Ha az elmúlt tíz évben Románia a behódolás helyett az érdekeit képviselte volna, akkor ma az EU egyik erős hangja lenne, s nem nőtt volna fel egy olyan kritikus választói tömeg, melynek tagjai a hiteles tájékoztatások helyett a tiktokvilág buborékjaiból alakítanak véleményt – véli Markó Attila, az RMDSZ közel tíz év kihagyás után visszatérő parlamenti képviselője. A politikust, aki másfél évvel ezelőtt térhetett haza a nyolc és féléves kényszer-száműzetésből, arról a rendszerről is kérdeztük, amely - mint ő maga fogalmazott - életeket, sőt országot képes tönkretenni a „szelektív hallásával”.     

- Személyes hangvételű bejegyzést tett közzé, miután Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert megbilincselve kísérték a bíróságra a DNA vádjai kapcsán. Az írta, visszaköszönt az 2014 novemberi éjszakája, amikor ön is tíz perc alatt gyanúsítottból vádlott lett, s másnap már le is akarták tartóztatni. Mi a céljuk valójában ezeknek a hatósági fellépéseknek? 

- Két síkon közelíteném meg ezt a kérdést. Az egyik a politikai parancsra és szelektíven cselekvő igazságszolgáltatás kérdése, a másik a magyarellenesség megnyilvánulása az igazságszolgáltatásban. Az elsőre nyilván a 2017-ben nyilvánosságra került titkos protokollumok mögött kell keresnünk a választ, amikor a rendszert teljességében átitatta a titkosszolgálati befolyás. Emlékeztetőül: ezek a SRI-DNA, SRI-Legfelsőbb Bíróság és más intézményekkel is megkötött titkos protokollumok arról szóltak, hogy a titkosszolgálat tételesen – és nyilván teljesen törvénytelenül – beavatkozik a nyomozás folyamatába, „közös akciócsoportokat” hoznak létre, emellett pedig dossziékkal való fenyegetéssel tették félre vagy „törték be” azokat az ügyészeket és bírókat, akik nem voltak hajlandóak úgy táncolni, azaz úgy dönteni, ahogy a titkosszolgálat szerette volna. Ebben az időszakban alakult ki az a kép, hogy azt a politikust tették félre, aki a legkényelmetlenebb, aki nem hajlandó csendben maradni, vagy legalábbis nem tenni semmit, nehogy bármivel támadható legyen. Az aktívak, a tevékenyek, a közösségért valóban tenni akaró közéleti szereplők többnyire emiatt kerültek a fiúk célkeresztjébe. És bár a protokollumok nyilvánosságra kerülésével, azok törvénytelennek, alkotmányellenesnek minősítésével enyhült a nyomás az igazságszolgáltatás rendszerén, ezáltal pedig legalább részben sikerült azóta visszatérni a parancs szerinti döntésektől a jog szerinti döntésekhez, a rendszer sajnos még mindig „beteg”: nem tudott önmagától kigyógyulni még ebből a kórból, vagy korból, ugyanakkor minduntalan újra és újra felbukkan az a külső feszítő erő, melynek az a célja, hogy „sa-i facem un dosar si lui X”, azaz „gyártsunk egy ügyet X-nek is”. Elég itt csupán Ráduly Róbertre, Horváth Annára, Nagy Zsoltra vagy az én esetemre gondolni, újabban pedig itt van Soós Zoltán ügye is. De voltak bőven olyan román közösségi vezetők is, akikről egy-egy ilyen meghurcolás után kiderült, hogy ártatlanok voltak. És ezzel meg is érkezünk az igazságszolgáltatási rendszeren belüli magyarellenességhez, hiszen a közösségi vezetők meghurcolása mellett számos olyan téma is borzolta és borzolja mind a mai napig a kedélyeket, mint a Székely Mikó Kollégium, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Líceum, az Úz-völgyi temetőgyalázás, a Kató Béla és Csűry István püspökök elleni „hamisítási” vád, a kézdivásárhelyi „terrorista” fiúk, az elhíresült zászlóperek és Községháza felirat perek stb. Ezekből az esetekből az látszik, hogy a magyar közösség változatlanul kiemelt célpont, és ebben a protokollumos rendszerhibák mellett ott van az a tény is, hogy mi még mindig veszélyforrást jelentünk.

- Azt is írta, egy olyan rendszerről van szó, amely életeket, sőt országot képes tönkretenni a „szelektív hallásával”; bizonyítékok nélküli csetepatékkal. Hol tart most az ország ezen a téren?

- „Szelektív a hallása”, mert miközben máshol minden gond nélkül loboghat egy helyi közösségi zászló, addig Erdélyben egyeseket annyira zavarja a székely zászló, de még a kormányhatározattal elfogadott helyi szimbólumok is, hogy azt peres úton eltávolíttatják. „Szelektív a hallása, mert miközben egy nyilvánvalóan és bizonyíthatóan legionárius vezető szabadlábon védekezhet, addig egy nyilvánvalóan bizonyíték nélkül megvádolt magyar vezetőt bilincsben mutogat a sajtó, és hatósági felügyelet alá helyezik. „Szelektív a hallása, mert miközben semmilyen bűncselekményt nem állapítanak meg egy temetőt gyalázó sereg esetében, addig egy március 10-i marosvásárhelyi rendezvényen békésen felvonuló közösséget tömegesen büntetnek. És a sort lehetne folytatni. Itt tart tehát ez az ország, és amikor én azt fogalmaztam meg Soós Zoltán esete kapcsán, hogy ez egy kórkép, melyhez gyógyszert kellene feltalálni, és én ebben a munkában részt kívánok vállalni, akkor komolyan is gondoltam, mert nyilvánvaló, hogy a jogszabályok csak egyesek számára kötelező, mások esetében furcsamód valahogy nem akarnak összeállni a bűncselekmény tényállásai. Ez egy jogállami és jogbiztonsági probléma, mely az egész társadalom jogfelfogásában, főleg jogkövető magatartásában tetten érhető.

- Apropó román jogállam. Kissé zárójelbe került a jogállamiság, a demokrácia az elnökválasztás alkotmánybírósági érvénytelenítésével. Hogyan látja ezt a banánköztársaságba illő helyzetet?

- Mindamellett, hogy az Alkotmánybíróságnak eléggé értelmezhető módon, de hatásköre az államelnökválasztási eljárás ellenőrzése, ezt a hatáskört nem gyakorolhatja a demokrácia alapvető értékeinek, az alapjogoknak, köztük a szabad és közvetlen választás jogának rovására. Azaz csak akkor avatkozhat be, amennyiben a szabad és közvetlen választás joga sérül, és a mi esetünkben erre csak a Legfőbb Védelmi Tanács (CSAT) nyilvánosságra hozott dokumentumai adnak utalást. És itt a legnagyobb probléma: jogosult-e az Alkotmánybíróság a CSAT puszta állításai alapján egy ilyen döntést hozni. Nyilván igen, hisz nem az Alkotmánybíróság dolga megvizsgálni az adott dokumentumokban szereplő állítások valóságát, a mögöttük lévő bizonyítékokat. De ettől még ott marad a kérdés a társadalomban, hogy ezek a dokumentumok a puszta állítás mögött milyen bizonyítékokat sorakoztatnak fel, ki felelős azért, ha ezek az állítások – a mögöttük lévő esetleges bizonyítékok mellett is – nem jutottak el időben az illetékes szervekhez, és ki a felelős azért, hogy a rendszer nem működik megfelelően, olyan értelemben, hogy egy vélelmezett külső befolyás vagy internetes buboréktömeg révén torzított választás ne a választás után, hanem kellő idővel korábban észlelhető, jelezhető és kivédhető legyen. Ez az alapvető jogállami kérdés akkor, amikor az állam és az alapvető alkotmányos jogok védelméért felelős intézmények a fülükön alszanak. És egy jogállamban a társadalomnak joga van tudni a teljes igazságot.

- Mi a tanulsága ennek a döbbenetes választási tragikomédiának?

- Sok tanulsága van és lehet, de az én meglátásom szerint a legfontosabb az, hogy a társadalmat nem lehet és nem szabad becsapni. Oktatni lehet és kell, nevelni lehet és kell, az értékek és közérdek mentén irányítani lehet és kell – de becsapni nem. Egy állam nem működhet úgy, hogy „nem vettük észre”, „elfelejtettünk szólni idejében”, „bocs, püpü, nem járja”. Azért létezik Alkotmány és törvények, azért léteznek az intézmények, hogy a társadalom mindig tisztán lássa az ország irányát és képét, mert amennyiben ezt nem látja, akkor hajlamos lesz egy teljesen más irányt és világot látni – és főleg követni azt.

- Georgescu, Simion, Șoșoacă - ők azok, akik szuverenistáknak nevezik magukat. Nekünk szuverenistákból is csak ilyen színvonal jut?

- Maradjunk inkább a kérdés humoránál, hiszen őket nem igazán nevezhetjük szuverenistáknak. Ők csupán egy rossz állami működéssel szembeni torz megnyilvánulás, bőséges magyarellenességgel fűszerezve. Torz azért is, mert egy egészséges és hatékony állami működés mellett, egészséges és – főleg! - hatékony külpolitikai érdekérvényesítés mellett a szuverenitás és a nemzeti érdekvédelem nincs veszélyben. Ha az elmúlt tíz évben Románia a saját nemzeti (értsd: állami) érdekeit képviselte volna a diplomáciában, nem pedig a néma és behódoló magatartást választja, akkor ma ez az ország egy erős hangja és erős építője lenne az Európai Uniónak. És nem nőtt volna fel tíz év alatt egy olyan kritikus választói tömeg, melynek tagjai nem az emberekről gondoskodó államtól és annak intézményeitől kapott hiteles, valós és közvetlen tájékoztatásokból, hanem a tiktokvilág buborékjaiból alakítanak véleményt. Mi, az RMDSZ, minden lehetséges eszközzel próbáltuk figyelmeztetni az államot – kormányon belül és azon kívül is – arra, hogy a társadalomtól való néma elfordulás szélsőséges szörnyeket szül.

- Közel tíz éve tapasztalhatta utoljára a román parlament hangulatát. Mire számít a mintegy 35 százaléknyi ultranacionalista, magyarellenes hangulatkeltést közepette? 

- Arra vállalkoztunk mindannyian, hogy a közösségünket szolgáljuk. Ebben nyilván benne van az is, hogy szembe kell nézzünk az ultranacionalista és magyarellenes hangulatkeltéssel is. Eddig is ezt tettük, most is ezt fogjuk tenni. Számoltunk azzal, hogy ezek a pártok nagyobb arányban lesznek a parlamentben, és nekünk ilyen körülmények között is dolgoznunk kell. Első lépésként a parlament – még a korábbi felállásban – módosította a házszabályt, hogy a parlamenti tevékenység ne alacsonyodjon le cirkuszi poronddá. Ez a bekiabálások, a gyűlöletbeszéd és az élő videózgatás visszaszorítását célozza, viszont nekünk a parlamenten kívül is helyt kell állnunk. Több fronton kell majd harcolnunk: védekezni és építkezni kell. Az a legfontosabb, hogy mindig őszinték maradjunk a közösségünkhöz. Tisztán és világosan el kell mondanunk, hogy milyen nehézségekkel küzdünk, honnan kell visszahozni ezt az országot, és milyen eszközökkel rendelkezünk ahhoz, hogy a nagyon rossz költségvetési és társadalmi helyzetből előre tudjunk lépni. 

- A szórvány képviselőjeként nyert mandátumot. Menthető a szórványban élő magyarság? 

- Végre eljutottunk ahhoz a témához is, amire én vállalkoztam. Az nem is kérdés, hogy menthető-e a szórvány, hiszen ez nyilvánvaló. Inkább úgy közelíteném meg a dolgot, hogy az idei választási eredmények azt tükrözték, hogy a szórvány erő, és ez az erő büszkeség. Persze, ezek csak számok, melyekből kiolvashatjuk, hogy ott vagyunk, jelen vagyunk a szórványban, de nyilván itt nem lehet megállni. Az erő megtartása a cél, hogy ezek a közösségek minden nap érezhessék, hogy nem pusztán egy számszerűsíthető közeg. Többször elmondtam már, hogy számomra a szórvány fogalma azért nem fedi a valóságot, mert a számszerűsítésen túl minden egyes közösség, település, megye más és más helyzetben van, az itt élők más és más problémákkal küszködnek, és ezek a problémák eseti és sajátos válaszokat igényelnek. Vannak tehát közös gondok, ezek zöme oktatási: vigyáznunk kell arra, hogy megőrizzük óvodáinkat és iskoláinkat, melyek jelentős többsége egyfajta kistérségi gyűjtő intézmény. Ezek fenntartásához megfelelő kollégiumi ellátás, iskolabuszok, délutáni foglalkozás és természetesen olyan oktatási minőség biztosítása szükséges, hogy a szülők ne válasszanak gyerekeiknek más nyelvű iskolát. Persze, ehhez kellő számú gyerek is szükséges, és itt a dolgok átlépnek egy másik dimenzióba is, hiszen nekünk olyan családpolitikákat, gazdasági és vállalkozásfejlesztési politikákat kell szorgalmaznunk, hogy a szórványban élő magyar fiatalok itthon maradjanak, itthon alapítsanak családot. Kulturális intézmények és egyesületek életben tartása is fontos, hiszen a szórványban a hagyományőrzésnek sajátos dimenziója van. Itt meg kell még említenünk a Magyar Házak ügyét, és a helyi vagy regionális magyar napok programsorozatot. Az egyházaknak is kiemelt szerepük van, és örömmel tapasztalom, hogy a legtöbb helyen a lelkészek a templomok falain kívül is valóságos közösségi vezetők. Számítok rájuk a továbbiakban is. A sajátos etnikai elemeken kívül azonban olyan problémákat is észlelhetünk, melyek az itt élő vállalkozókat, gazdákat érinti, és ezen a téren már próbálom felvenni a kapcsolatot a székelyföldi vállalkozói egyesületekkel, gazdaszervezetekkel, annak érdekében, hogy a szórványban élők még könnyebben hozzájussanak a vállalkozói szférát és a gazdatársadalmat érintő információkhoz, együttműködési formákhoz, forrásokhoz. A Székely-Szórvány program terén azt tapasztalom, hogy alapvetően jó az együttműködés, de szükség lenne itt is egy kis új lendületre. És a végére hagytam talán a legfontosabbat: ott kell lenni az emberek között! Én úgy tervezem a munkámat, hogy a lehető legtöbb helyre eljussak, viszonylagos rendszerességgel, mert a közvetlen emberi kapcsolatoknak nincs alternatívája.