Miklós Zoltán: idén napirendre kerülhet a kisebbségi törvény

Az elmúlt esztendőben nem volt megfelelő az időpont a kisebbségi törvényről való tárgyalásra, mivel a nagypártok belső választásaikkal voltak elfoglalva – ami kormányválságot is előidézett –, ám az RMDSZ idén kiemelten szeretne foglalkozni a kisebbségi törvénnyel, amely a remények szerint a parlament napirendjére kerül, fogalmazta meg a Maszol érdeklődésére Miklós Zoltán.

A háromszéki RMDSZ-es parlamenti képviselő évértékelő sajtótájékoztatóján kérdésünkre válaszolva elmondta: az a cél, hogy a meglévő jogokat mindenképp megtartsák, illetve lehetőség szerint bővítsék.

A háromszéki politikus szerint a kisebbségi törvény lehet a keret, amelyben többek között szabályozhatják a szimbólumhasználatot is, hogy a prefektúrák többé ne tudják rosszindulatúan értelmezni a törvényt, és megbüntetni a polgármestereket, ha például március 15-én piros-fehér-zöld színű kokárdákkal vagy szívekkel díszítik fel a településüket.

Miklós Zoltán emlékeztetett, hogy tavaly a nemzeti ünnepet követően volt egy politikai nyilatkozata a parlamentben, az ellen tiltakozott, hogy egyes prefektusok évről évre megbüntetik a polgármestereket, amiatt hogy a piros-fehér zöld színű kokárdák vagy szívek mellé nem helyeztek ki román nemzeti színű lobogókat.Miklós Zoltán képviselő | Fotó: Kocsis B. János

Leszögezte: a szív alakú kokárdát nem lehet magyar zászlóként értelmezni, és melléje kihelyezni a román zászlót. „Ez rosszindulatú megközelítés, amit vélhetően egy joghézag tesz lehetővé. Emiatt a kisebbségi törvénybe egyértelműen megfogalmazva kellene bevinni, hogy a kisebbségek hivatalos ünnepekkor szabadon használhassák saját szimbólumaikat” – jegyezte meg.

A nyelvhasználati küszöbről Miklós Zoltán elmondta: az a cél, hogy legalább megtartsák a mostani 20 százalékos küszöböt, ám ezt jó lenne csökkenteni. Mint ismert, a jelenlegi jogszabályok biztosítják az anyanyelvhasználatot azokon a településeken, ahol 20 százalékos egy adott kisebbség aránya. Miklós Zoltán szerint ezt legalább 15 százalékra kellene csökkenteni, hogy azokon a szórványtelepüléseken, ahol kisebb számú magyar közösség él, használni tudják a magyar nyelvet.

Miklós Zoltán ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a fentiek miatt is kiemelten fontos, hogy az idei népszámláláskor mindenkit megszámláljanak, és minél többen vallják magyarnak magukat, hiszen ettől függ, hogy egy-egy településen mekkora a magyar közösség aránya, és a következő években miként használhatjuk anyanyelvünket és szimbólumainkat.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?