Megnéztük, mennyire tartjuk be a szigorított járványszabályokat: a tapasztalatok eltérőek

Pénteken fogadta el, hétfőn délután pedig már módosította, kiegészítette az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) a járványhelyzet súlyosbodása miatt hozott korlátozó intézkedéseket. A szabályozás szerint vasárnap éjféltől országszerte kötelezővé vált a maszkviselés kültéren és minden nyilvános beltérben, betiltották a magánrendezvények szervezését, valamint éjszakai kijárási tilalmat is bevezettek minden településen fertőzési rátától függetlenül. Megnéztük, hogyan sikerül életbe léptetni a szabályokat, a lakosság mennyire tartja be ezeket, illetve hogy a boltokban, üzletekben kérik-e a belépéshez a zöldigazolványt. A tapasztalatok eltérőek.

Háromszék: vidéken még ellenállnak, Sepsiszentgyörgyön már kezdik betartani a szabályokat

Miközben a háromszéki kórházak is tele vannak súlyos és kritikus állapotú betegekkel, a hétfőtől érvénybe lépett szigorításoknak ellentmondásos a megítélése. A CNSU pénteki döntése nyomán az új szabályokról szóló viták határozták meg az egymás közti beszélgetéseket, és tapasztalatok szerint  a szigorítások érvénybe lépésének első napján az új szabályok gyakorlati alkalmazása is felemás Háromszéken.

Fotó: illusztráció. Forrás: Agerpres

Ezt tükrözi, hogy hétfő délelőtt a háromszéki megyeszékhelytől pár kilométerre fekvő Árkos községben – ahol 9,31 ezrelékes a fertőzöttségi mutató – az utcákon közlekedők egy része ugyanúgy védőmaszk nélkül járt-kelt, mint egy nappal korábban, ám a változást mutatta, hogy voltak, akik alkalmazkodtak az új szabályokhoz és maszkkal az arcukon sétáltak az úton vagy vásároltak a boltban.

Az árkosi polgármester egy huszárvágással oldotta meg az oltottak és oltatlanok közti nézeteltérést. Máthé Árpád úgy döntött: a polgármesteri hivatalban zöldigazolvány birtokában sem fogadnak ügyet intézni kívánó árkosiakat, hanem „egyablakos ügyintézést” vezettek be, azaz a községháza épülete előtt, egy ablakon keresztül szolgálnak ki minden lakost. Az elöljáró ezt azzal magyarázza közösségi oldalán, hogy számára elfogadhatatlan, hogy „hátrányosan különböztessenek meg embereket pusztán meggyőződésük miatt.”

„Nem értek egyet és soha nem tudom elfogadni, hogy egy közösség tagjait felelős magatartásúaknak és felelőtleneknek bélyegezzenek meg, oltottakra és oltatlanokra csoportosítsák és ilyen indokokkal tiltásoknak vessenek alá és hátrányosan különböztessenek meg embereket, pusztán a meggyőződésük miatt! Ezért, az árkosi polgármesteri hivatal nemet mondva minden ilyen és más jellegű diszkriminációra, újabb intézkedésekig felfüggeszti az ügyfélfogadást, a napi tevékenységet egyablakos ügyintézés formájában folytatja” – közölte közösségi oldalán falusfeleivel Máthé Árpád polgármester.

Sepsiszentgyörgyön már szabálykövetőbbnek bizonyult a lakosság, de a közintézmények és a vállalkozások is. Hétfőn a háromszéki megyeszékhely utcáin közlekedők jelentős többsége viselt védőmaszkot. Mivel október 25-e az állami adók befizetésének határideje, meglátogattuk a Kovászna megyei adóhivatalt és államkincstárt, ahol a bejáratnál a portás mindenkitől következetesen kérte a digitális zöldigazolványt. Igaz, hogy ezt elég volt felmutatni, nem szkennelte be. Ugyanakkor a hivatal bejáratánál többen is hoppon maradtak és nem tudták befizetni adójukat, mert nem rendelkeztek az oltási igazolással.

A napfényes őszi idő ellenére a szokásosnál jóval kevesebben ültek a városközponti kávézók és vendéglők teraszain, tapasztalatok szerint belépéskor mindenkitől kérik a zöldigazolványt. Egy sepsiszentgyörgyi iratmásoló iroda viszont leleményesen oldotta meg a problémát, az üzlet bejárata előtt a munkatársak mindenkitől átvették a másolni kívánt dokumentumokat vagy felvették a más jellegű rendeléseket, bent elvégezték a munkát, és az utcán átadták a kért anyagot a megrendelőnek – ezzel a módszerrel egyaránt ki tudják szolgálni az oltott és oltatlan ügyfeleiket. Azt is megtapasztaltuk ugyanakkor, hogy két ruhaboltba betérve semmit sem kértek az alkalmazottak, ám az egyik bankban már fel kellett mutatni a védettséget igazoló iratot.

Kovászna megyében a koronavírus-fertőzöttek emelkedő száma és a szigorítások hatására nőtt az oltási hajlandóság is. A háromszéki prefektúra adatai szerint az elmúlt egy hét alatt mintegy háromezren kapták meg a koronavírus elleni oltás első dózisát vagy az egydózisú vakcinát. Van, aki nem válogat a rendelkezésre álló oltások között, hanem gyorsan szeretne zöldigazolványhoz jutni, ezért a családorvosoknál is megnőtt az igény az egydózisú vakcina iránt.

Csíkszeredában is homályos, hová lehet bemenni és hová nem zöldigazolvány nélkül

Csíkszeredában nemcsak a reggeli mínuszok, hanem feltehetően a koronavírus-járvány ellen hozott szigorú intézkedések is többeket otthon tartottak. Sok a kérdőjel az emberek fejében: a legtöbben nem tudják pontosan, hová lehet, és hová nem lehet belépni zöldigazolvány vagy teszt nélkül. Lépten-nyomon azzal a kérdéssel szembesültünk a városban tett terepszemlénk során, hogy lehet-e bankba menni, hivatali ügyet intézni személyesen és így tovább. Az sem világos a lakosság számára, hogy a kisebb kereskedelmi üzletközpontok milyen besorolás alá esnek, beszélhetünk-e például a városközpontban található áruház esetében bevásárlóközpontról.

Fotó: Farkas Endre

A kávézókban egyértelmű a helyzet. Bár a legritkább esetben találkoztunk tájékoztató jellegű kiírással, volt, ahol már a hétvégén figyelmeztető nyomtatványok voltak az asztalokon az aktuális szabályozásról. Az egyik belvárosi kávézóban, amely máskor forgalmas hely, csupán néhány ember ücsörgött a fűthető teraszon, odabent pedig senki sem volt. A kiszolgálók érdeklődésünkre elmondták: a forgalmuk jelentősen visszaesett, alig 10 százaléka az ilyen időszakban megszokottnak. Telefonos applikáció segítségével ellenőrzik a bemutatott igazolásokat, kérésünkre be is mutatták a folyamatot.

A maszkviselési kötelezettséget többnyire betartották az utcai járókelők, igaz, néhányan azért tettek engedményeket maguknak: az orrukról lehúzva viselték a maszkot. Azok azonban, akik a lakóhelyüktől nem mentek messzebbre, például csak levitték a szemetet, vagy éppen kutyát sétáltattak, már többnyire megfeledkeztek az előírásról.

Kolozsváron többnyire betartják az új korlátozó intézkedéseket

Kolozsvár utcáin járva feltűnik, a város lakóinak nagy többsége viseli az orrot és szájat eltakaró maszkot. Kiváltképp elmondható ez az idősekről, hiszen ők a legveszélyeztetettebb kategória. A buszmegállókban is szinte mindenki feltette a védőmaszkot, ráadásul úgy tűnik, a lakosok megpróbálják betartani az ajánlott távolságtartást is. A buszokon szintén mindenki felteszi a védőmaszkot, mint ahogyan elő van írva. Egyre több kisgyereket is látni, aki hordja a védőmaszkot.

Fotó: Lőrincz Anna

Az egyik legnagyobb kolozsvári plázában ugyanakkor már hétfő délután elkezdték a zöldigazolványok ellenőrzését, így az, aki erre nem volt felkészülve, fordulhatott vissza. Összességében tehát elmondható, hogy Kolozsváron nagyrészt betartják a hétfőtől érvényes új előírásokat.

Zilahon hetek óta kötelező a maszkviselés

Zilahon a fertőzöttségi arány hetek óta 6 ezrelék fölött van, a hétfői hivatalos tájékoztatás szerint ez elérte 11,2 ezreléket. A maszk viselése hetek óta kötelező, ezért ennek előírt viselése nem hozott nagy változást a helybéliek életében. Bár néhányan orr alatt hordják, továbbra is mindenkin maszk van az utcán és a tömegközlekedési járműveken. A zöldigazolvány kötelezővé tétele miatt a hétvégén a szokásosnál többen voltak a bevásárlóközpontokban, sok helyen vasárnap délután több termék hiánycikk volt.

Az országos viszonylathoz képest az oltakozási kedv Szilágy megyében is megnőtt, ezért az oltóközpontok nyitvatartási ideje megváltozott, több településen, főleg a városokban este 8-ig lehet felvenni az oltást. Emellett hétfőn már csak zöldigazolvánnyal rendelkezők mehettek be a polgármesteri hivatalba. Az általunk megkérdezettek nagy része egyetért a maszk viselésével, bár az igazolvány felmutatását néhányan „túlkapásnak” tartják.

A Partiumban mintha még ráérnének

Nagyváradon és Aradon csak elvétve várják el a boltokba, üzletekbe betérőktől a zöldigazolvány felmutatását. Ugyanilyen lazasággal kezelik az emberek a maszkviselési kötelezettséget, szigorítás ide vagy oda, a járókelőknek csak egy része vette fel a védőmaszkot.

A nagyváradi bevásárlóközpontokba hétfőn, tehát már az új szabályozás életbe lépése után szabadon be lehetett menni, igaz, csak a délelőtti órákban derült ki, hogy a pénteken elfogadott szabályozásból kimaradt az a rész, amely a mall típusú központokra vonatkozott, majd ezt hétfőn délután pótolták a hatóságok. Az azonban továbbra sem világos, hogy a szuper- és hipermarketek, amelyekben számos egyéb üzlet is található az élelmiszeren kívül, milyen besorolás alá esnek, tehát az oltatlanok bemehetnek-e vásárolni vagy sem.

A közintézmények ugyanakkor többnyire próbálták a lakosság tudtára adni, hogy csakis zöldigazolvánnyal lehet belépni, a nagyszalontai polgármesteri hivatal Facebook-oldalán azonban ezt kevésbé sikerült leírni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?