Megdöbbentő: a lakosság fele örülne az átlagbér alatti jövedelemnek is 

Meglepő adatokra derített fényt a statisztikai hivatal felmérése: a hazai háztartások mintegy fele elboldogulna a jelenlegi mintegy 4500 lejes nettó átlagbérnél kevesebb jövedelemből. Azt mondják, ha legalább 4000 lejes havi nettó bevételük lenne, fedezni tudnák alapvető kiadásaikat. De nincs.

Sokatmondó, hogy a felmérés szerint a válaszadók mintegy fele legalább havi nettó négyezer lejes bevételből kijönne, mutatott rá a Maszol megkeresésére Szabó Árpád közgazdász, a Partiumi Keresztény Egyetem gazdaságtudományi tanszékének adjunktusa. Hozzátette, ez azt tükrözi, mennyire csalóka az átlagbér számítása, hiszen a kevés kiugróan magas bér is látványosan felhúzza az átlagot. Nem a statisztikai átlagot kellene figyelembe venni, hanem a medián bért, az valósabb képet nyújtana a helyzetről, az életszínvonalról, szögezte le a szakértő. Romániában a nettó átlagbér meghaladja a 4500 lejt, miközben az ország lakosságának kétharmada nem éri el ezt a szintet.

A nők, a vidékiek és moldvaiak kevesebbel is beérnék

Romániában minden ötödik családnak vannak elmaradásai a számlák törlesztése terén, nem tudják időben kifizetni a közüzemi tartozásaikat, az energiaszámlákat, és a banki részleteket. A legtöbb hátralékot a közköltség és az energiaszámlák törlesztése terén halmozzák fel, az érintettek háromnegyede erről számolt be.

Illusztrációk: Pexels

Az Országos Statisztikai Intézet ezen adatok tükrében készített felmérést, azt kérdezték az emberektől, mennyi pénzre lenne szükségük, hogy ne legyenek elmaradásaik.

Az eredményt a Hotnews.ro szemlézi, ebből az derül ki, hogy a válaszadók 18,5 százalékával legalább egyszer előfordult, nem volt elég pénze, hogy időben kifizesse a lakásfenntartást, a hiteltörlesztést, a közüzemi díjakat.
A 2022-es helyzetet tükröző felmérés szerint leggyakrabban a villanyáram-számlák és a lakásfenntartás költségeivel maradtak el, 75, illetve 68,1 százalék számolt be erről.
A felmérésben meglepő eredmények születtek, például a nők kevesebbel pénzzel beérnék, mint a férfiak. Romániában 7,5 millió háztartás van, ebből 2,3 millió esetben nők a családfenntartók. A felmérésből az derült ki, a nők kevesebb pénzzel elboldogulnának, a férfiakhoz viszonyítva csak egynegyedük mondta, hogy 4000 lejnél nagyobb bevételre lenne szüksége.

Illusztráció: Kiss Gábor
Romániában a családok mindössze 15 százaléka mondja azt, hogy havi 2.001 lejnél kisebb nettó jövedelemmel is ki tudná fizetni kiadásait – derül ki az INS felméréséből. Valamivel magasabb (18%) azok aránya, akiknek 3000 lejes jövedelemre lenne szükségük, szintén ugyanennyien mondták, hogy havi 3-4000 lejből is meg tudnának élni.

A hivatal által megkérdezett családok fele szerint a jelenlegi havi kiadások fedezéséhez szükséges havi nettó jövedelmük meg kellene haladja a 4000 lejt.
Az igények nagymértékben különböznek a vidéken és a városban élő családok között. Míg vidéken a családok több mint 20 százaléka úgy véli, hogy a háztartás folyó kiadásait 2.001 lejnél kisebb havi nettó jövedelemmel is ki tudja fizetni, addig a városokban csak 9,7 százaléka mondta ugyanezt. A városi családok 60 százaléka mondta azt, hogy havonta 4000 lejnél többre lenne szükségük a kiadásaik fedezésére, míg a vidéki élők 39 százaléka mondta ezt.
Régió
s leosztásban a legtöbben a Moldvában elégednének 4000 lejnél kevesebb nettó jövedelemmel.

A pénzügyi tervezés és a tudatosság lehet a megoldás kulcsa

A felmérés arra világít rá, hogy mennyire eltérőek az igények, a nők, a vidékiek, vagy éppen a Moldvában élők kevesebb pénzzel is beérnék. Szabó Árpád hangsúlyozta, a tervezés és a tudatosság a megoldás kulcsa, ha mindenki gazdaságosabban, környezettudatosabban élne, megtervezné a kiadásait, kevésbé jelentene nehézséget a számlák törlesztése. Ha nem változtatunk a szokásainkon, az emelkedő árak, díjszabások mellett egyre nehezebb helyzetben találjuk magunkat, figyelmeztet a szakértő. Megszoktunk egy életmódot, de közben folyamatosan emelkednek az árak, lehet ma már nem elég az az összeg, amiből egy évvel ezelőtt kijöttünk. Hangsúlyozta, ha leoltjuk a lámpát, ha éppen nem vagyunk a szobában, ha kikapcsoljuk a televíziót, ha nem nézzük, le lehet faragni a kiadásokat.

Illusztráció: Pexels

„Nézzük, az amerikai filmeket, azt az életszínvonalat szeretnénk biztosítani a romániai bérekből. Ez nem fog menni. Vannak nyugat-európai országok, ahol sokkal spórolósabban élnek, mint nálunk” – részletezte a közgazdász. Meglátása szerint meg kell találni az egyensúlyt, hogy ne nyújtózzunk tovább, mint ameddig a takarónk ér, ne költekezzünk túl. Megvásárolnánk mindent, ami a szomszédnak, vagy a gyerek osztálytársának megvan, majd a hónap végén ráébredünk, hogy nem fizettük ki a villany-, vagy a gázszámlát. Megvásároljuk a mosogatógépet, légkondit, mindegyik szobába egy televíziót, és csodálkozunk, hogy egyre nagyobb a villanyszámlánk. Beállítjuk a fűtést 23 Celsius fokra, majd ha melegünk van, kinyitjuk az ablakot, és fogjunk a fejünket, hogy hatalmas a gázszámla. Nem tarjuk prioritásnak a banki részlet törlesztését, csak akkor kapunk észbe, ha megjelenik a végrehajtó, sorolta Szabó Árpád.

Hozzátette, gyakran az első impulzus hatására vásárolunk élelmiszert, majd egy részét kidobjuk, mert megromlik. Erre is van megoldás, érdemes megtervezni a bevásárlást, listával menni az üzletbe, akkor biztosan sokkal kevesebb felesleges termék kerül a kosárba, és kevesebbet költünk.

Illusztráció: Pexels

A vidék és a város kiadásai között különbséget a háztáji kisgazdaságok jelenthetik, hiszen ahol megterem saját használatra a krumpli, a paradicsom, ott kevesebbet kell költeni erre. A gazdagabb térségekben a „szegénység” nyomasztóbb, hiszen például Kolozsváron a magas fizetések felnyomják a vásárlóerőt, majd az árakat, így a kis jövedelműek sokkal nehezebben boldogulnak.

A tervezés és a tudatosság fontosságát az is alátámasztja, hogy a nők kevesebb pénzből is kijönnének, hiszen kimutatható, hogy különbségek vannak a nők és a férfiak vásárlási szokásai között: míg a férfiak, akik nem szeretnek bevásárolni, az első üzletben, az első polcról leemelik, amire szükségük van, a nők inkább mérlegelnek, összehasonlítják az árakat, így kisebb összegből is kijönnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?