Meghosszabbították a veszélyhelyzetet, ezek a legfontosabb változások

A kormány csütörtöki ülésén – az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) javaslatára újabb harminc nappal meghosszabbította a koronavírus-járvány elleni védekezésül elrendelt veszélyhelyzetet – jelentette be Florin Cîţu miniszterelnök a kormányülést követően.

Az intézkedés július 12-től, hétfőn lép hatályba.

A legfontosabb változás az, hogy ezentúl három hónap helyett Romániában is hat hónapig minősülnek védettnek azok, akik kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből. A kormány ezzel kapcsolatos döntését ismertető Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár szerint a változással Bukarest is igazodik az európai gyakorlathoz, és a Románia által is bevezetett uniós digitális Covid-igazolvány, az úgynevezett „zöld útlevél" által elismert védettségi időszakhoz.

A július elsejétől életbe léptetett lazításokhoz most csak pontosításokat fűzött a kormány. Az államtitkár nem akart azzal kapcsolatban jóslatokba bocsátkozni, hogy augusztus elsején folytatják-e a járványügyi korlátozások május 15-én megkezdett fokozatos lazítását. Arafat felhívta a figyelmet, hogy az eddig bevezetett lazításokat is a fertőzési rátától tették függővé, tehát a szorítások automatikusan ismét érvénybe lépnek azokon a településeken, ahol a fertőzések növekedése átlépi a kormányhatározatban meghatározott küszöbértékeket.Az óvintézkedések betartását rendszeresen ellenőrzik | Illusztráció Arad Megyei Rendőr-főkapitányság

A hatóságok szerint nem az a kérdés, hogy eléri-e Romániát a Nyugaton már megkezdődött negyedik hullám, hanem az, hogy mikor, és mennyire lesznek súlyosak a következményei. Az államtitkár hangsúlyozta: az oltás az egyedüli biztos ellenszere annak, hogy egy esetleges fertőzés súlyos megbetegedést, vagy éppenséggel halált okozzon.

Egyelőre alacsony szinten stabilizálódott a fertőzés terjedése, de több térségben megjelent már az eredeti kórokozónál sokkal fertőzőbb delta vírusvariáns, amely Argeș megyében már közösségi szinten terjed és áldozatokat is követelt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Néhány ponton változtat az érvényben levő korlátozó intézkedéseken a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló határozat – ismertette Arafat. A szabadtéri kulturális-művészeti rendezvényeken például legtöbb ezer néző vehet részt az ülőhelyes nézőtéren. A magánrendezvényeken – esküvők, keresztelők – két négyzetméteres felületet kell biztosítani résztvevőnként az eddigi négy négyzetméter helyett.

A játszóházak esetén nem lesz követelmény ezután, hogy a gyerek kísérője legyen beoltva, ugyanakkor feloldották azt a korlátozást is, amely szerint az éttermek teraszán legfeljebb hatan ülhetnek egy asztalnál.

Kapcsolódók

Kimaradt?