A kampány kedvéért szidják egymást a koalíciós pártok?

Csupán a választási kampányt szolgálják azok a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) célzó támadások, amelyeket a szociáldemokraták szombati kongresszusán hallhattunk - véli George Jiglău politikai elemző. Szerinte a megmérettetések után valószínűleg ismét koalíciós tárgyalások következnek a „stabilitás szükségességének jegyében”, így nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani az elhangzottaknak. 

George Jiglău az Adevărulnak azt mondta: a Szociáldemokrata Párt a kormányzás vezető erejeként tetszeleg, amikor jól mennek a dolgok, s mindig másokat hibáztat, amikor azok rosszul mennek. Hozzátette: eközben a PNL nagy erőfeszítéseket tesz, hogy három év közös kormányzás után azt a látszatot keltese, hogy valódi versenytársa a PSD-nek. „Az ilyen típusú üzenetek szaporodni fognak az elkövetkező időszakban” – fogalmazott a politikai elemző.

Jiglău szerint bárhogyan is alakulnak a százalékok a választások után, meglehetősen kicsi annak az esélye, hogy ne folytassa a kormányzást a PNL és a PSD. „Nem látok olyan alternatívát, amely többséget érhetne el, és közben kizárná ebből a Románok Egyesüléséért Szövetséget” - mondta az elemző. Úgy vélte, a közös kormányzás folytatása melletti érv ugyanaz lesz, mint eddig volt, azaz a stabilitás és a nemzeti érdek. A politikai elemző szerint a kemény hangú üzenetek nem fogják befolyásolni a jelenlegi kormányzás menetét.

Marcel Ciolacu békítő hangnemben beszélt a liberálisokról a kongresszus után Fotó: Marcel Ciolacu Facebook oldala

A PNL szóvivője, Ionuţ Stroe hétfőn bírálta a PSD-t, kijelentve, hogy a koalíciós partnerüknek a vérében van az agresszivitás és az arrogancia”. A B1 TV-nek nyilatkozó  politikus kifejtette: a liberálisok megfizették az árát annak, hogy együtt kormányoznak a szociáldemokratákkal, de ezt az áldozatot vállalták, mert az országnak stabilitásra van szüksége. Ám szerinte az utóbbi időben a PSD agresszívé és arrogánssá vált.

Őszintén szólva nem értem, mi értelme van a PNL elleni támadásoknak, ezek szerintem inkább egy konkrét politikai program vagy választási ajánlat hiányát leplezik. Arra számítottam, hogy Marcel Ciolacu és a PSD megoldásokat kínál a választóknak. Miként lehet úgy bizalmat kérni az emberektől, hogy közben a koalíciós partnert támadod? Ez számomra érthetetlen” - idézte az Agerpres Stroét. A szóvivő hozzátette, hogy a PNL arányosan fog válaszolni a PSD részéről érkező támadásokra és provokációkra. Megjegyezte, hogy szerinte a szociáldemokraták támogatottsága fogja megsínyleni, ha továbbra is ennyire agresszíven viszonyulnak a liberálisokhoz.

Nicolae Ciuca nem került a PSD-s szidalmak célkeresztjébe Fotó: Nicolae Ciuca Facebook oldala

A PSD szóvivője, Lucian Romaşcanu szintén a B1 TV-nek nyilatkozva kijelentette: a PSD csupán a Marcel Ciolacu miniszterelnök elleni támadásokra reagál. Emlékeztetett arra, hogy a szociáldemokraták soha nem támadták Nicolae Ciucát, amikor a PNL elnöke volt a kormányfő.  Mindenesetre kár lenne felégetni a közöttünk lévő hidakat. Meglátjuk, hogy a szavazók decemberben milyen parlamenti többségről döntenek, de le kell tudnunk egy asztalhoz ülni” - mondta a PSD szóvivője. Az arroganciával kapcsolatos liberális vádak Romaşcanu szerint kampánycélúak. Felidézte, hogy idén tavasszal a PNL jelentős segítséget kapott a PSD-től, amikor a két párt közös európai parlamenti jelöltlistákról döntött. Akkor számukra minden rendben volt, most pedig úgy viselkednek, mintha békát kellene nyelniük” - jelentette ki a liberálisokról. 

A PSD elnöke, Marcel Ciolacu miniszterelnök ugyancsak hétfőn kijelentette, hogy a PNL-vel kötött koalíció folytatását látja az egyetlen lehetőségnek a választások után. A PSD székházánál nyilatkozó politikus kifejtette, hogy Romániának december 21. után új kormánya lesz, amelyik várhatóan december 23-án fog megalakulni. Hozzátette: azt szeretné, hogy a jövő évi költségvetést közvetlenül a választások után fogadja el a parlament.

Ciolacu elmondta, az előző, kizárólag jobboldali pártokból álló kormány bebizonyította alkalmatlanságát. Felidézte, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség miniszterei nem jártak be dolgozni”, és egymást érték a botrányok az akkori koalícióban. Szerintem óriási különbség van a jelenlegi kormány és a jobboldali kormány között' - jelentette ki Ciolacu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?