Nicuşor Dan az amerikai jelentésről: Románia egy aszimmetrikus fenyegetésre válaszolt

Románia nem tárgya az amerikai képviselőházi jogi bizottság előzetes jelentésének, az országra vonatkozó utalások egy tágabb, szólásszabadságról szóló vitához kapcsolódnak – közölte a Facebook-oldalán az államfő.

Szerdai bejegyzésében Nicuşor Dan hangsúlyozta, hogy a jelentés 2024-es romániai elnökválasztásra vonatkozó részei leíró jellegűek, és mindössze egyetlen magánvállalat, a TikTok részleges válaszát tükrözik, ezért nem tekinthetők jogi értékelésnek, számol be az Agerpres hírügynökség.

A tavalyi elnökválasztás érvénytelenítése egy belső jogi lépés volt | Fotó: Nicuşor Dan Facebook oldala

Az államfő leszögezte, hogy a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítése egy belső jogi lépés volt, és az alkotmányos rend védelmét szolgálta egy aszimmetrikus fenyegetéssel szemben. Emlékeztetett, hogy ez a döntés a nemzetbiztonsági intézmények értékelésein, valamint az alkotmánybíróság tekintélyén alapult. Felidézte azt is, hogy a TikTok több nyilvános jelentésében elismerte: rejtett befolyásolási hálózatokat azonosított, tízezrével távolított el hamis fiókokat, valamint több száz, elnökjelöltek nevében működtetett fiókot tiltott le.

Hangsúlyozta, hogy az alkotmánybíróság döntése olyan dokumentumokon alapult, amelyek egyértelműen rámutattak a jelöltek közötti esélyegyenlőség súlyos torzulására és a választási kampány jelentős mértékű manipulálására, többek között átláthatatlan és törvénytelen digitális technológiák, mesterséges intelligencia, valamint be nem jelentett kampányfinanszírozás révén.

Az államfő kitért az orosz befolyás kérdésére is, emlékeztetve arra, hogy a választások orosz befolyásolását NATO-, uniós és brit kormányzati jelentések is dokumentálták, és ezek hosszú ideje az európai demokráciák elleni hibrid hadviselés részét képezik.

Az amerikai jelentésben megfogalmazott vádakat – amelyek szerint Brüsszel „cenzúrázta” a közösségimédia-platformokat – szerdán az Európai Bizottság is határozottan visszautasította. A testület szóvivője, Thomas Regnier abszurdnak és teljesen megalapozatlannak nevezte az állításokat, hangsúlyozva, hogy az uniós digitális szabályozás célja nem a vélemények elfojtása, hanem a választók manipulálásának megakadályozása.

Mint megírtuk, Vincze Loránt, az Európai Parlament képviselője a Maszol megkeresésére leszögezte, hogy az Európai Bizottságot ért amerikai kritikák mögött az Egyesült Államok belpolitikai szempontjai is meghúzódnak, ám az is valós probléma, hogy Romániában továbbra sem tisztázott a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének háttere.

Vincze Loránt úgy látja: a digitális szabályozás körüli vita a transzatlanti kapcsolatok egyik tartós feszültségpontja, amelyben a manipuláció valós veszélye, a szabadságjogok védelme és a nagy digitális cégek üzleti érdeke egyszerre van jelen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?