Részletes adatok: a koronavírus miatt elhunytak 90 százaléka nem volt beoltva

Az elmúlt 24 órában 301 személy vesztette életét és 9187 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak Romániában mindössze 31 ezer teszt eredményének feldolgozását követően – jelentette hétfőn a részletes adatokat a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Az új esetekkel 1 571 115-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma Romániában, közülük 7275-en újrafertőződtek, vagyis az első pozitív teszttől számított 180. napot követően kapták el ismét a betegséget. Eddig 1 331 225 személyt nyilvánítottak gyógyultnak.

Az új igazolt esetek mellett 724 fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje.

Fotó: Gábos Albin

A vasárnap délelőtt 10 órától hétfőn 10 óráig tartó időszakban 301 halálesetet kötöttek a Covid-19 betegséghez, de ebből két elhalálozás korábban történt, és csak most nyilvánították a koronavírus áldozatainak őket.

A 301 halálos áldozat közül 272-en, vagyis 90 százalékuk nem volt beoltva a betegség ellen. A hétfői áldozatokkal immár 44 980-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés okozta betegségben elhunytak száma Romániában.

Jelenleg 20 962 személyt kezelnek kórházban a koronavírus okozta Covid-19 betegséggel, közülük 1855-en szorulnak intenzív terápiás ellátásra. A kórházban kezelt páciensek között 515 kiskorú van, és közülük 41-et ápolnak az intenzív osztályon.

Országosan egyetlen szabad intenzív terápiás ágy sem áll jelenleg rendelkezésre Covid-19-betegek kezelésére, leszámítva azokat, amelyeket az alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződött pácienseknek különítettek el különböző kórházakban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az elmúlt 24 órában Bukarestből (1923), illetve Ilfov, Argeş, Prahova és Konstanca megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet. A legkevesebb új fertőzést Teleorman (39), Szilágy (58) és Hargita (62) megyében jegyezték. A fővárosban 16,24 ezrelékes a fertőzöttségi ráta. A mutató továbbra is Ilfov megyében a legmagasabb, itt 16,95 az ezer lakosra jutó esetszám. Nagy a fertőzöttségi ráta Prahova (11,35), Fehér (10,23), Temes (10,14) és Ialomiţa (10,05) megyében is.

Az ország minden megyéje a piros zónába tartozik (a fertőzöttségi ráta meghaladja a 3 ezreléket).

Az ország 189 városában és 1009 községében elérte vagy meghaladta a 6-ot az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma, 70 városban pedig meghaladja a 10 ezreléket is a fertőzöttségi ráta (346 faluban és községben is magasabb ennél az arány). Az ország 285 városában és 2036 községében haladja meg a fertőzöttségi ráta a 3 ezreléket.

Kapcsolódók

Kimaradt?