Maszol #Fórum: Imatüntetést tartottak a marosvásárhelyi katolikus iskoláért (összefoglaló)

Imatüntetést tartottak szerdán kora este Marosvásárhelyen a katolikus iskola ellehetetlenítése miatt. Mint ismert, a tanintézet jogerős bírósági döntés miatt ismét működési engedély nélkül maradt. Diákok, szülők, pedagógusok, az egyház és a támogató civil szervezetek összefogása azonban látható, a vásárhelyi magyar közösség az anyanyelvi oktatás elleni igazságtalan hatósági fellépésnek látja az ügyet. A Maszol Fórum szerda esti adásában Balla Imre iskolalelkészt, az imatüntetés szervezőjét és Kovács Mihály Leventét, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnökét kérdeztük.

„Azt gondoljuk, hogy egy alapvető jog, a vallásszabadság gyakorlása van korlátozva, és ebben a kérdésben nekünk, mint egyház, lépnünk kell” – fogalmazott Balla Imre, a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum iskolalelkésze a Maszol Fórum szerda esti különkiadásában.

Mint ismert, a marosvásárhelyi katolikus iskola kilencedik teológiai osztályába való felvételit nem szervezheti meg az iskola, azonban egyházi közbenjárásra a képességfelmérőt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban szervezik meg pénteken. Az egyház megszervezte, hogy busszal oda szállítják azt a hetven érdeklődőt, akik ebbe az osztályba szeretnének bejutni – mondta Balla Imre. Hozzátette: a szerdai vásárhelyi imatüntetésnek is ez volt a kiindulópontja, hogy a diákok által fejezzék ki nemtetszésüket, hogy az iskolával ez az eset újra megtörténhet, aztán olyan sokan jelezték csatlakozási szándékukat, a szülői bizottság, civil szervezetek, a politikum, hogy át kellett szervezniük a megmozdulást, amit végül a Keresztelő Szent János plébániatemplomban tartottak meg. „Van közös összefogás. A szerda esti megmozduláson személy szerint azt éltem meg, hogy továbbra is megvan azakaraterő, hogy az iskola és ügyeink mellett kiálljunk” – fogalmazott az iskolalelkész. Hozzátette, egyre több visszajelzést kapnak arról, s nem csak Marosvásárhelyről, hogy az egyházi közösségek támogatásukkal az iskola ügye mellé állnak.

Kovács Mihály Levente, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke, Maros Megye Tanácsának alelnöke a Maszol Fórumon elmondta, sajnálatos, hogy ismét ott tartanak, hogy újra kell alapítani a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumot. „Elfogadhatatlannak, sértőnek és felháborítónak tartjuk mindazt, ami a katolikus iskola körül zajlik. Az a tény, hogy zsúfolásig tömött padsorokban voltunk jelen az imatüntetésen a plébániatemplomban, továbbá hogy a soron következő felvételin túljelentkezés van a kilencedik osztályba, az, hogy a diákok szinte minden tantárgyversenyen jelesre vizsgának, azt mutatja hogy erre az iskola közösségi igény van” – jelentette ki.

„Tekintettel arra, hogy ez a közösség már túl van egy csatán és akkor azt hittük, megnyertük a háborút, sajnos ez nem így történt, de ettől függetlenül nem adjuk fel, nem csüggedünk el, hanem folytatjuk a munkát, újrakezdjük az iskola meglapítását, hiszen ennek a léte nem holmi nacionalista, rosszindulatú és kicsinyes pereskedőkön fog múlni” – jelentette ki Kovács Mihály Levente.

A marosvásárhelyi magyar közösséget is megdöbbentette a Legfelsőbb Bíróság döntése, amely érvénytelenítette a tanintézet működését jóváhagyó tanügyminisztériumi rendeletet. A marosvásárhelyi RMDSZ elnöke kijelentette továbbá, hogy a közösségre nézve sértő az a kettős mérce, amit a hatóságok alkalmaznak, hiszen az ugyanazon rendelettel megalapított másik, temesvári ortodox iskolát nem vizsgálták, „annak a létével senkinek semmilyen problémája nem volt, de a vásárhelyi katolikus iskolát már másodszor is megtámadták”.

„A döbbenetünkön és felháborodásunkon túl nekünk, közéleti szereplőknek, egyházi képviselőknek, civileknek, diákoknak és pedagógusoknak az a dolgunk, hogy az ilyen nehéz helyzetben is észnél legyünk, megőrizzük nyugalmunkat, és ne kapkodjunk, ne cselekedjünk elhamarkodottan, hiszen a düh sosem jó tanácsadó” – fogalmazott Kovács Mihály Levente. A háttérben már most megkezdődött az előkészítő munka, és amint megismerik a bírósági döntés indoklását, annak figyelembevételével akár helyi, akár minisztériumi szinten újra létrehozzák a katolikus iskolát.

Az RMDSZ-es politikus kiemelte: a diákok szempontjából most is az a legfontosabb, hogy a tanulmányaikra koncentráljanak, hiszen a pedagógusaik, a tanáraik ugyanazok, az iskola jogi ügyeit pedig a felnőttek megoldják. „Nem csak a szavak, hanem a tettek szintjén is ott vagyunk mellettük, biztosak lehetnek abban, hogy mindannyian elsősorban az ő érdekeiket tartjuk szem előtt” – jelentette ki.

A Maszol Fórumon elhangzott, az első és legfontosabb feladat jelenleg az idei tanév jogi értelemben vett rendezése. Kovács Mihály Levente elmondta, a bírósági ítélet az iskolahálózatot érinti és azonnal érvénybe lép, ez pedig egy sor olyan döntés elé állítja a helyi önkormányzatot, amelyről mihamarabb dönteni kell. A marosvásárhelyi önkormányzatnak javaslata alapján tanév zökkenőmentes folytatása érdekében a katolikus iskola újraalapításáig a II. Rákóczi Ferenc-líceum osztályai kerüljenek át a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?