Területet vásárolt lakásépítéshez a székelyudvarhelyi városháza

Kedden tartotta soros havi ülését a székelyudvarhelyi önkormányzat képviselőtestülete, amelyen számos, a lakosság mindennapjait érintő kérdésben hoztak döntést.

Mint a városháza sajtószolgálata beszámolt róla: a tanács jóváhagyta a Székelyudvarhelyi Városi Kórház személyzeti állásjegyzékének módosítását. Eszerint megszavazta a testület a szakmai előrelepéseket, elfogadta két állás áthelyezését a gyógyszertárból az onkológiai osztályra, egy asszisztensi állás létrehozását a fül-orr-gégészet műtőjébe, illetve egy regisztrátori állás létrehozását is. 

Fotó: Székelyudvarhely városa

Az ülés kiemelt részét képezték a szociális és állami lakások kiutalásával kapcsolatos határozattervezetek. A tanács pozitívan döntött több, megüresedett lakás sorsáról, így a Tábor utcai, a Nicolae Bălcescu utcai, valamint a Kisköved és Lakatosok utcai ingatlanokba új bérlők költözhetnek a leadott kérések alapján.

Napirendre tűzték a város mezőgazdasági nyilvántartásának helyzetét, valamint az ehhez kapcsolódó hatékonyságnövelő intézkedések meghatározását. A testület emellett több, a város tulajdonában álló erdőgazdálkodást érintő kérdésben is döntött, beleértve a 2026-os fakitermelési tervek módosítását, a faanyag értékesítésének módját és a kikiáltási árak jóváhagyását. Négy darab vágtér – két gyérítéses és két széltöréses terület – faanyagának értékesítését teszi lehetővé ez a határozat.

A tanács tárgyalta továbbá egy belterületi telek köztulajdonba vételét a Karé övezetben (778 négyzetméter 6000 lej értékben), út- és közterület-kialakítás céljából, valamint kulturális intézmények – köztük a Székelyudvarhelyi Művelődési Központ és az Udvarhely Néptáncműhely Koreográfiai Színház – ideiglenes raktárhelyiségeinek bérlését.

Szintén a napirenden szerepelt több, a város jövőjét meghatározó stratégiai döntés:

  • a szociális szolgáltatások 2026-os éves cselekvési tervének elfogadása,
  • egy szejkefürdői ingatlan közvagyoni létének megállapítása,
  • a város szociális szolgáltatásainak fejlesztésére vonatkozó idei éves cselekvési terv,
    az utcai köztisztasági és hóeltakarítási szolgáltatás közvetlen odaítélése az Urbana Rt. részére öt éves időtartamra.

Elfogadták továbbá a közvilágítás üzemeltetésére vonatkozó koncessziós szerződés meghosszabbítását mindaddig, amíg az új közbeszerzési folyamat lejár, de nem tovább, mint az idei esztendő decembere. Szintén megszavazta a testület a polgármester delegálását a Hargita Víz Egyesületbe, a Harvíz Rt. üzleti és díjstratégiáját.

Kiemelt pontja volt a tanácsülésnek egy ingatlan megvásárlására vonatkozó határozattervezet, amely a fiatalok megnövekedett lakhatási problémájára kíván választ adni. Szakács-Paál István polgármester hangsúlyozta: az ifjúsági lakások eladása miatt csekély az üresedés lehetősége, így az új lakások építése az egyetlen lehetőség a város kezében. Ehhez azonban szükséges volt egy 1476 négyzetméteres terület megvétele, hogy rendelkezésére álljon a beruházáshoz szükséges terület.
A polgármester kiemelte: korábban már egyeztetett Cseke Attila RMDSZ-es miniszterrel, aki ígéretet tett arra, hogy Székelyudvarhely is befér az idei ifjúsági lakásépítési programba.

A tanács emellett döntött az Eötvös József Szakközépiskola felújítását célzó beruházás támogatásáról, amely a Biztonságos és egészséges iskolák program keretében valósulhat meg. Ez a lépés tulajdonképpen jogi keretet biztosít a fejlesztési minisztérium és Cseke Attila RMDSZ-es miniszter biztosította lehetőségeknek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?