Száz nappal ezelőtt, május 26-án iktatták be hivatalába Nicușor Dant, a matematikusból lett polgármesterből lett államfőt. Egy ország vezetésében ugyan rövid idő ez, de olyan szimbolikus mérföldkő, amelyhez érve – Franklin D. Roosevelt óta – szokás mérleget vonni egy vezető teljesítményéről. Politikai iránytű ez a 100 nap, mutatja azt, hogy az államfő hogyan értelmezi a szerepét, mennyire képes mozgósítani erőforrásokat, miként viszonyul a kormányhoz, a társadalomhoz, a nemzetközi partnerekhez.

Nicușor Dan a rendszerváltás utáni Románia legfeszültebb pillanatában kezdte mandátumát. A 2024-es elnökválasztás vitatott érvénytelenítése felfokozott hangulatot eredményezett, a civil társadalom gyors változásokat követelt, a demokratikus játékszabályok megkérdőjelezéséről, a politikai osztály bizalomvesztéséről, és a Călin Georgescu által megteremtett vákuumról beszéltek. Így a Cotroceni-palota új lakójára nem csupán a politikai stabilitás helyreállítása hárult (Cătălin Predoiu és Ilie Bolojan kormánya átmeneti volt, parlamenti stabilitás nélkül) hanem az is, hogy biztosítsa: Románia továbbra is az európai intézmények és a jogállamiság keretei között marad. Az első száz nap így nemcsak egy új elnöki ciklus kezdete volt, hanem próbatétel is: képes lehet-e az új államfő megerősíteni a demokratikus intézményeket, megfékezni a pártok közötti hatalmi harcot, és bizalmat építeni egy olyan társadalomban, amely csalódott, de egyben nyitott a változásra. Az Informat.ro–INSCOP Research május 26-a és 30-a között készült felmérése szerint a romániaiak 56,4%-a úgy gondolta, hogy Nicușor Dan inkább aktív elnök lesz a közéletben, míg 36,7% inkább távolmaradására számított.

Kormányalakítás stratégiai nyugalomban

Nicușor Dan elődeihez képest rendkívül későn, közel egy hónapos huzavona után nevezte ki a kormányt, késlekedése azonban nem tekinthető időhúzásnak. Beiktatása után két nappal megtartotta a kötelező első konzultációs kört, ezt követően pedig arra az álláspontra helyezkedett, hogy amíg nincs meg a kormányt támogató parlamenti többség (értsd: a pártok játsszák le egymás között a meccseket a kabinet beiktatása előtt és ne utólag), addig nincs pezsgőzés a beiktatási ceremónián. A június 4-i sajtótájékoztatón egy, a hazai belpolitikába aktívan bekapcsolódó államfő képe rajzolódott ki, aki gyors és hatékony megoldást akar találni a költségvetési hiány kezelésére. Emlékezetes, az állam túlköltekezéséről szóló pizzás hasonlatát azonban hamar feledtette, hogy nem sikerült betartania az áfaemelést ellenző kampányígéretét. Ilie Bolojan makacssága azonban arra késztette, hogy eltávolodjon a végrehajtó hatalom tevékenységétől, de azt is mondhatnánk, hogy már az új kormány megalakulása előtt megjelent a Cotroceni-palota és a Victoria-palota közötti hagyományos törésvonal. A koalíció összegrundolása után ezért inkább egy óvatoskodó elnököt láttunk a belpolitikát illetően, aki csak a legvégső esetben avatkozik be, például amikor vita van a második deficitcsökkentő csomagról vagy amikor feszültség van a koalíciós partnerek között. Gesztusait lehet úgy értelmezni, hogy nem kívánja megzavarni a koalíció – parlamenti aritmetikát cáfoló – törékeny egyensúlyát, de úgy is, hogy még nem tud a radikális változás tényezője lenni. Nem mehetünk el ugyanakkor amellett, hogy azáltal, hogy nem vett részt Ion Iliescu temetésén, mi több, a ravatalánál sem jelent meg, a PSD-vel szembeni ellenszenvet táplálta és jelét adta annak, hogy nem egy, a pártok fölött álló államfő, hanem egykori pártját, az USR-t erősíti.

Diplomáciai helykeresés

A Mit tett Nicușor honlap adataiból könnyű arra a következtetésre jutni, hogy az államfő a belpolitikai bizonytalanságát a külföldi látogatásaival igyekezett ellensúlyozni. Legelső külföldi látogatása különleges diplomáciai gesztusnak számított, mivel hivatalos elnöki mandátuma előtt, május 24-én került rá sor, a varsói Egymillió szív menete rendezvényen vett részt, amelyen Rafael Trzaskowski államfőjelöltet támogatta.

Nem sokkal a beiktatása után részt vett a Bukaresti 9-ek csúcstalálkozóján Vilniusban, ahol a NATO keleti szárnyának megerősítéséről és Ukrajna támogatásáról tárgyaltak – ez volt első külföldi útja elnökként. Ezt követte június 24-25-i, Hágában tartott NATO-csúcs, ahol az amerikai katonák romániai jelenlétének fontosságáról beszélt, valamint találkozott Donald Trump amerikai elnökkel. Június végén részt vett az Európai Tanács ülésén több látogatást tett a Moldovai Köztársaságba, volt Ausztriában, Németországban, valamint Odesszába is ellátogatott. Az Ukrajna támogatása melletti elköteleződése jeleként vett részt a Tettrekészek Koalíciójának megbeszélésein és Washingtonnal is egyeztetett. De itthon is zajlott a diplomáciai nagyüzem az elmúlt 100 napban, a spanyol királytól Ursula von der Leyenig több hivatalosságot is fogadott. Bár Nicușor Dan ott volt, ahol és amikor kellett, de az elemzők egyetértenek abban, hogy nem hozott változást a nemzetközi kapcsolatok terén, bár az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió közötti feszült helyzet ezt indokolná. A nemzetközi láthatóság növelése ellenére tehát az első 100 nap inkább a hagyományos, konzervatív diplomáciai stílusról árulkodik, mint a radikális újítások időszakáról, Nicușor Dan (a biztonság kedvéért) inkább a hagyományos diplomáciai keretek között mozog, és a radikális külpolitikai reformokra egyelőre nem tesz kísérletet.

Ellentmondások kereszttüzében

Nicușor Dan mandátumának első 100 napján nem a már említett áfás-ígéretének megszegésével fordult szembe a legélesebben a választókkal, hanem azzal, hogy alkotmányossági kifogást emelt a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő tartalmak terjesztésének büntetését szigorító törvény ellen, de a taláros testület egyhangúan, tehát az államfő által javasolt alkotmánybíró is elutasította az óvását. Az államfő azonban konokul ragaszkodik igazához, visszaküldte a jogszabályt a parlamentnek, mert homályosnak tartja a megfogalmazását, szerinte ugyanis nem mondja ki világosan, hogy kik is a neofasiszta, neolegionárius szervezetek. Megelőlegezhetjük ugyan neki a bizalmat, hogy valóban az Alkotmány és a törvény szent betűjének a tisztelete vezérli, de tette politikailag értelmezhetetlen, főként a továbbiak kontextusában. Történt ugyanis, hogy a román hadsereg legfőbb parancsnokaként nem vett részt haditengerészet napján, ehelyett a Fogaras közelében található felsőszombatfalvi Brâncoveanu Kolostorba látogatott. Vallásosnak lenni önmagában még nem baj, de annál a kolostornál keresni a lelki feltöltődést, amelynek közelében, az antikommunista ellenállók emlékére állított keresztnél rendszeresen találkoznak különböző neolegionárius csoportok, több mint politikai öngól. A hadsereges csorbát azzal igyekezett kiköszörülni, hogy titokban Marosvásárhelyre látogatott a NATO regionális különleges műveleti komponensparancsnokságára, de a legionárius eszmékkel való megmagyarázhatatlan kapcsolatra hallgatás a válasz. Ugyanígy értelmezhetetlen a Bolojan-kormány ügyészek és bírák nyugdíjreformjával kapcsolatos hangzavarban tett kijelentése, amellyel mintha elhatárolódni látszana a koalíció kiváltságokat eltörlő eltökélt szándékától. A napokban ugyanis azzal vette védelmébe a romániai bírákat és ügyészeket, hogy többet dolgoznak, mint nyugat-európai kollégáik. A 100 nap negatívumainak a sorát gyarapítja a titkosszolgálatok fejetlensége is, a reformot továbbra is csend övezi, a SRI-nek nincs civil vezetője és folytatja az állampolgárokkal szembeni totális elidegenedés időszakát.

Emberközeli államfő-imázs

Megválasztása után Nicușor Dan pontokba szedett átfogó köszönetnyilvánítással fordult a választókhoz. A Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében nemcsak a kampányban őt támogató polgároknak, hanem a társadalom minden rétegének köszönetet mondott. A magyar közösségnek is magyarul üzent: „Együtt sikerülni fog!”. Ezt az emberközeli államfő-imázst igyekezett meg-, illetve fenntartani az elmúlt 100 napban. Emlékezetesek a bérelt lakása kapujában, az utcán tartott sajtótájékoztatói, a beiktatása beszédét végigunatkozó kislányának a nyilatkozata, a 30 éves személygépkocsijáról szóló vagyonnyilatkozata, amelyek mind-mind azt erősítik, hogy ő is egy közülünk, de látni kell, hogy ezek a gesztusok stratégiai eszközként szolgálnak a közhangulat formálásában és a bizalom építésében. Ha párhuzamba állítjuk elődjével, Klaus Iohannisszal, egyértelmű az elmozdítás, a kommunikációs csapata igyekszik az elektorátushoz közelebb álló oldalát mutatni – többek között a családdal való hivatalos eseményeken való megjelenésekkel is. Például az osztrák elnökkel való találkozóra a családja is elkísérte, a verespataki családi kirándulással vagy a Maia Sandu moldáv államfővel közös fesztiválozás.

Ugyanakkor igyekezett megfelelni a „jó román” képnek is, az országban nyaralásra buzdított, a hazai helyek festőiségét emelve ki. Emberközeliségről szólt a Parajdi látogatása is a bányabeömlés után, amely bár a magyar közösség számára különös jelentőséggel bírt, csupán szimbolikus gesztus, amely, mint utólag kiderült, nem hozott semmilyen érdemi változást. Nicușor Dan emberközeliségében azonban van aggasztó is, mert érthető ugyan, hogy erősíteni szeretné a társadalom különböző csoportjaival való kapcsolatát, a már említett konzervatív-vallásos körökhöz való közeledés, a Georgescu-féle, szélsőjobboldalinak tartott csoportokkal való összeborulás nemcsak a progresszív szavazók körében kelt nyugtalanságot, még ha a kiegyezés is az elsődleges cél.

Még ha a naptára nem is frissül rendszeresen, az elmúlt 100 nap egy aktív államfő képét rajzolja ki. Nicușor Dan látható a közösségi médiában, a diplomáciában, a belpolitikában is – ha nagyon nagy szükségét érzi – de egy óvatoskodó államfőnek tekinthető. Gesztusai inkább számítanak jelképesnek, mintsem reformot hozónak, és ő maga pedig a „koordinátori”, és nem az aktív „játékos” szerepben tetszeleg. Ebből elsőre hamarabb olvasható ki a határozottság és a dinamizmus hiánya, mint a stabilitást teremtő magatartás, de legalább biztosak lehetünk abban, hogy a kockázatminimalizálás irányába tolja a Cotroceni-palotát. A 100 napos türelmi időszak azonban ezzel véget ért, Nicușor Dan sikerén pedig nemcsak a saját, hanem az ország jövője is múlik.