„Nem fogunk leállni” – elkezdték bontani Temesvár illegális építményeit

„Valaki azt hitte, hogy nem gondoltam komolyan?” – fogalmazta meg a kérdést Dominic Fritz, Temesvár polgármestere, amikor szerdán lebontották a Bega-parton lévő illegális építmények közül az elsőt.

Fotó: Temesvár Polgármesteri Hivatala

Ez egy szórakozó hely volt, nevezetesen a Boss Terasz, amely egy 2,6 millió euróra becsült 6400 négyzetméteres közterületen működött korábban és amelyik kapcsán a törvénysértést bírósági ítélet is kimondta, elismerve a temesvári elöljáró által korábban kibocsátott bontási rendeletének érvényességét. És nem is pusztán egy ítélőszék mondta ki annak a jogosságát, hanem kettő, emlékeztett közleményben Fritz.

„Ma reggel elkezdtük lebontani a Bega-part illegális építményeit. (…) Természetesen én is jelen voltam, és még sok felháborodásnak, hangos ügyvédeknek, fenyegetéseknek, élőzéseknek leszünk szem és fültanúi, mert nem fogunk leállni. Visszaadjuk a temesváriaknak azt, ami az övék. Ott, ahol illegális teraszok, omladozó épületek és betontömbök voltak ezután zöldövezet lesz. Mert a város a miénk, mindannyiunké, nem pedig a nyerészkedőké” – hangsúlyozta Temesvár polgármestere.

Fotó: Temesvár Polgármesteri Hivatala

Arról ugyanis már írtunk, hogy az önkormányzat korábbi megállapítása alapján több mint 5 hektárnyi, összesen 22 millió euró értékű telket használnak jogtalanul a városban, és azokra az évek során illegálisan építkeztek különböző vállalkozások. Ezek lebontására Fritz polgármesteri rendeletet adott ki, és bár azokat rendre megtámadták a bíróságon, több perben már jogerős döntés ismerte el a jogosságát. A Boss Terasz mellett, a ZHH néven ismert, korábbi Termal Strand ügyében is a pert nyert a polgármesteri hivatal, mint ahogyan a No Name strandot és szórakozóhelyet üzemelő cég ellen is az önkormányzat javára hoztak ítéletet.

A polgármesteri hivatal szerdai közleménye alapján a Boss Terasz tulajdonosai idén májusban kérték a bontási rendelet felfüggesztését, de május 25-én alapfokon, majd szeptember 20-án jogerősen is elveszítették a pert. A szerdai bontással járó költségeket a törvény értelmében az építmény tulajdonosának kell megtérítenie.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?