Kolozs megyében 8 helyett 9 polgármestere lesz az RMDSZ-nek

Közel harmincezer szavazatot kapott az RMDSZ Kolozs megyében, sikeresen megtartotta az összes eddigi polgármesteri tisztséget, és megnyerte Kisbács községet is, ahol az elmúlt 80 évben nem volt magyar polgármester – közölte hétfőn a szervezet sajtóirodája.

A megyei és városi tanácsosok száma a visszaosztástól függ, és csak a következő napokban fog kiderülni, hogy meglesz-e a megyében az öt, a városban a négy tanácsosi hely. Csoma Botond, Kolozsvár polgármesterjelöltje és az RMDSZ Kolozs megyei elnöke megköszönte mindazoknak, akik a magyar képviseletre szavaztak.

„Úgy gondolom, hogy Kolozs megye megmutatta, az elmúlt négy évben fejlődtek településeink, az emberek pedig jutalmazták ezt. Így sikerült plusz egy polgármesteri széket szereznünk. Kiemelten örülök Kisbácsnak, ahol egy emberöltő óta nem volt magyar polgármesterünk. Ma ez egy tizenkétezer lelkes községben, Kolozsvár közvetlen szomszédságában óriási dolog” – jelentette ki. A politikus szerint Kolozsváron a járványhelyzet rányomta a pecsétjét a választásokra, az idősek egy része a járványhelyzet miatt nem mert elmenni szavazni. „Ettől függetlenül minden esély megvan arra, hogy továbbra is legyen alpolgármesterünk” – szögezte le Csoma.

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere megköszönte mindenkinek, aki a magyar képviseletre szavazott. „A kolozsváriaknak fontos, hogy a városnak legyen magyar hangja, magyar képviselete. Ezt jelenti az alpolgármesteri tisztség, és ezért fogok dolgozni a következő négy évben is. Sajnos kevesebben leszünk a tanácsban, beigazolódott az, hogy a járványhelyzet miatt a városban kevésbé mentek el az emberek szavazni, mint vidéken. Ennek ellenére a következő négy évben is szeretnék alpolgármesterként a magyarokért dolgozni, és továbbra is fordulhatnak hozzám bizalommal a kolozsváriak!” – jelentette ki.

Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke úgy értékelt, hogy a megyében erősödött a magyar képviselet. „Megnyertük Kisbács községet, és megtartottunk minden települést. A megyei listán még nem tudjuk, hogy pontosan hány tanácsosunk lesz, de a Kolozs Megyei Tanács alelnöki tisztségét úgy tűnik, megtarthatjuk. Véleményem szerint erősödött a magyar képviselet Kolozs megyében!” – fogalmazott a politikus.

Kapcsolódók

Kimaradt?