Négy óra leforgása alatt háromszor kapták el részegen a forgalomban – Még ő állt az erdő felől
Egy férfit négy órán belül háromszor kaptak el ittas állapotban a forgalomban, és minden alkalommal nagyon magas volt a véralkoholszintje. Amikor harmadszor is megállították, nem volt hajlandó félrehúzódni, majd miután a rendőrök üldözőbe vették, és mégis megállították, agresszívvá vált, végül a csendőrök beavatkozására is szükség volt, hogy lecsillapítsák.
A 43 éves, nagybányai férfit először március 15-én este, 20:50 órakor állították meg a forgalomban, miközben kerékpárral közlekedett a Magosfalva (Mogoșești) területén, számol be a News.ro.
Mivel láthatóan ittas állapotban volt, a rendőrök alkoholszondával tesztelték, amely 1,08 mg/l tiszta alkoholt mutatott a kilélegzett levegőben, ezért a biciklist szabálysértési bírsággal sújtották.
Mindössze 40 perccel az első megállítás után a férfit ismét ittas állapotban kapták el a forgalomban, ezúttal egy személyautó volánja mögött, cikkcakkban haladt a 108 E jelzésű megyei úton.
„A rendőrök ismét alkoholszondával tesztelték, amely 0,99 mg/l tiszta alkoholt mutatott a kilélegzett levegőben. A véralkoholszint pontos meghatározása érdekében a járművezetőt kórházba szállították, ahol vérmintát vettek tőle. A rendőrök közölték vele, hogy a továbbiakban nem vezethet közutakon, a vezetői engedélyét bevonták, és ideiglenes igazolást állítottak ki számára, amely nem jogosítja vezetésre” – közölte a Máramaros megyei rendőrség.
A férfi figyelmen kívül hagyta az egy órán belül kapott két szankciót, és tovább vezetett. Így körülbelül 00:10 órakor, ugyanazon a településen a rendőrök ismét meglátták a volán mögött, és szabályos megállási jelzést adtak neki. Ezúttal azonban a férfi nem volt hajlandó félrehúzódni, ezért a rendőrök hang- és fényjelzéseket használva üldözőbe vették.
„A rendőrök megállapították, hogy ugyanaz a járművezető vezeti az autót. A férfit ismét kórházba szállították vérmintavételre, miután az alkoholszonda 0,90 mg/l tiszta alkoholt mutatott a kilélegzett levegőben. Mivel a férfi agresszívan viselkedett a rendőrökkel szemben, a helyszínre csendőröket is kivezényeltek” – közölte a rendőrség.
A férfi ellen büntetőeljárás indult, és vizsgálat folyik a teljes bűncselekmény-sorozat feltárása, valamint a szükséges jogi intézkedések megtétele érdekében.
CSAK SAJÁT


