Módosult a házi feladatok szabályozása – Tehermentesítik a diákokat

Daniel David oktatási miniszter pénteken aláírta az iskolai házi feladatok szabályozását módosító rendeletet.

A minisztérium közleménye szerint ezentúl a pedagógusok differenciált házi feladatokat adnak a diákoknak: kötelező, közepes nehézségű feladatot valamennyi tanuló kap, míg a kiegészítő feladatok választhatók, és felzárkóztatásra vagy teljesítménynövelésre szolgálnak.

Általános iskolásoknak nem lesz vakációs házi feladat | Illusztráció: Pexels

Az óvodában és az előkészítő osztályban nincs házi feladat, az elemi oktatásban pedig a kötelező feladatokra fordított idő nem haladhatja meg a napi egy órát. A többi oktatási szinten a házi feladatok megoldásának időtartama legtöbb napi két óra lehet. Egy tantárgyból nagyobb terjedelmű, összegző feladatot tanulási modulonként legfeljebb egyszer adható.

A vakációk idejére nem kapnak házi feladatot az általános iskolások.

Az Agerpres beszámolója szerint a miniszteri rendelet előírja, hogy a tanárok kötelesek elkerülni a diákok terhelését túlzott mennyiségű vagy monotonná váló feladatokkal, ami csökkenti a motivációjukat, fizikai és lelki kimerülést okoz, illetve elmélyíti a teljesítménykülönbségeket. Tilos a házi feladat büntetésként való használata is.

A miniszteri rendelet előírja azt is, hogy a tanév során rendszeresen gyűjtik majd a tanulók és a szülők visszajelzéseit a házi feladatok hasznosságáról, amelyeket az iskolák vezetősége elemez, és szükség esetén intézkedéseket hoz.

A jogszabály a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után lép hatályba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?