Így működik kontrollálatlanul a romániai nacionalizmus

Hogy miképpen működik és hogyan erősödik a nacionalizmus Romániában, hűen tükrözi az a vita is, amely legújabban a közismerten magyarellenes Dan Tanasă szélsőjobboldali parlamenti képviselő és Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter között bontakozott ki az utóbbi napokban a Csíkszeredai Sportklub és a Bukaresti Steaua jégkorong román Kupa-döntő apropóján. Kiderült: a tények és a vádak köszönőviszonyban sincsenek egymással.

Mint ismeretes, a székelyföldi csapat megnyerte a finálét, a mérkőzést követően pedig együtt ünnepelt a csapat és szurkolótábora. Ebben a román sajtó sem vélt felfedezni semmi kivetnivalót. Sőt többen meg is jegyezték, hogy a két csapat játékosai és szurkolótáboruk méltósággal és tiszteletteljesen hallgatta végig a román és a székely himnuszt.

A kupagyőztes Csíkszeredai Sportklub. A játékosok mellett, jobb oldalon a hátsó sorban ott áll Tánczos Barna is. | Fotó Tamirjan Photography

A szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) színeiben parlamenti képviselői mandátumot nyert, és a magyar polgármesterek által vezetett önkormányzatok ellen – a magyar feliratok miatt – perek tucatjait elindító Dan Tanasă ezek után közzétett Facebook-bejegyzésében azzal vádolta meg Tánczos Barnát, hogy Románia kormányának képviselőjeként letérdelt „az úgynevezett Székelyföld” himnuszának éneklése közben.

A romániai sajtó jelentős része, online portálok, rádiók és televíziók forráskritika nélkül és a tények, illetve a politikus állításainak ellenőrzése nélkül vették át a képviselő bejegyzését és keltettek olyan magyarellenes hangulatot, hogy a beszámolók alatti hozzászólásokat nemcsak a nyomdafesték, de még a képernyő sem bírja el.

Dan Tanasă állításai tehát ellenőrizetlenül kerültek be a médiába és olyan hullámokat gerjesztettek, melyek hatására a kommentszekciókban elszabadultak az indulatok: a romániai magyarságot és a minisztert is minősíthetetlen hangnemben támadták és támadják azok, akik bedőltek az AUR-os képviselőnek.

A kialakult helyzetre reagált Tánczos Barna: „Köztudott, hogy a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának szurkolója vagyok. Egy sportcsapat támogatása nem összeegyeztethetetlen semmilyen más minőséggel, nem illegális és nem erkölcstelen. Ezzel szemben a hazugságok terjesztése és a nacionalista támadásokon alapuló sajtócikkek legalábbis erkölcstelenek, de az újságírói etikai kódexbe is ütköznek. Ami a Csíkszeredai Sportklub és a Bukaresti Steaua közötti mérkőzést illeti: a mérkőzés elején a román himnuszt, a végén pedig a székely himnuszt énekelték (ez évtizedek óta bevett szokás). Az egész csarnok mindkettőt állva hallgatta végig. A beavatatlanok számára: a térdelős szakasz a szurkolótábor és a hokicsapat közötti »játék« a győztes meccsek után.”

Az RMDSZ-es politikus álláspontját támasztják alá egyébként a helyszíni sajtóbeszámolók is. Ezek után azonban Dan Tanasă ismét egy bejegyzéssel állt elő, amely újabb adag olaj volt a román nacionalisták tüzére. Az AUR-os politikus ahelyett, hogy elismerte volna tévedését, ismételt támadásba lendült, amely szintén nagy sajtónyilvánosságot kapott egyes médiatermékek révén, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a szélsőséges politikus elvakult hívei a korábbiaknál is durvább hozzászólásokban fejtsék ki álláspontjukat.

A Maszolhoz eljuttatott videofelvételek egyértelműen bizonyítják, hogy mind a csíkszeredai, mind a bukaresti csapat emelt fővel, állva hallgatta végig a mérkőzés elején a román, majd a meccs végén a székely himnuszt. A letérdelős jelenet, amelyet Dan Tanasă kifogásolt, a mérkőzés után következett, amikor a csapat és stábja a jégen, a szurkolótábor pedig a lelátón ünnepelte a nyertes csapatot. Ekkor csatlakozott a játékosokhoz Tánczos Barna is.

Az eset hűen példázza nemcsak a szenzációhajhász sajtóéhséget, hanem azt a szakmaiatlanságot is, amely sokszor jellemzi romániai média jelnetős részét. Az információk ellenőrzése néha már luxusnak számít, és mintha csak az lenne a mérvadó, hogy – bármi áron – minél nagyobb cirkuszt generáljanak. Jelen esetben egy adott helyzet félremagyarázatával igyekeztek megszólítani a szélsőséges elvekre, illetve a magyarellenességre könnyen rávehető közönséget, abba bele sem gondolva, milyen károkat okoznak ezzel a román és a magyar közösség békés együttélésének és a sajtószakma hitelének.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?