Menedékkérő gyermekek Romániában: Szíriából, Szomáliából és Irakból érkeztek a legtöbben

A Romániában menedéket kérők száma 2023-ban elérte a 10 483-at, ebből 934 kiskorú, akik közül 155-en kísérő nélkül érkeztek hazánkba, idén január és március között további 814 kérelmet nyújtottak be, ebből 120 vonatkozik kiskorúakra – írta a Mentsétek meg a gyermekeket romániai szervezete a menekültek világnapja alkalmából.

A Mentsétek meg a gyermekeket közleménye szerint a kiskorú menekültek fő származási országa Szíria, az előző évekhez hasonlóan, valamint Szomália és Irak. Az Ukrajnán kívüli országokból érkező gyermekek 56%-a érezte úgy az útja során, hogy nincs biztonságban, az ukrajnai kiskorúaknak 18%-a érzett így. Nagyrészük a rendőrség (65%) és a határőrök (50%) miatt érzett így, továbbá tízből hatan az embercsempészektől tartottak – derül ki a szervezet tavaly év végén végzett felméréséből.

Fotó forrása: a Mentsétek meg a gyermekeket romániai szervezete

Ukrajnában egyetlen, a kérdőívre válaszoló gyermek sem mondta, hogy veszélyben érezné magát a rendőrség vagy az embercsempészek miatt, és sokkal kisebb arányban (12%) nyilatkoztak úgy, hogy a határőrök miatt éreznék magukat veszélyben. Ez azzal magyarázható a gyermekvédő szervezet, szerint, hogy az ukrán állampolgárok vízummentesen utazhatnak az európai országokba – anélkül, hogy át kellene csempészni őket a határokon –, míg azok, akik olyan országokból érkeznek, mint Szíria és Afganisztán gyakran nem hivatalosan kell átjutniuk, hogy védelmet kérjenek azokon a határokon, ahol a hatóságok jogtalanul és erőszakosan elutasították őket.

Míg a nagyobb gyermekeknek csak 38%-a és az Ukrajnán kívüli országokból származó gyermekeknek 25%-a mondta azt, hogy reméli, hogy hazatérhet, addig a kisebb gyermekeknek több mint a fele (58%) és az ukránoknak 63%-a válaszolt igennel. Az ukrajnai gyermekek következetesen az apjuktól való elválasztásra hivatkoztak, akik a hadiállapot értelmében nem hagyhatják el az országot. A gyermekek összesen 30%-a mondta azt, hogy közeli családtagjait kellett a hazájában hagynia.

A Mentsétek meg a gyermekeket  romániai szervezete ismételten felszólítja a döntéshozó hatóságokat, hogy biztosítsák a megfelelő ellátáshoz és integrációhoz szükséges kereteket minden olyan gyermek számára, aki kénytelen elhagyni otthonát, barátait, sőt akár a családját is, hogy megmentse az életét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?