Évet értékeltek az RMDSZ Kolozs megyei tanácsosai

Online megtartott sajtótájékoztatón számoltak be az RMDSZ Kolozs megyei tanácsosai mandátumuk első évéről. Az évértékelőn a frakció munkája mellett szó esett projektekről, beruházásokról, valamint tervekről is.

A koronavírus-járvány az önkormányzati munkát is jelentős mértékben megváltoztatta. Nem volt lehetőség a személyes találkozásra, a tanácstestület munkája mindvégig online gyűlésekre szorítkozott. A képernyők mögül pedig egyértelműen kevésbé hatékony a tárgyalás, egyeztetés, részletezte Lőrinczi Zoltán. „Úgy dolgoztunk, hogy a megye magyarsága ne maradjon hátrányban, közösségeink ne kerüljenek háttérbe. Mivel a jelenlegi tanácstestületben csak öten vagyunk, így a mozgásterünk eléggé korlátozott, a napirend meghatározása a liberális párton múlik, de mindvégig figyeltünk arra, hogy a minket érintő kérdésekben a magyarok számára kedvező döntés szülessen”így összegezte a politikai munkát a frakcióvezető.  

Fotók: Kolozs megyei RMDSZ

„Folyamatosan tartottuk a helyi önkormányzati képviselőinkkel, polgármestereinkkel, alpolgármestereinkkel a kapcsolatot, hisz elsősorban ők ismerik a helyi közösségek igényeit. Az egyeztetések sora nem ragadt meg helyi szinten, hisz a parlamenti képviselőinkkel, minisztereinkkel és a prefektussal is egyeztettünk olyan projektek érdekében, amelyekkel a Kolozs megyei tanács foglalkozna, illetve adott esetben a helyi közösségek kéréseit is ismertettük velük. Így sok, a magyar közösséget is érintő projektről számolhatunk be” – mutatott rá Vákár István, a Kolozs Megye Tanácsának RMDSZ-es alelnöke.

Infrastruktúrát érintő beruházások

Két legfontosabb feladat, amely a lakosság mindennapjaira közvetlen befolyással van, és az elmúlt években a megyei tanács által végzett beruházások közül talán a legátfogóbb, az a megyei úthálózat fejlesztése, valamint a Kolozs és Szilágy megyéket érintő víz- és csatornarendszer kiépítése. Ezek keretében újították a fel a Kolozsra, Székre vagy épp a Tordai-hasadékhoz vezető megyei utakat. Egyes helyeken a kivitelezés során több probléma is felmerült, így a Magyarlóna-Tordaszentlászló-Borrév, vagy éppen a Magyarkályán-Vajdakamarás-Magyarpalatka szakaszokon zajló munkálatok esetében kivitelezőt is kellett váltani. Az alelnök elmondta, hogy a hosszadalmas jogi procedúrák elsősorban az érintett települések lakóinak okozzák a legnagyobb veszteséget. „Amikor lehetőség volt rá, mindig a leggyorsabb megoldási módszert támogattam. Minél kevesebb időt veszítünk a papírmunkával, annál hamarabb készülhet el egy-egy új aszfaltcsík.” – mutatott rá Vákár.

Az épített örökséggel kapcsolatban az alelnök a Redut- és a Bánffy-palota restaurálási munkálataink befejezését emelte ki. „A legnagyobb eredményként mégis a Redut-palota átadását tekintem, hisz ennek az emblematikus épületnek a felújítását 2017-ben az RMDSZ frakció kezdeményezte, és 41 hónap elteltével büszkén számolhatok be arról, hogy a munkálatok befejeződtek és ismét régi fényében tündökölhet az épület” – tette hozzá az alelnök. A felújítást a Cseke Attila által vezetett fejlesztési minisztérium 6 millió lejjel támogatta.

A válaszúti Bánffy-kastély felújítása is már régóta szerepel a megoldandó feladatok között a Kolozs Megyei Tanácsnál, de májusban megkezdődtek az épületegyüttesnek és parkjának felújítási munkálatai, amelyeket a megyei önkormányzat európai uniós alapokból finanszíroz. A kastély épületének első emeletén könyvtárat, előadótermet, valamint kutatási irodát alakítanak ki, az alagsorban kiállítási tér kap helyet.

Bízom benne, hogy sokkal eredményesebb év elé nézünk, jövőre sok elmaradt infrastrukturális beruházás, fejlesztés megvalósul. Számomra Kolozs megye, az itt élő emberek sorsa az első” – fejezte be beszámolóját a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke.

Biztosított a művelődési intézmények működése

„A kulturális intézmények működéséhez szükséges keretösszegről is döntöttük a legutóbbi tanácsülésen. Az RMDSZ kormányzati közbenjárásának köszönhetően a jövedelemadó 2 százalékából származó 11,7 millió lejes összeget a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó Transilvania filharmónia és Puck Bábszínház kapta” – számolt be Balla Ferenc megyei tanácsos. Hozzátette, hogy a komolyzenei intézmény 9,8 millió lejt, míg a magyar tagozattal is rendelkező bábszínház 1,95 millió lejtámogatást kapott.

Az oktatási intézményekkel kapcsolatban a megyei önkormányzati képviselő elmondta: jövő év nyarán fejezik be a Kozmutza Flóra Hallássérültek Iskolájának felújítását, amelyet európai uniós forrásokból finanszíroz a Kolozs Megyei Tanács. A projekt értéke 4,8 millió lej, ebből 1 millió a megyei önkormányzat hozzájárulása. Ugyancsak említésre méltó, hogy a megyei önkormányzat által fenntartott Művelődés folyóirat, idén már harmadik alkalommal adja ki a mezőgazdasági naptárát. A kiadványt 18 ezer Kolozs megyei háztartásba juttatják el, elsősorban a vidéki településekre.

Napirenden van, de lassan halad a jegenyei táborhely felújítása

A megyei önkormányzat októberi rendes ülésén fogadták el az intézmény első 9 hónapra vonatkozó pénzügyi teljesítését. Ennek apropóján merült fel több projekt kiértékelése, így a korábban már említett, Vajdakamarást is érintő 161G jelzésű megyei út felújítása, valamint a jegenyei táborhely rehabilitációja is. Antal Géza a költségvetési bizottság tagjaként kért információt ezekről a beruházásokról.

Kiderült, az útépítésre kivitelezőt kellett váltani, és az ígéretek szerint a munkát folyatják. Az ifjúsági tábort illetően a meggyei tanács illetékes osztálya elég szűkszavú választ adott, mondta el a tanácsos. „Mint ismeretes szeptemberben átfogó javaslatcsomagot iktattunk az önkormányzatnál, ezzel az előkészítő tanulmányok tartalmát, a fejlesztés irányát szerettük volna megszabni. A beadványra választ még nem kaptunk, az illetékes osztályról pedig azt közölték, hogy amíg a 2021–2027-es uniós pénzügyi ciklus pályázati útmutatói nem készülnek el, addig nem rendelik meg a tanulmányokat” – részletezte Antal.

A tanácsos hozzátette, folytatják az egyeztetést az intézmény szakembereivel, hiszen nemcsak uniós, hanem kormányzati forrásokat is fel lehetne használni a beruházáshoz. Erről korábban már Novák Eduárd sportiminiszterrel és Cseke Attila fejlesztési miniszterrel is tárgyaltak, és mindkét tárcavezető felajánlotta a támogatását.

Rekordösszegek az egészségügynek

Rés Éva megyei tanácsos számolt be az egészségügyi intézményeket érintő megvalósításokról. Több uniós program kivitelezése zajlik vagy épp zárul a mostani időszakban, azt mondhatni nem volt olyan tanácsülés a 12 hónapban, amikor hiányzott a napirendről a kórházak egyik-másik projektje. A megyei önkormányzathoz tartozó intézmények mellett, a tordai, dési, szamosújvári, aranyosgyéresi és bánffyhunyadi városi kórházak számára is sikerült modern orvosi berendezéseket vásárolni. „Az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkát végeznek lassan két éve. A megyei önkormányzatnál a legtöbb, amivel segíthettünk, hogy a legrövidebb időn belül tárgyaltuk a beruházási és eszközbeszerzési programokat. Egy év alatt több száz új eszközt és berendezést, orvosi műszert vásároltunk a kórházaknak, ezzel javítva az ellátás minőségét, és az ott dolgozók munkakörülményeit is” – foglalta össze a megyei tanácsos.

A megyei tanácsos ismertette az áprilisban benyújtott határozattervezetet, mely által művészetterápiás központot hozna létre a megyei önkormányzat. „A mai világ egyre nagyobb kihívások elé állítja az embereket, sokan szorulnak segítségre abban, hogy ezekkel a kihívásokkal megbirkózzanak, velük szembe tudjanak nézni. A világjárvány még inkább felerősítette ezt a jelenséget. A művészetterápia mint módszer nagyon széles spektrumban tud a mentális egészség területén segítséget nyújtani. Ez a módszer célt, eszközt, sikerélményt, önbizalmat, sőt később akár szakmát is adhat a sajátos nevelést igénylő gyerekek és tinédzserek kezébe, és segíti a felnőttkori szocio-professzionális beilleszkedést” – ismertette a részleteket Rés.

Mezőgazdaság és vidékfejlesztés

„Kolozs megye lakosságának 50 százaléka vidéken el, a vidékfejlesztés emiatt kiemelt jelentőséggel bír. A vidéki életszínvonal növelése, a gazdák mellett a helyi kis- és középvállalkozások, a falusi turizmus, az erdőgazdálkodás mind kiemelt figyelmet érdemel. Mezőgazdasági és vidékfejlesztési szakemberként napi kapcsolatban vagyok kisvállalkozókkal, gazdákkal, önkormányzatokkal, sikerült ugyanakkor kiváló kapcsolatot, mondhatom partnerséget kialakítani a megyei tanáccsal, ebből kifolyólag a pályázok építkezési engedélyének elbírálását előnyben részesítette az urbanisztikai és területrendezési osztály” – kezdte beszámolóját Lőrinczi Zoltán frakció vezető.

2014–2020 között 1056 pályázóval kötöttek szerződést közel 39 millió euró értékben. Ebből több mint 33 millió eurót ki is fizettek, tavaly októbertől mostanáig majdnem 5 millió eurót. Ezzel Kolozs megye az országban az elsők között van. Ebben az évben további 1011 pályázatot adtak le közel 50 millió euró értékben, ezek elbírálás, illetve szerződéskötés előtt állnak. Többek között Kalotaszentkirály is ilyen vidékfejlesztési pályázatból hozta létre a bicikli utat és az iskolában a multifunkcionális sportpályát. Tordaszentlászló község víz- és szennyvízhálózatának bővítése egyrészt kormánypénzekből, másrészt vidékfejlesztési forrásokból valósul meg.

A frakcióvezető továbbá elmondta, hogy rendszeresen tartanak fogadóórákat, kérésre kihelyezett audienciát is szerveznek, így került sor a Kolozsvári Magyar Napok keretében, vagy épp Kisbácsban lakossági találkozókra. Az RMDSZ Kolozsvári szervezete által indított negyedfelelősi rendszeren keresztül is kereshetik a lakosok a megyei önkormányzat képviselőit.

Kimaradt?