banner_iN7jIpst_CA_webbanner_970x250.gif
banner_dRprRixD_CA_webbanner_728x90.gif
banner_Uh7uQhAd_CA_webbanner_300x250.gif

Megújult a kolozsvári RMDSZ Belmonostor körzeti szervezete

A kolozsvári Belmonostor körzetben november 16-án került sor a helyi tisztújító gyűlésre, ahol Geréd Imrét újraválasztották a szervezet elnökévé – tájékoztat közleményében a szervezet.

A tisztújító közgyűlésen a régi-új elnök bemutatta eddigi munkáját a közösség élén, egyebek mellett kiemelve a Pro Iuventute Akadémiát, ahol helyi és magyarországi döntéshozókat mutatnak be a kolozsvári érdeklődőknek. Geréd Imre beszámolt a Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopának felújítási munkálatairól a Házsongárdi temetőben, a közösségi kollégiumról, aminek keretében 12 fiatal egyetemistának biztosítanak ingyenes lakhatást Kolozsváron és végül a Szomszédok.ro projektről, aminek keretében több mint 1000 szépkorúnak segítettek a koronavírus alatt bevásárlásban és számlák fizetésében.

Amint a közleményben írják, az alapszervezeteknek fontos szerepe van a Szövetség életében. Ők biztosítják a közösségi és politikai képviseletet a magyar emberek számára, összegyűjtik, megoldást keresnek vagy a megfelelő helyekre továbbítják azokat az ügyeket, melyek megoldásra várnak. 

Nyitókép: Serar Szabolcs

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?