Maros megyében eddig több mint 90 ezer népszámlálási kérdőívet töltöttek ki

Maros megyében eddig 95.053-an töltötték ki a népszámlálási kérdőívet. Marosvásárhelyen ez a szám 20.705, ebből 5800-at az összeíró pontokon töltöttek ki. A megye ezzel a 10. helyen áll országos szinten. Naponta átlagban 4000–4100 kérdőívet töltenek ki Maros megyében, 45 százalékát városon, 55 százalékát vidéken.

A népszámlálás egyéni kitöltéses szakaszának apropóján tartott sajtótájékoztatót Marosvásárhelyen Soós Zoltán, a város polgármestere, valamint Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. A keddi sajtótájékoztatón az elöljárók kifejtették, a népszámlálás eredményének függvényében érvényesülnek nyelvhasználati és kisebbségi jogok, valamint ez alapján részesülnek állami támogatásban az oktatási és kulturális intézmények, kapnak állami finanszírozást az egyházak, az eredmény alapján osztják szét a települések között a lakosságarányosan járó támogatásokat, szervezhetik át a közigazgatást, változhatnak a településfejlesztési prioritások és támogatások, illetve változhatnak majd a lakhatással, a családdal, az egészségüggyel, a foglalkoztatottsággal, a szociális helyzettel kapcsolatos döntések

Fotó: Maros megyei RMDSZ

„Szakértői becslések szerint ma Romániában mintegy 1,1 millió magyar él. Amennyiben 10-ből csak 9-et sikerül ténylegesen összeírni a népszámlálás során, azt kockáztatjuk, hogy a közösség kimutatott lélekszáma egymillió alá esik. Tehát nem csak az a kérdés, hogy hány magyar van Romániában, hanem hogy ebből hányan lesznek ténylegesen megszámolva” – hangsúlyozta Péter Ferenc.

Hozzátette, a magyar közösség számára különösen nagy a tét, mert az egyes településeken rögzített számarány határozza meg a kisebbségi és nyelvhasználati jogok érvényesülését, ami a 20 százalékos küszöb elérésével biztosítható. Péter Ferenc jól teljesítő települések közé sorolta Dicsőszentmártont, Marosludast, Nyárádszeredát, továbbá Balavásárt, Koronkát, Maroskeresztúrt, Gernyeszeget, Jeddet, Marosszentkirályt, Marosszentgyörgyöt és Marosszentannát. Az ellenkező póluson áll többek közt Szováta, Szászrégen, Segesvár, Mezőpanit, Nagyernye és Radnót is.

Marosvásárhely vonatkozásában Soós Zoltán a megyeszékhely polgármestere kifejtette, a népszámlálás eredménye alapozza meg a város fejlesztési stratégiáját. A polgármestere ismételten felhívással fordult a marosvásárhelyiekhez, hogy éljenek az online kitöltés lehetőségével, felhívással fordult a fiatalokhoz, akik otthonosan mozognak a digitális eszközök használatában, hogy segítsenek a szüleiknek, nagyszüleiknek az online megszámláltatásban.

„Külön felhívással fordulok a marosvásárhelyiek felé, akik nyitottak arra, hogy letudják ezt az állampolgári kötelességet, de bizonytalanok, esetleg nem szívesen engednének be idegent az otthonukba, hogy látogassanak el a kitöltést segítő helyszínek valamelyikére, ahol munkatársaink állnak rendelkezésükre” – nyilatkozta a városvezető. Soós Zoltán ismertette, hogy jelenleg tíz ilyen összeíró pont működik Marosvásárhelyen, ugyanakkor az egyéni kitöltés fázisában, azaz május 15-éig újabbakat nyitnak, a lakosság igényeihez igazodva. „Mobil összeíró pontokat működtetünk rendezvényeken, eseményeken, oda is lehet fordulni, hiszen ott is a statisztikai hivatal által kiválasztott emberek segítenek a kérdőív kitöltésében” – összegezte Soós Zoltán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?