Magyar család filmbe illő szökése a Ceaușescu-rezsimből
Személygépkocsijukkal, a vasúti síneken szökött el Romániából egy Bihar megyei magyar család 1988-ban.
Egy izgalmas szökés történetét hozta nyilvánosságra a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), rámutatva a Ceaușescu-rezsim sötét valósága elől menekülni vágyó emberek leleményességére.

A tanács rámutatott arra, hogy miközben a hivatalos propaganda diadalittasan hirdette az eredményeit, addig a szabadság hiánya és az életszínvonal összeomlása sokakat késztetett arra, hogy elhagyják a kommunista rendszert. Főleg a rezsim bukása előtti években szaporodtak meg a szökési kísérletek, és miközben a legtöbben gyalog próbálták átlépni a határt, addig időről időre kalandregénybe vagy filmekbe illő akciókról is beszámolnak a szigorúan titkos titkosszolgálati jelentések.
Ilyen parádés szökést hajtott végre egy Bihar megyei család is még 1988. július 15-én. A jelentésből kiderült, hogy a főszereplő egy családapa, egy 44 éves magyar nemzetiségű férfi, aki a borsi termelőszövetkezetben dolgozott. Feleségével és lányával lépte át az országhatárt illegálisan, de nem gyalogosan, hanem saját személygépkocsijukkal, ráadásul a vasúti síneken. Merthogy a férfi az év május 28-án, nővére nagyváradi lakásának udvarán, egy rögtönzött garázsban nekilátott, hogy átalakítsa a kocsiját és vasúti közlekedésre alkalmassá tegye.
Szabadsága kezdetén kezdte el a munkát. Beszerzett négy acélfelnit, azokra gumicsíkot erősített, hogy növelje a gördülőfelületet és csökkentse a zajt. „Az autó első lökhárítójára egy rácsot szerelt, amely a sínen lévő esetleges akadályok eltávolítására szolgált. A jármű oldalát az ablakok feléig gumilapokkal borította be, hogy védelmet nyújtson arra az esetre, ha a határőrök tüzet nyitnának rájuk” – olvasható a CNSAS által nyilvánossá tett jelentésben. Miután az átalakított jármű elkészült, július 15-én egy kevésbé forgalmas úton elhajtottak a biharpüspöki határátkelőtől nagyjából 2,5 kilométerre, az államhatártól nagyjából 5 kilométerre lévő vasúti kereszteződéshez. „Ott a férfi lecserélte az autó kerekeit az átalakított felnikre, majd miután a 313-as nemzetközi gyorsvonat elhaladt, néhány manőverrel a járművet a sínekre helyezte és a határ felé indult” – jegyezték fel.
A jelentésből kiderült, hogy sikeresen átjutott a határon. Ezt részben a biztonsági szervek, a milícia hanyag teljesítményének tulajdonította a jelentés szerzője, Gheorghe Rațiu ezredes, aki szerint a előélete és magatartása miatt a férfit fokozott megfigyelés alatt kellett volna tartani, ugyanakkor hiányosságok mutatkoztak az információszerzésben kis. „Az országból kivezető vasúti szakaszon nem hoztak megfelelő intézkedéseket az ilyen jellegű akciók időbeni észlelésére és megakadályozására” – állapította meg.
A jelentés szerint a történet főszereplőjét 1984-ben már figyelmeztették a hatóságok, „mert olyan társasággal tartott kapcsolatot, amelynek tagjai szökést terveztek”, de intő jelként említik azt is, hogy 1988 májusában többször is elkésett a munkahelyéről és nem megfelelően végezte a feladatait, emiatt leváltották brigádvezetői tisztségéből. „Szabadsága előtt több munkatársát is megkérdezte arról, milyen lehetőségek vannak az ország illegális elhagyására, anélkül azonban, hogy saját tervét elárulta volna, vagy őket bevonta volna a megvalósításba” – olvasható a jelentésben.
A 44 éves Bihar megyei magyar férfi és családjának szökése nyomán négy személy szankcionáltak mulasztásért, és intézkedéseket rendeltek el az ilyen típusú szökési kísérletek megakadályozása érdekében.
CSAK SAJÁT