Maholnap eldőlhet, összefog-e a PNL és a PSD a jövő évi választásokra

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyelőre nem készül választási szövetségre lépni a Szociáldemokrata Párttal, legalábbis ami az európai parlamenti választásokat illeti, azonban nem vetik el annak a lehetőségét, hogy ezt követően akár erre is sor kerülhet. A PNL országos vezetősége Sinaián ülésezik csütörtöktől szombatig, ahol meghatározzák a párt jövő évi választási stratégiáját, valamint górcső alá veszik a politikai alakulat támogatottságának helyzetét a legfrissebb kutatások alapján.

A PNL végrehajtó bizottságának legutóbbi, október 9-ei ülésén maga Nicolae Ciucă pártelnük jelentette ki, hogy a liberálisok vannak annyira erősek, hogy egyedül vágjanak neki a választásoknak, mindeközben ő azon PNL-sek közé tartozik, akik akár támogatnának is egy választási szövetséget a PSD-vel. A látszólagos pálfordulás annak tudható be a HotNews hírportál szerint, hogy a liberális megyei tanácselnökök és polgármestere határozottan ellenzik egy választási koalíció létrehozását a szociáldemokratákkal, és szerintük, valamint a belső felmérések alapján a PNL szavazótábora sem honorálná az összefogást a baloldali politikai alakulattal.

Fotó: Agerpres

„Először is, a területi vezetők nem fogadják el a szövetséget. Elmondták, hogy a szociáldemokraták nyomást gyakorolnak a PNL polgármestereire, túlzottan toborozzák őket, és hogy egy esetleges választási szövetség a PSD-vel felrobbantaná a pártot. Ráadásul a PNL hagyományos választóit nem fogják rávenni, hogy elmenjenek szavazni. Ehhez jön még az alacsony részvétel az europarlamenti választásokon, mert a hagyományos választók nem látják tétjét a brüsszeli parlamenti jelenlétnek” – magyarázták a PNL vezetőségéből származó források a HotNews.ro-nak.

A PNL vezetőinek belső számításai azt mutatják, hogy a párt 18–19 százalék közötti arányt érhet el az európai parlamenti választásokon, a mandátumok újraosztásával pedig valamivel meghaladná a 20%-ot. „Miután a párt kilépett a kormány élvonalából, enyhe növekedésbe kezdett, és jó esélyünk van arra, hogy jó eredményt érjünk el az Európai Parlamentben, ha külön indulunk a PSD-től. Az USR szavazóinak egy részét áthúzhatjuk, George Simionék eredményei pedig csökkennek, mert a szavazóik Diana Șoșoaca felé mozdulnak" – magyarázták liberális források.

A helyhatósági választások tekintetében PNL politikusai szerint az lehet a legfontosabb céljuk, hogy egy „meg nem támadási” megállapodást kössenek a PSD-vel, ugyanis „nagyon erős feszültségek” vannak a településeken a két párt politikusai között, miközben mindkét politikai alakulat csakis úgy tudja a legjobb eredményt elérni, ha egyedül indul és a saját választóit meg tudja szólítani. Ezt erősíti meg annak a közvéleménykutatásnak a kiszivárgott eredménye is, amely szerint a választók több mint fele, 66,3 százaléka azt tartaná helyesnek, ha a PSD és a PNL külön indulna a helyhatósági választáson.

A PSD fölényesen vezet, az RMDSZ a bejutási küszöbön billeg

Egy szeptember végi közvélemény-kutatás szerint a romániai választók több mint fele (50,1 százaléka) biztosra ígéri részvételét a jövő évi parlamenti voksoláson, és közülük a legtöbben a jelenlegi kormánypártokra szavaznának. Az INSCOP közvélemény-kutató szerint a – júniusban miniszerelnökké kinevezett Marcel Ciolacu által vezetett – Szociáldemokrata Pártja (PSD) 31 százalékkal nyerné meg a választásokat, míg koalíciós partnere, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 20,4 százalékos eredményre számíthatna.

A harmadik helyen áll 19,7 százalékkal a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), amely immár két éve a PNL-vel nagyságrendileg azonos politikai erőt képviselő, 20 százalék körüli pártnak mutat minden felmérés, miután 2020 decemberében sokakat az is meglepett, hogy a nacionalista szólamokat hangoztató AUR a voksok 9 százalékát megszerezve egyáltalán parlamenti képviselethez jutott.

A legutóbbi választások utáni jobbközép koalícióban a PNL-lel és az RMDSZ-szel együtt kormányt alakító, majd 2021 őszén ellenzékbe vonult Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) továbbra is a választásokon elért több mint 15 százaléknál gyengébb, 12 százalékos támogatottságot élvezett a szeptemberi felmérés szerint.

Az INSCOP szerint az RMDSZ a parlamenti küszöböt jelentő 5 százalék körül, de enyhén alatta teljesített szeptemberben. A hatályos választási törvény azonban – az alternatív küszöbnek köszönhetően – akkor is lehetővé teszi a regionális pártok parlamenti képviseletét, ha nem érik el az országos 5 százalékos küszöböt, de legalább négy megyében megszerzik a voksok több mint 20 százalékát.

Romániában az utóbbi két évtizedben a parlamenti választásokon a részvételi arány többnyire 40 százalék körül alakult, legutóbb 2004-ben járult a választópolgárok több mint fele az urnák elé, de akkor a törvényhozási választásokat még egyszerre tartották a sokkal nagyobb érdeklődés által övezett elnökválasztással. A legutóbbi, a koronavírus-járvány egészségügyi korlátozásai ellenére 2020. december 6-án megtartott parlamenti választásokon a szavazásra jogosult román állampolgárok kevesebb mint 32 százaléka vett részt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?