Megoldódni látszik a székelyudvarhelyi iskolakrízis

Megszületett az a kompromisszumos megoldás, amely a következő tanévre rendezheti a székelyudvarhelyi iskolahálózatot érintő válságot. Az Orbán Balázs Általános Iskola diákjai három helyszínen folytatják a tanulást, a Tompa László Általános Iskola udvarára pedig moduláris tantermek kerülnek, hogy az 5–8. osztályok egy helyen maradhassanak.

Hétfőn délben ismertette a székelyudvarhelyi városvezetés azt a megoldást, amely a következő tanévre rendezheti a székelyudvarhelyi iskolahálózatot érintő, hónapok óta húzódó áldatlan helyzetet. A sajtótájékoztatón jelen voltak az oktatási munkacsoport tagjai, valamint az érintett iskolák igazgatói is.

Hosszú egyeztetés után megegyeztek a város és a tanintézmények vezetői | A szerző fotói

Szakács-Paál István polgármester felvezetőjében hangsúlyozta: a cél az volt, hogy megszűnjenek a találgatások, és minden érintett számára vállalható forgatókönyv szülessen.

„Sikerült egy olyan forgatókönyvet kitalálni, amit nyilván nem jó szívvel, de minden egyes intézményvezető el tud fogadni a következő tanévre” – fogalmazott a polgármester, aki ismét emlékeztetett arra is, hogy a kialakult helyzet korábbi hibás tervezési folyamatok következménye, a felelősség megállapítását pedig bírósági eljárásnak kell tisztáznia.

Három egyeztetési kör

Simon Károly önkormányzati képviselő, az oktatási munkacsoport koordinátora ismertette a több mint egy hónapos egyeztetési folyamatot. Elmondása szerint az első elképzelések intézmények költöztetésével vagy a délutáni oktatás bevezetésével számoltak, ezeket azonban az érintettek nem támogatták. Az újabb felmérések és egyeztetések végül egy harmadik forgatókönyvhöz vezettek.

A városvezetés és az érintett intézmények közösen mutatták be az iskolahálózati krízis megoldását

Ennek értelmében az Orbán Balázs Általános Iskola tizenegy elemi osztálya két helyszínen kezdi a tanévet: öt osztály a Móra Ferenc Általános Iskolában, hat a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban kap helyet. Az 5–8. osztályok egy helyszínen, a Tompa László Általános Iskolában tanulnak majd, ahol hat osztály az épületben, további négy pedig az iskola udvarán felállítandó moduláris tantermekben kap helyet.

„Az 5–8. osztály pedig egy helyszínen marad, a Tompa László iskola fogja befogadni ezeket az osztályokat úgy, hogy négy osztály konténertermekben fog tanulni ebben a tanévben” – összegezte Simon Károly.

Megmarad az iskolai közösség

Gábos Anna, az Orbán Balázs Általános Iskola igazgatója felidézte, hogy az elmúlt tanév során az intézmény hat különböző helyszínen próbálta biztosítani a tanítást, ami komoly terhet rótt a diákokra, a szülőkre és a pedagógusokra egyaránt. Hangsúlyozta, hogy az iskola 570 diákja és több mint negyven pedagógusa számára kellett ideiglenes megoldást találni.

Egy évig biztosan zárva maradnak az Orbán Balázs iskola kapui. A költségeken is múlik a visszatérés.

Az igazgató szerint az új forgatókönyv legnagyobb előnye, hogy az 5–8. osztályok egy helyen maradhatnak, így nem kell két intézmény között ingázniuk sem a tanulóknak, sem a tanároknak.

„Három pontban tudjuk a tanárainkat, tanítóinkat, gyerekeinket összpontosítani… ezt a felvázolt harmadik forgatókönyvet elég jónak tartjuk” – fogalmazott.

Több mint háromszáz új diák

A Tompa László Általános Iskola igazgatója, Libik Győző arról beszélt, hogy intézményük számára komoly szervezési feladatot jelent a több mint háromszáz új tanuló fogadása.

„Több mint 300 gyerek fog jönni, ezért nagyon lényeges lesz az órarendek összehangolása, a szolgálatosság megszervezése és a belső szabályzatok közös betartása” – hangsúlyozta.

A lezárt épületbe a legjobb esetben is csak a 2027–2028-as tanév kezdetén térhetnek vissza a diákok.

A városvezetés közlése szerint a moduláris tantermek beszerzését még júliusban elindítják, hogy azok a szükséges engedélyek megszerzése után szeptemberre elkészüljenek, és a tanév a tervek szerint már az új helyszíneken kezdődhessen.

Mennyi idő és pénz?

Az ideiglenes megoldással egyelőre a következő tanévre tervez a városvezetés, közben pedig el kell készíteni az Orbán Balázs Általános Iskola végleges helyreállításának műszaki dokumentációját.

Szakács-Paál István elmondta: egy teljesen új beavatkozási terv készül, amely két lehetséges műszaki megoldást tartalmaz majd. Ezek közül az önkormányzati testület választ, ezt követően készülhet el a technikai terv, amelyből derül ki a beruházás pontos költsége is.

„Én azt látom, hogy valahol négy-öt millió lejnél van a határ. Ha ezt sikerült tartani, akkor ezt a város saját költségvetésből felvállalja, és meg fogja csinálni” – fogalmazott a polgármester.

A következő tanévben biztosan nem csengetnek be az Orbán Balázs Általános Iskolában.

Hozzátette: ha a műszaki terv alapján a beavatkozás az említett összegből megvalósítható, és a kivitelezés hat hónapon belül elvégezhető, akkor jó esély van arra, hogy a 2027 szeptemberében kezdődő tanévet a már biztonságos Orbán Balázs iskolában kezdhessék meg a diákok. Amennyiben azonban a költségek magasabbak lesznek, vagy a szükséges munkálatok hosszabb időt vesznek igénybe, a visszaköltözés is későbbre tolódhat.

„De ez most még találgatás szintjén van. Nekünk az a célunk, hogy ne kelljen ezen még egyszer keresztülmennünk” – zárta a témát Szakács-Paál István.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?