Nem kell tartani a kemény téltől, bőséges a gáztartalék

Románia elegendő földgáztartalékkal rendelkezik ahhoz, hogy akár egy nagyon fagyos telet is átvészeljen az ország – jelentette ki csütörtökön a Transgaz vezérigazgatója, Ion Sterian.

A vállalatvezető egy nagyszebeni szakmai rendezvény megnyitóján elmondta, korábban soha nem volt akkora a romániai földgáztárolók töltöttsége, mint most, ami részben a fogyasztás csökkenésének is köszönhető.

Illusztráció | Fotó: Agerpres

Sterian szerint Románia a lehető legjobb helyzetben van a gázellátás szempontjából, mivel a tárolókapacitást 2022-höz képest 100 millió köbméterrel növelték, és jelenleg a tavaly szeptemberi tartaléknál 477 millió köbméterrel több, 3,65 milliárd köbméter van a tárolókban, ami több mint 96 százalékos töltöttséget jelent. Ez a töltöttségi szint 1,22 százalékkal nagyobb az európai átlagnál – tette hozzá.

A vezérigazgató elmondta azt is, hogy a romániai tárolókban lévő mennyiség 80-90 százalékából a háztartások földgázfogyasztását biztosítja, míg a nyugati államokban sokkal kisebb – Spanyolországban például csak 30 százalék – ez az arány. „Ezen a jövőben el kellene gondolkodnunk” – jegyezte meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?