Megígérte, megtette: megvonta a magyar alpolgármester jogköreit Nagybánya polgármestere

Amint azt megígérte, visszavonta Pap Zsolt István nagybányai alpolgármester jogköreit Cătălin Cherecheș polgármester. Mint ismert, Nagybányán amiatt forrnak most az indulatok, mert a hétvégi Gesztenyefesztiválon a polgármester román zászlóval letakartatta az egyik árus standján szereplő magyar feliratokat, az alpolgármester pedig – felülbírálva a polgármester döntését – levetette a román trikolórt a kürtőskalács-árus standról.

A nyomozóhatóságok célkeresztjében álló Cătălin Cherecheș még pénteken megígérte helyettesének, hogy amiért felülbírálta a döntését, megvonja tőle alpolgármesteri jogköreit. Miután a nagybányai feliratletakarós eset nyilvánosságra került, Cherecheș kínosabbnál kínosabb magyarázatokkal áll elő, próbálva alátámasztani igazát. Miközben a románok és a többi nemzetiség közötti békés együttélésről beszél, kijelenti, hogy Nagybánya ma Baia Mare, és elsősorban „mindannyian románok vagyunk”, a történelmi Máramaros központjában élő magyar kisebbséget pedig magyarul beszélő románoknak tekinti.

Mint arról beszámoltunk, Cătălin Cherecheș román zászlóval takartatta le a magyar feliratokat az egyik kürtőskalácsárus standján, a közösségi médiában pedig azzal indokolta tettét, hogy „a románok nem keresgélhetik a szótárban, amit nem értenek”. Az RMDSZ-es alpolgármester szerint a korrupciós eseteiről hírhedt Cherecheș nem számított arra, hogy „az RMDSZ nem tolerálja az ilyen provokációt”, és végül leveszik a zászlót a feliratokról, s azt sem gondolta, hogy az ügy ilyen nagy sajtónyilvánosságot kap. Ezért most – Pap Zsolt István szerint – azt próbálja sugallani a közvélemény előtt, hogy az RMDSZ-es alpolgármester volt a provokátor.

„Azt nyilatkozta, hogy én »rátettem a kezem a román zászlóra«, és azt állítja, hogy megsértettem a román nemzeti szimbólumot, ezzel próbálja ellenem hangolni a románokat, már azokat, akiket lehet. Én csak annyit mondtam az érintett árusnak – és ezt tanúsíthatják a jelenlévők, köztük az egyik kollégám –, hogy nyugodtan leveheti a zászlót, mert ez diszkriminatív. Ha lett volna egy rendelkezés, hogy valamennyi árus fel kell tegye a román zászlót, és nem látszódhat más nyelvű felirat a standokon, az más. De nem volt ilyesmi, ezért az hátrányos megkülönböztetés, hogy csak a magyar árusokra, a magyar feliratokra vonatkozzon ez” – nyilatkozta a Maszol érdeklődésére Pap Zsolt István alpolgármester.

Fotó: Adrian Szelmenczi

Hozzátette: szerinte éppenséggel a polgármester sértette meg a nemzeti jelképet. „A zászlót tisztelni kell, nem lepelként használni, feliratokat letakarni vele” – jegyezte meg Pap Zsolt István. Arra a kérdésre, hogy mi válthatta ki Cătălin Cherecheș cselekedetét, az RMDSZ-es alpolgármester azt válaszolta, hogy „vannak ilyen spontán megnyilvánulásai”, vagyis nem újdonság, hogy lobbanékonyan reagál bizonyos dolgokra.

„A mostani ciklusban, amióta én vagyok az alpolgármester, ez az első ilyen kirohanása – fűzte hozzá Pap. – Az eddigi együttműködésre nem lehetett panasz. A közelmúltban azonban változás volt az RMDSZ-ben, s a mostani vezetőség nem fogad el bármit, és nem nyel le mindent. Vannak elvárásaink, és kiállunk a véleményünk mellett, lehet, hogy egyeseket zavar, hogy túl aktívak vagyunk.”

Az alpolgármester jogköreit megvonhatja a polgármester, de ahhoz, hogy le is váltsák tisztségéről, képviselőtestületi ülést kell összehívni, és a tagságnak több mint a fele meg kell szavazza az előterjesztést (az alpolgármestert közvetetten, a tanácsosok közül választják). Pap Zsolt István szerint ez a jelenlegi erőviszonyok mellett nem történhet meg, mert a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNȚCD) jelöltjeként polgármesterré választott Cherecheș a vele együttműködő Szociáldemokrata Párt (PSD) részéről csak 7 biztos szavazatot tudhat maga mögött. A 23 tagú képviselőtestületben szintén 7 tagja van a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL), 4 a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR), 3 a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) és 2 az RMDSZ-nek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?