Napi nyolc órát töltenek internetezéssel a gyerekek

Míg 2019-ben kilenc év volt az átlagéletkor, amikor is elkezdték használni a gyerekek az internetet, 2023-ra ez 8,2 éves korra csökkent a Mentsétek meg a gyermekeket szervezet tanulmánya szerint. Egy biztonságos internethasználatra vonatkozó útmutatót készítettek el, melyet szülőknek és tanároknak szánnak.

Az utóbbi években jelentősen csökkent, 8,2 éves korra a korábbi kilenc helyett az átlagéletkor, amikortól elkezdik használni a gyerekek az internetet, és a csökkenés még kiemelkedőbb a 12 év alatti válaszadók körében: 6,8 év a Mentsétek meg a gyermekeket tanulmánya szerint. Azt találták, hogy a fiúk hamarabb lesznek internethasználók: 7,8 évesen átlagban, míg a lányok 8,5 évesen. A városi területeken élő gyermekek 7,7 évesen, míg a vidéki gyermekek 8,9 évesen kezdenek internetezni.

Illusztrációk | Fotók forrása: Pexels-Pixabay

Többféle platformon még több időt töltenek

Míg 2019-ben az olyan közösségi hálózatok, mint a Facebook és az Instagram voltak a legnépszerűbbek, 2023-ban az Instagramot, a TikTokot, a Discordot, a Snapchatet és a BeRealt használják lényegesen többet a gyermekek és fiatalok, és az online influencerek hatása is jelentőssé vált – amint azt gyermekvédő szervezet által 2019 és 2023 között rendszeresen végzett szociológiai vizsgálatok eredményei és a gyermekekkel végzett tanácsadási tevékenységek mutatják.

A Mentsétek meg a gyermekeket szervezet által nemrégiben gyűjtött adatok azt mutatják, hogy a kiskorúak egyre több időt töltenek a képernyők előtt, és egyre több kockázatnak vannak kitéve az interneten. 2019-ben a túlzott internetezéssel töltött idő összefüggést mutatott az elégedetlenséggel, a gyermekek jelentős része hat óránál többet töltött online egy iskolai vagy szabadnapon. Ehhez képest 2023-ban a gyerekek 41%-a számára az unalomérzet motiválja az online kommunikációt, és a gyerekek sokkal hosszabb időt töltenek a digitális környezetben, mint három évvel ezelőtt. A tanácsadások után a gyerekek elárulták, hogy átlagosan több mint nyolc órát töltenek naponta online.

2019-ben a gyermekek jelentős része azt mondta, hogy a közösségi médiában zajló online interakciók miatt bosszúsnak vagy idegesnek érzi magát. A 2023-as tanulmányban az olyan jelenségek, mint a cyberbullying  – zaklatás interneten – vagy a sexting – a kéretlen szexuális tartalmak küldése és fogadása – összefüggésbe hozhatóak a csökkent érzelmi jóléttel.

2023-ban a tinédzserek arról számolnak be, hogy a közösségi hálózatok segítenek nekik megerősíteni értékeiket és érdeklődési körüket, és a tartalomkészítők és influenszerek befolyása egyre hangsúlyosabbá válik.

Útmutató a biztonságos internetezésért

Mindezek a változások azt jelzik, hogy az online környezet gyorsan fejlődik, és hogy az internetnek a gyermekekre és fiatalokra gyakorolt hatása az új trendek és platformok megjelenésével változik, emeli ki a gyermekvédő szervezet. Az internethasználattal és az online interakciókkal kapcsolatos kockázatok továbbra is jelentős problémák maradnak, és az egészséges online viselkedés oktatásának és kezelésének fontossága aktuálisabb, mint valaha, hangsúlyozzák közleményükben.  A szervezet elkészített egy Biztonságos internethasználati útmutatót, melyet Bukarestben mutattak be.

Az útmutatót a tanárok, szülők és diákok alapvető eszközének szánják. Mint írják, az általános és a középiskolai szintekhez igazítható. Az útmutató az online biztonságot holisztikusan közelíti meg, átfogva a technikai és biztonsági szempontokat, de a diákok digitális készségeinek fejlesztését is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?