Merre mozdul az agresszív hangvételt kedvelő kétmilliós szavazóréteg?

A romániai társadalomban továbbra is létezik az agresszív hangvételt kedvelőknek az a mintegy 20-25 százalékos aránya, amelyik éppen a kormánypártok „altatási” szándéka miatt felértékelődhet - véli a Maszolnak nyilatkozó politikai elemző. Pászkán Zsoltot az elnökválasztási kampányról és a jelöltek esélyeiról kérdeztük. 

Melyek lehetnek a fő hangsúlyok, üzenetek az induló elnökválasztási kampányban? - kérdeztük a budapesti Magyar Külügyi Intézet Románia-szakértőjét. Mint mondta, az augusztus végi állás szerint, az idei választást a korábbiaknál is nagyobb mértékben fogja jellemezni a semmitmondás és a politikai pótcselekvés. 

A jelenlegi kormánypártok, és különösen a Szociáldemokrata Párt (PSD) a stabilitásra, az eredmények folytatására helyezi majd a hangsúlyt, itt is elsősorban a látványos, de nem számszerűsíthető elemekre. Míg az amerikai vízummentesség csak néhány tízezer embert érint, mégis jól és biztonságosan kommunikálható, az ugyanerre a célra szánt nyugdíj-átszámítás – legalábbis egyelőre – inkább kontraproduktívnak tűnik, bár szeptemberben, az első kifizetéseknél ez még változhat. És ez az összes többi lehetséges  gazdasági-társadalompolitikai kampányelemre is vonatkozik” - fogalmazott a nagybányai származású Pászkán Zsolt. 

Egyelőre neház megjósolni, mennyire tudják mozgósítani a radikális politikára vevő szavazókat Fotó: George Simion Facebook oldala

Ami a másik koalíciós társat, a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) illeti, Pászkán szerint eljátssza majd a kormányon belüli ellenzéket és azt, hogy valójában „szívességet tesz” az újra „vöröspestisezett” PSD-nek azzal, hogy „feloldozta az érinthetetlensége alól”. Mint mondta, az ellenzéki pártoknál – egyelőre – hiányzik a „nagy téma”, de valószínűleg a kormánypártok taktikájával ellentétesen a számszerűsíthető, elsősorban gazdasági témákra (költségvetési hiány, infláció, bérek-nyugdíjak stb.) fognak összpontosítani. 

Ugyanakkor a fő ellenzéki szereplők, így a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a jobboldaliakat összefogni akaró Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), önmeghatározási válságban vannak, mert míg az AUR rendszerkritikusból akarja magát koalícióképessé átfazonírozni, az USR egyszerre szeretné képviselni a politikai ortodoxiát és a nagyvárosi progresszíveket. Márpedig ez néhány hónappal a választások előtt nem szokott túl sikeresnek bizonyulni, mert azzal a kockázattal jár, hogy úgy riasztja el a korábbi választóit, hogy nem tud gyökeret verni az új célcsoportban, miközben „legitimálja” a kizárólag az „ultrakonzervatív” szavazókat megcélzó pártokat. Ez a felállás megint a SOS Románia számára lehet kedvező, olyan értelemben, hogy az agresszív rendszerkritikusságban egyedül maradva a minimális célt, a parlamenti bejutást biztosítani tudja magának” - fogalmazott a Maszolnak a politikai elemző.

„Bölcs és nyugodt kormányos”

Marcel Ciolacu várható elnökjelölti kampányával kapcsolatban a szakértő azt mondta: a „viharos tengeren az ország hajóját magabiztosan átvezető bölcs és nyugodt kormányos” szerepében fog tetszelegni, amolyan újrahasznosított Iliescu formájában, ami alkalmas lehet nosztalgiát kelteni az egyre nagyobb arányt képviselő – és általában lelkiismeretesebb voksolóknak bizonyuló – idősebb szavazókban, ugyanakkor a simulékony modora érzelemmentessé teszi a középkorúak és a fiatalok viszonyulását hozzá. „Ettől ő és a PSD is azt remélik, hogy alacsonyan tarthatják a kampány hőfokát, legalábbis abban az esetben, ha a PSD és a PNL közötti, jelenleg inkább irányított szenvedélypótléknak tűnő adok-kapok megmarad a jelenlegi szinten és nem durvul élet-halál harccá" - mondta a politikai elemző..

Azon kérdésünkre, hogy kinek van a legjobb esélye az elnökválasztás  döntő menetére Ciolacu mellett, Pászkán Zsolt azt mondta, a kampány alacsonyra tervezett hőfoka miatt  a kormánypártok úgy számol(hat)nak, hogy amennyiben nem lesz valamilyen váratlan fordulat, akkor ez Nicolae Ciucă számára nyitna lehetőséget a második fordulóba való bejutásra, akármilyen se hús, se hal figura! 

Ciolacu perecet vásárol. Emberközeli kampány Fotó: Marcel Ciolacu Facebook oldala

„Sokan az USR élére került Elena Lasconit látják lehetséges befutónak a második fordulóba, de ez csak akkor lehetséges, ha sikerül elfogadtatnia magát az egyszerre megcélzott, de politikai motivációikban szöges ellentétben álló két csoporttal, az ultrakonzervatívokkal és az ultraprogresszívekkel. Ez ugyan nem lehetetlen, de inkább valószínű, hogy mivel egyik oldalnak sem tud teljes mértékben elégtételt nyújtani, az emiatti csalódottság az ultrakonzervatívokat az AUR, vagy a SOS Románia felé, az ultraprogresszíveket pedig a politikai passzivitás felé tolja majd” - hangsúlyozta az elemző.

Pászkán Zsolt szerint az idei európai parlamenti választás - bár nem lehet százszázalékosan leképezni belőle a parlamenti választásra várható arányokat - azt mutatta, hogy a romániai társadalomban továbbra is létezik az agresszív hangvételt kedvelőknek az a kb. 20-25 százalékos aránya, amelyik éppen a kormánypártok „altatási” szándéka miatt értékelődhet fel. Különösen akkor, ha idén is érvényes marad az előző európai és nemzeti parlamenti választásoknál tapasztalt különbség a részvételi arányok között, ugyanis míg 2019- ben és 2024-ben is 51 százalék körüli volt az európai választási részvétel, a 2020-as nemzeti parlamenti választáson a szavazók kb. 32 százaléka vett részt - tette hozzá.

Eltökélt szavazókból álló tömeg

A politikai elemző úgy látja, ebben az esetben egy eltökélt voksolókból álló kétmilliós szavazói tömeg - ennyi szavazatot kapott 2024 júniusában az AUR és a SOS Románia - elég jelentős hatással bírhat. Emlékeztetett rá: 2019-ben Viorica Dăncilă PSD-s jelölt 2,05 millió szavazattal jutott be a második fordulóba!). „Jelenleg úgy tűnik, hogy az említett 20-25 százalékos választói réteg viselkedése lesz a meghatározója annak, hogy az ultra- és mérsékelt „progresszíveket” már a kampány elején „ejtő” Lasconi, vagy a George Simion–Diana Şoşoacă párharc győztese fut neki a második elnökválasztási fordulónak” - mondta a szakértő. 

Pászkán Zsolt szerint az eddig felmerült további jelöltek közül Mircea Geoană „technokratává” átfazonírozott volt PSD-s érdemes még említésre, de az ő esetében a belpolitikából való hosszú „kiiratkozás” és a terepmunka elvégzéséhez szükséges szervezeti háttér szinte teljes hiánya jelentős mértékben korlátozza, vagy korlátozhatja őt abban, hogy teljesítse bizonyos – elsősorban külföldi – erőközpontok vele szembeni elvárását. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?