Macsétákkal és kardokkal zúzták szét a bérelt villát a szilveszterezők

Szilveszter éjjel egy fiatalokból álló bulizó csapat megrongált egy fővárosi bérelt villát, a vandálok azonosítása még folyamatban van. A tulajdonos retteg, hogy saját zsebből kell felújítania a vendégházat, ugyanis a biztosítása nem fedezi a szándékosan okozott károkat.

A fiatalok előbb kitépték a térfigyelő kamerák vezetékeit a falból, majd kardokkal és bozótvágó késekkel (macsétákkal) szétzúztak mindent, ami az útjukba került. A tulajdonos feljelentést tett a rendőrségen. Szerinte háborús hangulat uralkodik a villában, a válaszfalakat is betörték a rongálók. Rengeteg szemetet, törött bútordarabot és egy emeletről kidobott televíziót hagytak maguk után – írja az Observator News hírportál.

Fotók: Observator News

A vendégház jelentős felújításra és bebútorozásra szorul. A tulajdonosnak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hiszen a biztosítótársaság csak a nem szándékosan, illetve rablás következtében okozott károkat téríti meg. A tulajdonos tehát nem sokat tehet, beperelheti a vandálokat, és remélheti, hogy a nyomozás során felelősségre vonják a fiatalokat.

Úgy tűnik a szilveszteri bulikon országszerte történtek hasonló esetek. Két hasonló rongálás történt Brassóban és Buşteni-ben is.

Kapcsolódók

Kimaradt?