mentesség meghosszabbítása a 13. napja tüntető romániai gazdálkodók egyik követelése. Az új KAP előírásai ugyanis többletterheket rónak a gazdákra, akik arra panaszkodnak, hogy a megemelkedett adóterhek és a belső piacra került ukrán gabona miatt már amúgy is a csőd szélére kerültek. Szerintük az országon elvileg csak áthaladó, havi több millió tonnányi ukrán gabona egy részét feketén értékesítik Romániában, és a román piacon a moldovai árunak álcázott ukrán mezőgazdasági termékek is letörik az árakat.

Közben az Európai Bizottság ezen a héten egy olyan javaslatot fog bemutatni, amely „országspecifikus biztosítékok” bevezetését engedélyezné a szomszédos országokban olyan esetekben, ha az Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékimport túl nagy zavarokat és a termékárak túlságosan mélyre szorítását okozná – jelezte a brüsszeli testület kereskedelmi ügyekben illetékes alelnöke a Financial Timesnak. Valdis Dombrovskis a Portfolio szerint azt is elmondta: a kölcsönösség jegyében Ukrajnától is elvárják mezőgazdasági piacuk nyitását az uniós csatlakozási tárgyalások megindulása során, illetve a Bizottság korlátozhatja az onnan származó baromfihús, a cukor és a tojás importját.

Franciaországban is tüntetnek a gazdák

A legjelentősebb francia mezőgazdasági szervezet, az FNSEA hétfő este bejelentette, hogy mindaddig folytatódnak a három nappal ezelőtt kezdődött forgalomlassító akciók, amíg a gazdák nem kapnak „konkrét válaszokat" a reménytelen helyzetükre. A kormány még a hét folyamán bejelentéseket ígért. Csütörtök este óta több tucat gazda blokkolja a délnyugati A64-es autópálya egy szakaszát, és több tucatnyi tüntető foglalta el a szintén déli A9-es autópálya sávjait is. „Nagyon konkrét lépésekre van szükségünk, ezért azt mondtuk a miniszterelnöknek, hogy amíg nincsenek konkrét döntések (...) addig nem oldjuk fel az akciókat a helyszíneken" - jelentette ki hétfő este Arnaud Rousseau, az FNSEA elnöke, miután találkozott Gabriel Attal kormányfővel. Hozzátette, hogy az agrártársadalom „nem fog megelégedni kisebb intézkedésekkel". 

Kapcsolódók

Kimaradt?